Douglas Preston és Lincoln Child: Az elveszett sziget

Írta : Douglas Preston & Lincoln Child
Eredeti cím : The Lost Island
Eredeti kiadás : 2014
Magyar cím : Az elveszett sziget
Fordította : Varga-Körtvélyes Zsuzsanna
Kiadó : General Press Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 320
85
Vidd hírét!
  •  
  •  

Az olvasó reményei szerint különleges élményre számíthat, ha olyan könyvet vesz a kezébe, amelyet nem csupán egyetlen szerző írt. Arra gondolhat, hogy néhány oldal egy bizonyos stílusban, hangvételben íródik, míg más fejezetek eltérnek ettől és ezt a különbséget jól lehet körvonalazni. Bevallom, nehezen tudtam elképzelni, milyen az, amikor két alkotója van egy regénynek. Az elveszett sziget azonban éppen ilyen és nagyon meglepő módon a borítóján található feliraton kívül ennek semmi nyoma benne. Nem mintha magáról az írói folyamatról sokat tudnék, így egyelőre rejtély marad számomra az írás és a munkamegosztás mikéntje, de minden esetre érdekes dolognak tartom.


A Douglas Preston és Lincoln Child szerzőpáros több sikeres évtizedet tudhat maga mögött, ami a munkásságukat illeti. Írásaik nagyrészt a krimi, thriller és fikció kategóriákba sorolhatóak, és mindkettőjüknek vannak egyéni alkotásaik is. Meglehetősen sok regényük egy-egy sorozat része, ilyen például a Pendergast-sorozat, amely egy kitalált FBI-ügynököt személyesít meg, és a Gideon Crew-sorozat is, amelynek harmadik kötete Az elveszett sziget.

Gideon Crew meglehetősen rejtélyes személyiség és kétség sem férhet hozzá, hogy nem egy hétköznapi figura. Nem tudjuk, milyen munkát végez, de az hamar kiderül, hogy munkaadója sem az a személy, akivel a metrón összefuthat az ember. Bizonyos tekintetben egyenes és nyílt, azonban úgy tűnik, mégis titkok veszik körül, leginkább a jelenlegi küldetés kapcsán. Gideon épp elég okos és képzett, hogy megelégedjen az ebből fakadó előnyökkel és elégtétellel, ezért a küldetés elején hatékony, zseniális, meglepő módszereivel a tőle megszokott formáját hozza. Amikor azonban arra kérik, hogy lopja el a híres és unikumnak számító Kellsi Kódex egyik lapját, a küldetés teljesítése után a szokásos diszkréció helyett a kérdezést választja. Glinn, a kerekesszékbe kényszerült megbízója elárulja, hogy ő maga is egy megbízott, és a kódex lapja nem csupán egy illegálisan fellépő műkincs-rajongó hóbortos birtoklási vágyának a tárgya, hanem valami, ami ennél sokkal nagyobb jelentőséggel bír. Gideon azzal is szembesül, hogy a küldetése itt nem ért véget, sokkal inkább most veszi kezdetét, ugyanis a kódex kézzel festett lapjai alatt a festékréteg egy ókori görög térképet rejt. Egy olyan térképet, ami a valaha volt lehető legfontosabb kincshez vezet és nem csupán néhány ember, hanem az egész emberiség sorsát befolyásolja majd.

Alapos és részletekbe menő kivizsgálás és tanulmányozás után a térkép, még ha rejtélyesen is, de felfedi önmagát. Egy útvonalat jelez, feltehetően a Karib térségben, de sem a konkrét helyszín sem a kincs természete nem egészen világos. Vagy mégis…? Amint a kezdeti érdektelenséget felváltja a lelkesedés, Gideon azonnal megkapja a további lépésekhez szükséges eszközöket és elegendő információt ahhoz, hogy kincsvadászatra induljon a világ talán legrejtélyesebb vizein egy könnyű kis hajóval és egy képzett útitárssal együtt. Aki nem mellékesen egy nő, és legalább annyira büszke arra, amit elért, mint Crew. A kérdés mindkettőjük számára az, hogy képesek lesznek-e együttműködni és hatékony csapatot alkotni, vagy összeférhetetlen személyiségük akadálya lesz majd a küldetés sikerének? Glinn azonban semmit nem bíz a véletlenre, így bárki okkal gondolhatja azt, hogy speciális programja, amit a különböző személyek váratlan helyzetekben való viselkedésének legvalószínűbb változatának megjósolására fejlesztettek ki, ezúttal is tisztában van a helyzettel.

A történet kezdetén Gideon Crew valóban egy különleges személyként bukkan fel, aki bárkinek túljár az eszén, a legváratlanabb helyzetekben is nyugodt és cselekvőképes marad, és tetszés szerint képes megszerezni azt, amire a megbízója bárki legyen is az a legjobban vágyik. Úgy ismerjük meg, mint egy zsenit, akinek olyan lehetőség képezi a valóságalapját, amely más földi halandónak eszébe sem jut. A hajóút azonban módszeresen felülírja mindezt. Kiderül, hogy ő is ember, aki igyekszik a lehető legkevesebb konfliktust szítani maga körül, és motivációja is meglehetősen plasztikus lesz, amikor megsejti, hogy az ő életét is gyökeresen megváltoztatná a keresett kincs. Ha mással nem is, jó néhány év többlettel biztosan. A kalandozást ugyan nem sikerül teljesen veszélytelenül és bonyodalommentesen átvészelni, de úgy tűnik, a véletlenek vagy sorsfordulatok folytán mégiscsak a közelébe kerülnek annak, amit már az ókori görögök, sőt maga Odüsszeusz is személyesen ismert: a szigetnek, ahol a rejtélyes kincs megtalálható.

A szerzőpáros: Preston és Child (fotó: Luchie Child)

Az elveszett sziget a Preston–Child páros olyan szerzeménye, amelyben nem csupán a történet fordulatokban gazdag mivolta adja a kellő izgalmat, hanem a fiktív jelenetek részletgazdag és szépen megformált kidolgozása is. Unatkozásról szó sem lehet, szakmai magyarázatok és történelmileg fontos és létező jelenetek beágyazása mellett igazán akciódús és életveszélyes állapotokat élünk túl a szereplőkkel. Figyelemre méltó az, ahogyan a tökéletesség és zsenialitás álcája mögül lassanként előbukkan az ember, annak minden esendőségével, gyengeségével és elszenvedett sérelmével együtt. De ugyanakkor segítőkészségével és lelkiismeretességével is. Érdekes, ez valahogy minden szereplőre igaz a regényben, ahogy a cselekmény bonyolódik és összekuszálódik, annál inkább. Amíg az elején mindenki csak a saját egyéni érdekeit és céljait tartja szem előtt, úgy válik a végére egyetemes értékmentő misszióvá Gideon küldetése. Olyan örök emberi értékek kerülnek előtérbe, mint a becsület, az együttérzés, egy másik faj érzelemvilágának tisztelete és megóvása, vagy az önzetlenség. Ahhoz viszont, hogy ezeket érvényesíteni lehessen, nem ritkán agresszív megnyilvánulásokra van szükség, ami ad egy paradox hangulatot a történetnek, ami nagyon életszerű is, hiszen az ember minden döntésével kockáztat, és soha semmi nem lehet csak fekete vagy csak fehér. Azt, hogy a küldetés sikerrel végződik-e és hogy kinek mit jelent a siker, annak körvonalazása szinte teljesen az olvasóra hárul. Végső soron mindenki megkapja azt, amit akart, de valahogy mégsem az igazi boldog végkifejlet jut az olvasó eszébe a könyv utolsó hasábjait olvasva. Sokkal inkább egy meg nem fogalmazott, de nyitott kérdéssel találkozunk: vajon létezik-e változás, valóságos-e az egyes szereplők bűnbánata és fejlődése, felismerik-e a hibákat, amelyektől eddigi életük boldogtalanságra volt ítélve?

Az elveszett sziget egy jól megírt történet. Kellőképpen pontos, következetes, izgalmas, fantáziadús olvasmány ahhoz, hogy lekösse az olvasót, bár különleges többletet nem ad sem mentális, sem lelki szinten. Ennek ellenére történelmi, műszaki és tudományos szempontból is érdekfeszítő, mert bár javarészt fikció, mégis visszaigazolhatatlan számunkra, hiszen sohasem tudhatjuk, hogy nem alakulhattak volna így is a dolgok. Az elvi lehetségesség kérdése miatt Gideon Crew személye sem áll távol a valóságtól, kalózokból is bőven akad napjainkban, mint ahogy feltáratlan szigetekből is. A Preston–Child szerzőpáros ismét gondoskodott arról, hogy egy nagyszerű szórakozásban legyen része az olvasónak.


Vidd hírét!
  •  
  •