Olivier Truc: Sámándob

Írta : Olivier Truc
Eredeti cím : Le Dernier Lapon
Eredeti kiadás : 2012
Magyar cím : Sámándob
Fordította : Bognár Róbert
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 464
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Nyilvánvaló, hogy valamiről írni csak úgy lehet, ha bizonyos mértékben ismerjük azt a valamit, amiről írunk. A francia születésű Olivier Truc író és újságíró ma már Stockholmban él, a Le Monde és a Le Point című francia lapoknak skandináviai és balti tudósítója. És nagyon úgy tűnik, hogy ismeri azt, amiről ír. Két ismeretterjesztő könyv után a Sámándob az első regénye, amely 2012-ben jelent meg, és már 2013-ban rangos díjakat kapott érte. Regényében az újságírókra jellemző módszeres pontossággal és részletességgel adja vissza a társadalmi problémák árnyaltságát, a szociális-, politikai kérdések meghatározó sokféleségét, a titokzatos Lappföld világának egyediségét és szépségét. Ez talán annak köszönhető, hogy a szerző egy dokumentumfilm forgatása során személyesen ismerkedett meg e csodákkal tarkított, szinte érintetlen, zord vidékkel, az ott élő rénpásztorokkal és a rénrendőrség tevékenységével.


Számunkra ugyan nem sokat mond a rénrendőrség fogalma, az ötvenes éveiben járó Klemet és fiatal újonctársa, Nina azonban hozzájuk tartozik. Feladatuk a rénpásztorok tevékenységének felügyelése, a csordák keveredésének megakadályozása és az ebből fakadó konfliktusok megoldása. Néha több napos járőrözésre is lehet számítani az örök éjszakában, hiszen a csordák és a pásztorok kunyhói gyakran több mérföldes távolságra vannak egymástól. Egy ilyen járőrözés során látogatnak el az egyik pásztorhoz, akinek néhány állata a szomszédos csordákhoz csapódott, és az ügy tisztázásra szorul. Ugyanezt a pásztort azonban rövid idő múlva holtan találják a kunyhója előtt, ráadásul levágott fülekkel. Ettől a perctől kezdve a rendőrpáros önként vállalt feladata lesz a gyilkos kézre kerítése. Azonban még magukhoz sem térnek a döbbenettől, amikor kiderül, hogy egy ősrégi sámándobot elloptak a helyi múzeumból, ahová nemrég adományként érkezett. Hosszas nyomozás indul a szerencsétlenül járt rénpásztor halálának körülményeinek tisztázása végett, miközben egy ENSZ-konferencia időpontjának közeledte sürgeti a rendőrséget az ügy mielőbbi megoldására és lezárására.

Lappföld Skandinávia északi részén terül el, jelenleg négy ország, Norvégia, Svédország, Finnország és Oroszország területi részeit fedi le. Népe a lapp, vagy ahogy ők magukat nevezik, a számi nép; nem hozott létre önálló államalakulatot, de ma is úgy tartják, hogy ők voltak a térség mindenkori őslakói. Klemet Nango is számi származású, bár szülei már nem fogalkoztak rénszarvas tenyésztéssel. Ezen a vidéken igazi szerencse kell ahhoz, hogy az ember a mai világban megéljen belőle. Klemet valahogyan mégis a maga módján ragaszkodik a népéhez és a hagyományokhoz, bár ezt fennhangon ő maga sem ismeri el. Jól ismerte Mattist, a halott rénpásztort. Különös, magányos életet élt a viddán, nem nagyon barátkozott senkivel, és tudomása szerint nem volt konfliktusa sem, bár ezt a rénpásztorok esetében sosem lehet tudni. A gyilkosság felrázza Kautokeino lakóit, az emberek lázadoznak, találgatnak, feltételezéseket gyártanak a gyilkos és a tolvaj kilétét illetően. Klemet tanácstalan az ügyben, ráadásul nehezíti a dolgát az egyik kollégája, aki folyamatosan gúny tárgyává teszi őt származása miatt. Az új és meglehetősen eszes, szép kolleganője, Nina azonban a vártnál sokkal jobb hatással van Klemetre, és úgy tűnik, ketten együtt jó csapatot alkotnak. Lassan megindul a nyomozás Mattis halála ügyében, bár Klemet tisztában van azzal, hogy igazság szerint nem az ő feladatuk lenne kideríteni, mi történt, hanem az igazi rendőröké. Azonban magától értetődő módon ered a nyomok után, mert valami ideköti az életét, és talán nem csak az életét, hanem az emlékeit is. A boldog gyermekévek számára is kellemes emlékeket idéznek, amikor még minden tiszta és érintetlen volt e tájon, és nem fúrtak lyukakat a föld gyomrába különböző idegen népek hatalmas fúrógépei, nem zavarták a rénszarvasok legelőterületeit keresztül-kasul cikázó utak és nyomvonalak. Ebből az időből ismeri Aslakot is, aki ma is a viddán él, és nem hasonult meg a modern civilizációval, nem élvezi és nem alkalmazza annak előnyeit és módszereit. Nincs motoros szánja, sem segítsége. Egyedül vigyáz a rénszarvasaira, amelyeket úgy ismer, mint a tenyerét, és azok engedelmeskednek neki. A feleségével él egy hatalmas sátorban és azt mondják, hogy nagyon sötét és mogorva ember. Lehet, hogy még gyilkos is.

Olivier Truc regénye nem egyszerűen csak egy krimi. Ennél sokkal több. Egy olyan nép sorsáról szól, amelyet itt felejtett az északi fény, amikor tovalibbent a tündöklő égbolton. Egy nép, amely évszázadok óta harcol azért, hogy megmaradhasson azon a területen, amely mindig is az otthona volt. Hogy ne csak megtűrjék ott, hanem úgy élhessen, ahogy ősei éltek és dolgoztak. Egy nép, amely megtanulta azt, hogy ne valami ellenében, hanem valami mellett maradjon fenn a megpróbáltatások során, megőrizve nyelvét és kultúráját. Ez napjainkban is egy mindennapos kihívás a ma ott élő számik számára, hiszen különböző politikai csoportosulások saját érdekek szerint mozgatják őket, mint bábukat a sakktáblán. Kissebségként élnek azon a területen, ahol a számi kultúrát és hagyományokat megfojtotta az erőszakos lutheránus térítés, emiatt tilos lett a számi vallási eszközök (például a sámándob) használata, a gazdasági növekedés és fejlődés címszava alatt pedig kötelezővé vált bizonyos újítások elfogadása és bevezetése. Olivier Truc nagyon jól látja ennek a küzdelemnek az árnyoldalait, áldozatait és nyerteseit. Egy gyilkossági történetbe ágyazva mutatja be a jelen helyzetet, melyben egy politikailag inkorrekt helyzetben kell törvényesen és pártatlanul eljárni az igazság érdekében. Egy olyan igazság érdekében, amely nagyon sokaknak – érthető, de nem elfogadható okok miatt – egyáltalán nem tetszik. Regénye sokkal inkább szól a háttérről, amely környezetet ad neki, mint magáról a gyilkosságról. Mattis halála sokaknak jól jön, ezen a ponton az emberi kapzsiság és erkölcs hiánya kerül reflektorfénybe, hiszen állatait a szomszédos rénpásztorok a saját csordájukba terelgethetik, fülüket levághatják, hogy ne lehessen őket azonosítani és senki nem tehessen semmit, még a rénrendőrség sem. Ugyanakkor egy sámándob ellopása és esetelges megsemmisítése mögött a helyi keresztény gyülekezet lelkipásztora ugyanúgy állhat, mint az, aki nagy nyereség reményében akarja magáénak tudni a dobot, mert esetleges útmutatásokat tartalmazhat bizonyos értékes anyagok lelőhelyéről. És nem utolsó sorban Mattis is lehetett a tolvaj, ő viszont egészen más okok miatt, mondhatni, misztikus és lelki okokból tulajdoníthatta el a dobot. Ő viszont halott, és a dob nincs sehol.

Klemet és Nina erőfeszítései azonban lassan eredményt hoznak. Bár hivatalosan irigységből és tekintélyelven alapuló félelemből elveszik tőlük az ügyet, ők nem adják fel. Annál is inkább, mert úgy tűnik, hogy a sámándob és a halott rénpásztor valamiképpen kapcsolatban állnak egymással, ahogy sejtették. A nyomok egy ideig valóban kuszák és nem a megfelelő személyekhez vezetnek, de az apró részletek és a pontos megfigyelések a végen mégiscsak jó irányba visznek. Időközben képbe kerül egy francia geológus, és kézbe kerül néhány régi fénykép, amelyet évtizedes titkokat feltáró elbeszélések követnek. Lassan összeállnak a kirakós darabjai, Klemet és Nina az utolsó percben döbbennek rá, hogy valójában mi történhetett a gyilkosság és a lopás kapcsán. Azonban mire ennek az útnak a végére érnek, az ügy követel néhány áldozatot magának, és sokszor sajnos azt vesszük észre, hogy az ártatlanok köreiből.

Az író találóan egy kis régmúltból előkapott előjátékkal indítja a történetet, amelyből a későbbiek folyamán összeáll egy sejthető magyarázat arról, hogy miért is annyira fontos az a sámándob, amit a kautokeinoi múzeumból loptak el. Egy titokzatos ősi világba csöppenünk, amelynek még élő képviselői foszlányokban adják vissza az információt arról, hogy milyen volt az élet annak idején, és mi okozta annak a vesztét. Olivier Truc regénye korhű társadalmi kép, egyszerre van benne az elmúlt ártatlanság feletti fájdalom és a meghasonulás miatti elmebaj. Találkozunk igazságra és becsületességre törekvő személyekkel, mint amilyen Klemet és Nina, és a nagyszerű az, hogy nincsenek idealizálva. Megjelenik benne a kapzsiság és a gyávaság, az irigység, a számító és felületes magatartás egy francia geológus személyében és néhány segítőtársában. Az egyszerűség egy idős lapp asszony történetében és a nyers erő, a természetközeliség, talán még az igazi szeretet és az odaadás példája is Aslak, a vad pásztor személyében. A szerző nagyszerűen formálja a történetet, semmi túlbonyolítás, semmi felesleges mellékszál. A történet kibontakoztatását pedig az olvasóra hagyja. Összességében egy jól felépített krimit olvashatunk, ami kétségkívül nem csupán felületesen mozgatja meg a szenzációra éhes szellemünket. Nyilván a boldog kimenetel e műfaj kapcsán nem hozható szóba, mégis van az olvasónak egy olyan érzése, hogy minden áldozat megérte, mert csak így ismerhetjük meg az események mögött működő erőket.


Vidd hírét!
  •  
  •