2014-ben ők távoztak el közülünk

Vidd hírét!
  •  
  •  

Sajnos 2014-ben is végső búcsút kellett mondjunk néhány kedvenc írónknak. Íme, ők azok, akik már nem érhették meg 2015-öt:


Sue Townsend (1946 – 2014) (fotó: David Levenson/Getty Images)

Sue Townsend brit írónő és humorista 2014. április 10-én hunyt el leicesteri otthonában egy szélütés következtében. A magyar olvasók, akárcsak az egész világ fiktív szereplőjének, Adrian Mole-nak köszönhetően ismeri, aki összesen nyolc naplószerű regényében szerepelt. Townsend hőse először egy rádiódrámában bukkant fel, de aztán rövid időn belül az első Adrian Mole-regény is megjelent, és világhódító útjára indult a széria. A 80-as években Nagy-Britanniában Sue Townsend Adrian Mole-regényeiből fogyott a legtöbb. Az angol írónőt egy héttel a 68. születésnapja után érte a halál.

 

Gabriel García Márquez (1927 – 2014)

Gabriel García Márquez egy héttel Sue Townsend után távozott közülünk, 2014. április 17-én. A XX. század egyik legmarkánsabb írója eredetileg jogot tanult, aztán újságírónak állt, és 1961-ig riporterként dolgozott. Első figyelmet érdemlő írása az Egy hajótörött története volt, amely cikksorozatban jelent meg 1955-ben, és egy hajótörés dicstelen történetét mesélte el. Leghíresebb regénye, a Száz év magány 1967-ben jelent meg. 1982-ben „regényeiért és novelláiért, melyeknek képzeletbeli világában a fantasztikum és a realizmus elegyedik oly módon, hogy egy egész kontinens életét és konfliktusait tükrözi”, irodalmi Nobel-díjat kapott. Gabriel García Márquez kevesebb mint egy hónappal a 87. születésnapja után hunyt el.

Daniel Keyes (1927 – 2014)

2014. június 14-én meghalt Daniel Keyes, a Virágot Algernonnak szerzője. Legismertebb regényét egy 1959-ben publikált novellája alapján írta meg. A novelláért 1960-ban Hugo-díjat kapott, a regény pedig 1966-ban jelent meg először. A történet egy szellemi fogyatékosról szól, akinek szellemi képességei egy operációnak köszönhetően átmenetileg rendkívülivé válnak. Daniel Keyes életének 86. évében hunyt el.

Nadine Gordimer (1923 – 2014)

2014. július 13-án még egy irodalmi Nobel-díjas távozott az élők sorából: a dél-afrikai Nadine Gordimer, aki 1991-ben kapta meg az irodalmi Nobel-díjat, de írásai már korábban is ismertek voltak Magyarországon. Számos regénye és novellája megjelent a ’60-as, ’70-es években a Magvető Könyvkiadónál és a Nagyvilágban. Elbeszéléseiben a dél-afrikai élet hiteles ábrázolása az emberi lélek finom elemzésével párosul. A kígyó halk hangja és a Péntek lábnyoma novelláskötetei a legkiemelkedőbb dél-afrikai alkotók közé emelték. Nadine Gordimert 91. életévében érte a halál.

Thomas Berger (1924 – 2014) (fotó: Thomas Victor / Delacorte Press / Seymour Lawrence)

Ugyanazon a napon, 2014. július 13-án egy amerikai író is itt hagyott bennünket: Thomas Berger egy héttel a 90. születésnapja előtt hunyt el. Bergert a magyar olvasóközönség Kis Nagy Ember és Kis Nagy Ember visszatér című regényeinek köszönhetően ismeri; az első, 1964-ben publikált regényből Dustin Hoffman és Faye Dunaway főszereplésével emlékezetes film is készült. 1984-ben The Feud című regényéért a Pulitzer-díjra is jelölték.

Siegfried Lenz (1926 – 2014)

2014. október 7-én elhunyt Siegfried Lenz német író, a háború utáni német irodalom egyik legismertebb alakja, a Németóra szerzője. 1926-ban született Lyckben, az érettségije után, 1943-ban behívták a haditengerészethez, ahonnan a háború vége előtt dezertált és rövid időre angol hadifogságba esett. Korai műveiben a német nép bűnösségének kérdéskörével foglalkozott, később általános emberi témák felé fordult, és az olvasóit folyamatosan morális problémákkal szembesítette. 1988-ban a Német Könyvkereskedők Békedíjával tüntették ki, 2000-ben Frankfurt Goethe-díjjal, egy évvel később pedig Hamburg a város legmagasabb kitüntetésével, díszpolgári címmel jutalmazta munkásságáért. Siegfried Lenz 88 évet élt.

P. D. James (1920 – 2014) (fotó: David Hartley/REX)

2014. november 27-én elhunyt P. D. James, teljes nevén Phyllis Dorothy James brit krimiírónő. A szülei anyagi helyzete miatt 16 évesen ott hagyta az iskolapadot, és dolgozni állt. Írni csak az ’50-es évek közepén kezdett, első regényét 42 évesen adta ki. Debütregényének főszereplője egy Adam Dalgliesh nevezetű költő és nyomozó volt, aki további 13 krimijében szerepelt, és akinek P. D. James a hírnevet köszönhette. Utolsó regénye 2011-ben jelent meg, amelyből 2013-ban háromrészes tévéfilm is készült. A halál jár Pemberley-ben a Büszkeség és balítélet helyszínén játszódik, magyarul is olvasható. P. D. James 94 évesen hunyt el.


Vidd hírét!
  •  
  •