Philip K. Dick ’62-es regénye alternatív történelmi regény. Az irodalmi szöveg megengedheti magának, hogy feltegye azt a kérdést, amitől a történészek a falra másznak: mi lenne ha? És a kérdés felvetése nem is a válaszban, hanem a kérdezés gesztusában válik igazán izgalmassá: abban, hogy egyáltalán feltevődhet ez a kérdés. A valóság és annak megélése kérdőjeleződik meg a regényben.
A mi lenne ha? kérdés azt a hamis ígéretet hordozza, hogy megválaszolható. Pedig éppen a válaszadás lehetetlensége miatt vonzó és izgalmas. Az alternatív történelmi könyveket nem Dick találta ki, sokan előtte és őt követően is írtak ilyen vagy ehhez hasonló regényeket. Ami talán mégis különlegessé teszi Az ember a fellegvárbant, az ismeret, a valóság, a megismerhetőség és történelmi igazság megkérdőjelezése. A kérdés újra és újra előjön a regény folyamán, állandó tükrözésekkel dolgozik a szöveg, egymásnak ellentmondó, vagy folyton megdőlő igazságokat tükröz.
A regény történelmi valóságában a második világháborút a nácik nyerik. Ez az egész világot újrarajzolja. Nem csak a politikai hatalmak változnak meg, de az erkölcsök, értékek, sorsok, sőt a földrajzi viszonyok is (Afrika lakatlanná válik, a Földközi tengert pedig feltöltik, így nem csak a határok tologatásával rajzolva át a térképet). Minden ami háború előtti, szinte pogány, ősi ereklyének számít, az amerikai műtárgyak sora száz éves fegyverektől Mickey egeres karórákig terjed. A sorsokat a Ji King jóslataiba vetett hit és a kijátszhatatlan származás határozza meg.
Ezt a valóságot pedig úgy fogadja az átlagember, hogy döntéseit egy tőle független erőre bízza (a jóskönyvre) és a lehető legrezignáltabban viszonyul a környező világhoz. Az olvasó számára pedig meglepő – és néha zavaró is – az a természetesség, amellyel ebben a számunkra természetellenes világban mozognak. A lázadás gesztusai észrevehetetlenek, bensők vagy a felszín alatt zubogók, tényleges ellenállást alig látni. Annyira normálisnak tűnik minden, annyira valódinak. Az egész világ tisztában van a rendszer működésével és szabályaival, éppen emiatt érzi magát kényelmetlenül vagy sarokba szorítva az olvasó. A tudományos-fantasztikus regényekben gyakori narratív fogás a kívülről érkező szemszögével azonosulva fokozatosan engedni be az olvasót a megrajzolt világba. Itt azonban nincsenek kívülről érkezők, így a magyarázatok is elmaradnak. Félmondatok, megjegyzések és alapos nyomolvasás árán ismerhetjük meg csak ezt a világot, akkor is csak a felszínen.
Ami mégis megkülönbözteti a regényt a műfaj legtöbb képviselőjétől az a cselekmény egyik legerősebb szervezője, a regényen belüli könyv, a S tova hányattatom, mint a sáska címet viselő alternatív történelmi regény. A Sáska világában a nácik elveszítik a háborút. Tehát – gondolnánk – a mi történelmi valóságunkat illeszti be, ravasz duplázással a szerző ebbe a kegyetlen fikcióba. A Sáska történelme viszont megint csak különbözik a mi történelmünktől. Ez az alternatív valóság egészen más döntések, történések és hatalmi játszmák mentén alakul, a kulcsszereplők is egészen mások. És ez érthető is: Az ember a fellegvárban világában csak így képzelhető el a mi lenne ha?, a regénybeli könyv egyik olvasója egyenesen történelmi szükségszerűségnek nevezi a Sáskában leírtakat.
Az így megsokszorozódó történelem egyrészt a mi lenne ha? kérdés megválaszolhatatlanságára mutat rá, másrészt a valóság természetét is újraértelmezi. A Sáska olvasói közt akad aki nem puszta fikcióként tekint rá, hanem egyenesen megváltó erejű, lázadó útmutatónak látja. Egy elviselhető valóságot lát benne, ami kiutat jelenthet a kilátástalanságból.
A valóság/valódiság elbizonytalanodását mutatja az értéktárgyak, műkincsek és történelmi ereklyék metaforája is. Childan, az amerikai műtárgyak forgalmazásából élő kereskedő képtelen megkülönböztetni a valódi régiségeket az ügyes utánzatoktól. Beszállítói egyike, Wyndam-Matson a tárgyak értékéről beszél szeretőjének és a tárgyakhoz kapcsolódó történetek és a kontextus fontosságára hívja fel a figyelmét: a Roosevelt zsebéből származó öngyújtó és az ugyanabból a sorozatból, az előzőtől semmiben sem különböző társa közt az egyetlen különbség a hozzájuk kapcsolódó történet. Így az elmondott történetek mentén születnek meg a tárgyak, formálódnak újra és ruházódnak fel jelentéssel. A hamisítványt az eredetitől semmi nem különbözteti meg, csak a történet, amit – alig bizonyíthatóan – hozzá fűznek.
Childan számára a valódi és hamisítvány közti különbség csak a leleplezés pillanatában és a megszégyenüléstől való félelem miatt fontos. A kérdést – más kontextusban – újra felteszi, mikor az egyedinek és eredetinek számító EdFrank ékszerek (amelyek esztétikai értékkel alig bírnak, de a valóság, valódiság érzetét árasztják magukból) tömeges sokszorosítását és kabalaként való forgalmazását ajánlják neki. Ekkor máshogy dönt: az ékszereken kívül már semminek nem hisz a hitelességében, amerikai nemzeti büszkeségének és a valódihoz való görcsös ragaszkodásának köszönhetően nem fogadja el az ajánlatot.
Ugyanúgy, ahogy a tárgyak is elvesztik hitelességüket és történelmi értéküket, maga a történelem is hitelét veszíti. A Sáska is egyre hihetőbbnek, vagyis inkább elfogadhatóbbnak tűnik az olvasók körében. Ugyanúgy erőt tulajdonítanak neki, mint a Ji Kingnek. A regény befejezése pedig ismét a valóság(ok) elbizonytalanodását hozza.
A regényből filmadaptáció is készül – pontosabban mondva sorozat – ami újabb dimenziókat és mélységet ad a történetnek. A film, mint médium megkönnyíti a világba való belépést, a karakterek pedig mélységet kapnak. A regény minimalista stílusa szinte üresen hagyja, csak mint a cselekményt maguk előtt görgető bábokat mozgatja karaktereit, a szereplők néha ugyanúgy megismerhetetlenek, mint maga a regényvilág. Ebben a fásult és szürke valóságban működhet is akár ez a szereplőtípus, de nagyon megnehezíti az olvasást. (Állandó pozíció-váltást igényel, soha nem engedi annyira megismerni a szereplőket, hogy egészen megértsük a motivációikat, döntéseiket vagy egyáltalán felismerjük a tetteik jelentőségét, ami engem zavart, de a regény világába végülis beleillik.) Az adaptáció inkább a történet vázát őrizte meg, a karaktereket, egymáshoz fűződő viszonyukat, sőt cselekményelemeket is erősen átformált, ami egy feszültséggel és érzelmi töltettel terheltebb történetet eredményez.
A regény tehát izgalmas kérdéseket vet fel, (számomra) szokatlan történetvezetési és ábrázolási stratégiákat használ. Mintha mélyvízbe dobná az olvasót, egy nagyon idegen világot mutat meg (ahelyett, hogy bemutatná azt), a tükrözéses, keretes történetmondás pedig az izgalmas mi lenne ha? történeti fantázián túlmutatva absztraktabb, de talán gondolkodásra érdemesebb kérdéseket fogalmaz meg.