Mivel Száraz Miklós György könyveit már antikváriumokban is csak nagy nehézségek árán lehet fellelni, külön öröm, hogy a Scolar újra kiadta a Lovak a ködbent. Ez az úgy terjedelmében mint tematikájában nagy volumenű írás az író második regénye.
Haklik Norbert jóslata, miszerint ez a csodálatos regény majdan az irodalmi kánon része lesz, nem alaptalan. Ez valóban az a könyv, amit mindenkinek el kellene olvasnia, előbb tizenévesen, később, érett fejjel pedig újra. Ugyanis ez egyértelműen újraolvasós regény. A fiatalabb olvasóknak egy elbűvölő szerelmi történet, valami olyan, amire talán mindenki vágyik egy adott ponton, az idősebb, érettebb olvasónak pedig a nosztalgiázáson túl már történelmi regényként is funkcionál, hiszen voltaképp az is. Túl egyszerű lenne szerelmes regényként elkönyvelni, bár annak is kitűnő lenne. A regény egy fiatal felvidéki lányról szól, a két szálon futtatott cselekmény a már nem annyira kislány és nagyon gyorsan felnőtté kényszerülő Márta történetén keresztül tudósít egy csodaszép és nehéz szerelemről, családról és annak hiányáról, a kisebbségi létről, arról, hogy milyen érzés kétségbeesetten magyarnak lenni, elfogadásról, megbocsáthatatlan dolgokról, szeretetről, beilleszkedésről, sok-sok döntésről, barátságokról, felelősségről. Arról is például, hogy milyen érzés végre megérkezni a mindig vágyott fővárosba, az egyetlenbe, mert Pozsony nem az, ahol aztán az ember rögtön az elején bezsebelheti a bókot a szlovákként meglepően tökéletes magyartudásáért. A könyv szerelembe ágyazott történelemi varázslat. Nélkülöz mindenféle didaktikai eszközt. Csak mesél. És az olvasó felfedezi, hogy a határon túli részeken tényleg hús-vér magyarok élnek, nem szlovákok, románok és ukránok, hanem magyarok, akik ugyanúgy részei a nemzetnek, mint az, aki a mai Magyarország határain belül él. Nem kell megijedni, nincs itt magyarkodás és pátosz, ez csupán egyike a legszebb regényeknek, amit az ember valaha olvashat.
Száraz Miklós György elképesztő plaszticitással, szókinccsel és humorral tud láttatni. Egy-két, a regény egészéhez képest picit disszonánsnak ható igét kivéve minden egyes szó a helyén van és nagyon ott van. A hegyek, a szél, a csillagok az ágyból nézve, hullámzó, ölelő gesztenyefa-tenger, platánok fekete-fehér karjai, a jelzésértékűen felbukkanó lovak nyomai, hideg borvízfürdő Bálványos mellett az erdőben, páfrányok, Erdély és a Felvidék. Tele van ízzel, illattal, át- és megélhető történéssel, bőrödön érzed a – valószínűleg – rozsnyói hegyekből fújó illatos szelet és közben örülsz annak, hogy létezik még szépség.
Az egyetlen gond – vagy pozitívum, ha máshonnan nézzük – Száraz Miklós György Hrabal-szeretetével van. Lenyűgözően tud hrabalul írni. Ez első regényében, Az Ezüst Macskában kifejezetten zavaró volt, itt már jelentősen mérséklődött a hrabali hang és túlsúlyba került az egyéni, viszont a figurák nagy része még mindig kiköpött Hrabal-rokonság és -környezet. A nagymama alakjában felfedezhetjük Pipsit és Bohumil anyukáját, az apa maga Hrabal és nevelőapja ötvözete, a kedvesem-szerelmem szintén, legjobb barátja pedig egyértelműen Vladimír Boudník. Van itt leheletnyi Pepin bácsi is, a többiről már túlzás lenne azt állítani, hogy hrabali, ugyanis a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években szinte mindenkinek volt ilyen baráti köre. Bolondok és bolondosak, értelmiségiek és nem, nagy beszélgetések, csavargások és ivászatok oszlopos és remek tagjai. Visszatérve Hrabalra: az, aki nem ismeri, az nem fog nagy felfedezéseket tenni ebben a másik, ikonikus világban, aki viszont igen és szereti, azt vagy zavarni fogja egy picit, vagy nagyokat fog nevetni kedvenc alakjai átlényegülésén. A regény értékéből semmit vagy nagyon keveset von le ez az aspektusa. Hrabal ide vagy oda, a Lovak a ködben kitűnő, lebilincselő olvasmány. Olvasni kell és olvastatni. Mindenképpen.
A Scolar kiadásában megjelent példány tetszik a legjobban az eddigiek közül – beleértve az e-könyvet is – a maga letisztult, mondhatni minimáldizájnos borítójával. Igényes, szép kiadás, puhafedelű.