Frank és Mickey Dawson már csak elviselhetetlen nyűg egymás számára, noha a nő mindig és minden körülmények között igyekszik alkalmazkodni. A sértéseket lenyeli, folyton a férje kedvében próbál járni, menti a menthetetlent, miközben a vak is látja, hogy ez egyrészt Mickey-nek sincs ínyére, másrészt kár a gőzért, mert ez a házasság már zátonyra futott. Aztán felbukkan a színen két bűnöző, és ez tulajdonképpen új lehetőséget teremt Frank és Mickey számára egyaránt. Csak Elmore Leonard-regényben történhet meg az, hogy a bűntett valójában egyféle megváltást jelent az áldozat(ok) számára, és előbb igazából az elkövetők esnek pofára.
Ordell és Louis terve a következő: elrabolják az építkezésben és ingatlanban utazó, gazdag Frank Dawson gyönyörű feleségét, egymillió dollár váltságdíjat követelnek a nőért, s ha a milliomos detroiti vállalkozó nem akarna fizetni, belengetik neki, hogy bizonyítékaik vannak az illegális üzelmeiről, a titokban tartott offshore számláiról, és készek mindent az adóhatóság elé tárni. Csak kell, hogy működjön, nem? Látszólag mindent gondosan megterveznek: megvárják, amíg Frank pár napra elutazik otthonról; van egy segítségük a freeporti bankfiókban; a buliba bevonják Richardot, az egyik ismerősüket, hogy az ő lakásán tarthassák fogva a nőt; és a rabláshoz használt járművet is cserélik menet közben, hogy eltüntessék a nyomaikat.
De hiába minden aprólékos tervezés, kudarcra van ítélve az egész akció. Frank ugyan elutazott a városból a fiával együtt, és Mickey tényleg egyedül tartózkodik a házban, ahogy azt Ordell és Louis kiszámolta, de a legalkalmatlanabb pillanatban bukkan fel a család barátja, az önjelölt Don Juan, aki elhatározta, hogy minden áron megszerzi a látványosan hanyagolt, ám igencsak jó karban levő asszonykát.
Aztán ott van Richard, ez a kőkemény neonáci eszméket valló, még mindig az anyjával élő, idegileg labilis figura, akit egy délutáni sörözésbe sem szabadna bevonni, nemhogy egy emberrablásba. Frank szeretője ugyancsak megbízhatatlan személynek bizonyul, ha szövetséget kell kötni, és Ordell meg Louis között is jelentős jellembeli különbségek vannak, de a legnagyobb problémát mégiscsak az jelenti, hogy Mickey elrablása bizarr módon éppen Mickey és Frank problémáira kínál megoldást. Frank válni készül, szóval épp fizetne (ügyvédet, tartásdíjat, a közös ház értékének a felét), hogy többé az életben ne lássa Mrs. Dawsont, szóval el lehet képzelni, hogyan reagál, amikor valakik azt kérik tőle, hogy fizessen, hogy visszakapja a feleségét. Mickey-ben meg épp a fogva tartása alatt tudatosul, hogy ő valójában már hosszú ideje nem önmaga ebben a házasságban, hogy életének minden perce boldogtalan, és hogy nem szeretne visszamenni a férjéhez.
A Született bűnözők karakterei ízig-vérig elmore leonardosak: vagányak, lazák, ösztönösen cselekednek, jellemvonásaikról az olvasó elsősorban tetteik és párbeszédeik alapján kap képet. A történet pont annyira abszurd, amennyire ezt egy Leonard-könyvtől elvárjuk, a dialógusok pörögnek, a jelenetek filmszerűek, a szerzőre jellemző finom, ám ugyanakkor maró humor jelen van. A szereplők között Mickey egy picit más, mivel a szokásosnál többet (más Leonard-regények karaktereihez képest többet) lelkizik, filozofál, a belső monológjai/vívódásai ilyen értelemben kilógnak a sorból, de ez a regény értékéből és élvezhetőségéből nem elvesz, hanem egy újabb színt ad hozzá.
A magyar kiadás címe szerintem nem a legerősebb, de ez legyen a könyv legnagyobb problémája. A regény alapján készült film a hazai forgalmazónál a Született bűnözők címet kapta, és valóban: a regény szereplői valamennyien jókora hajlammal rendelkeznek a bűnözésre, valamilyen bűncselekmény végrehajtására. A végén bizony még Mickey is meglepi az olvasókat. Mindezzel együtt az eredeti angol cím (The Switch) sokkal találóbb, és a befejezéssel egyszerre megértjük, hogy tökéletesen jellemzi az egész regényt.