Iselin C. Hermann: Dominó

Írta : Iselin C. Hermann
Eredeti cím : Domino
Eredeti kiadás : 2008
Magyar cím : Dominó
Fordította : Kertész Judit
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 328
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Most már szinte teljesen biztos vagyok abban, hogy ha egy igazi szerelmes regényt írnék, a cselekmény szálait egyedül Párizsban tudnám olyan szépen egyengetni, mint a dán írónő, Iselin C. Hermann. Saját bevallása szerint a regény cselekménye csakis egy párizsi hangulatban valósulhat meg úgy, ahogyan ő elképzelte, hiszen flörtölni úgy sehol máshol nem tudnak, mint Párizsban. Ez a könyv főszereplőjének, Zetnek az alapviselkedése, ez az, ami annyira egyszerű, és ez az, ami mégis annyira felforgatja mindenki életét és hol közelebb, hol meg távolabb visz a szerelemtől.


A Dominó pedig szerelmes regény. Pontosabban egy regény a szerelemről, a vágyakról, szenvedélyről és hűségről, de leginkább talán az ember viszonyáról mindezekhez az érzelmekhez. Minden szereplője külön világban él, semmi sem köti össze őket, egymástól független, párhuzamos életetvitelt folytatnak és nem is ismerik egymást. Toqué minden este Rose-hoz, a barátnőjéhez megy, aki közös kislányukat, Lulut neveli. Zephyr és gyönyörű, de hűvös felesége, Manon külön szobába alszanak, és alig beszélgetnek egymással. Eric különös, de kedves figura, aki mindig megnevetteti a gyerekeket a villamoson, és igyekszik egy öreglány, Madame Fleurie óhajainak eleget tenni. Sabatine pedig egy sikeres fényképész, aki találkozik Zettel és az élete fenekestől felfordul, mivel végzetesen és visszavonhatatlanul a szerelem hálójába kerül.

Iselin C. Hermann szerint a kapcsolatok és a szexualitás tartják mozgásban a világot, és végső soron még a politikai harcokat is ezek alakulása mozgatja. Érdekes megközelítés, és talán nem is annyira meredek. Könyvének lapjain rendre megismertet bennünket a szereplőkkel, párhuzamosan futó történetek során lassan kibontakozik előttünk a sokféle sors, életút és feladat. Valójában négy nőt ismerünk meg, akikben semmi közös nincs, hacsak az nem, hogy a maguk módján és személyiségüknek megfelelően kifejezve vagy ki nem fejezve mind arra vágynak, hogy a Férfi szeresse őket és törődjön velük. Ha csak ennyit tudnánk a regényről, azt gondolhatnánk, hogy egy egyszerű ponyváról van szó, ami érzelgősségre hajlamos nőknek íródott. Azonban ez közel sincs így. Iselin szinte provokatív módon bánik a regény szerkezetével. Nem siet, de nem is késik semmivel. Párbeszédei belső monológ hatását keltik az olvasóban, néha úgy síklik át az egyikből a másikba, hogy szinte észre sem vesszük. Eleinte zavaró és nehéz lehet megkülönböztetni a külsőt a belsőtől, de pont ez adja az egyediségét és könnyedségét az egésznek a későbbiekben. Szépen, lassan alakulnak a történetek, közben pedig az érzékekre hatva teljesen magával ragadnak, és egyre jobban várjuk azt, hogy kivel mi történik. Aztán egyszer csak nem figyelünk oda, és rosszul olvasunk valamit. Visszalapozunk, ellenőrizve, hogy elég következetesek voltunk-e, vagy azt, hogy hol mulaszottuk el a teljes figyelmet, és döbbenten vesszük észre, hogy sehol. Van ugyanis a regényben egy bizonyos csavar, ami teljesen más szemszögből kezdi szemléltetni velünk minden folyamat alakulását.

Zet egyszerre három nőbe szerelmes. Vagyis igazán talán csak egybe, mert az egyikhez csak erotikus vágyai fűzik, na meg a gyerek, a másik pedig a felesége, de őt valamikor talán azért vette el, mert ez társadalmilag is egy ésszerű döntésnek bizonyult. A harmadik azonban az igazi is lehetne számára, ha nem lenne az első kettő, akik felé bizonyos kötelezettségei vannak, és ez bizony időt és energiát igénylő feladat.

Sabatine családos asszony, gyeremekei vannak, és férje, akit szeret. És mégis, beleszeret egy idegen férfiba, akiről semmit nem tud, csak azt, hogy Zetnek hívják és utálja a mobiltelefont. Hiába próbálja magát lebeszélni erről az őrültségről, hiába próbál a józan ész, az ésszerűség határán belül maradni, és megvédeni a házasságát, mégis magával sodorja valami észbontóan mámoros szerelem ezzel a férfival. Még az sem számít, hogy tudomást szerez a felesége létezéséről és a másodkézből született gyerekről. Már régen gyanút kellett volna fognia, de ő csak továbbra is kiszolgáltatja magát ennek a világot megmozgató érzésnek, a szerelemnek.

Zet életének különböző színterein párhuzamos életet folyat, és élvezi ezt. Hogy szélhámos-e vagy pszichopata, az soha semmilyen formában nincs kimondva és leszögezve, a kérdés nyitott marad. A történet előrehaladtával azonban az olvasóban a gyanú egyre inkább abba az irányba tolódik, ahol egyértelművé válik, hogy ez az állapot nem tartható fenn. Nem lehet többes életet élni következmények nélkül. Zet előbb vagy utóbb a felszínről más szintekre kényszerül lépni, azonban ezekben már nem magabiztos, és a játékát leleplezni egyre könnyebb. Kezdi elveszíteni a kontrollt és a következetességet. Mivel eddig egyáltalán nem realizálta, hogy élete és tettei mások életét is befolyásolják, a felismerés ugyan elkerüli, de a hatások nem. Meglepő, hogy csodálkozva nézi a maga által teremtett káoszt, hiszen ő senkit nem akar megbántani, ezért senkinek nem tudott nemet mondani. Az már más kérdés, hogy ez elfogadható magyarázat-e, tudva, hogy mindenkinek fájdalmat okozott és mindenkit becsapott a környezetében.

A szerző: Iselin C. Hermann (kép forrása: Park Könyvkiadó)

A regényt olvasva határozottan érződik, hogy a szerző igen jól ismeri a zsigerig ható szerelmet, annak szépségeit és sötét oldalait is. Komoly kapcsolati kérdéseket jár körül, ahol a döntés nem mindig egyértelmű, és erkölcsileg is több szinten megkérdőjelezhető, hiszen helyzettől függ, hogy éppen kinek vagy minek a pártját fogjuk. Vajon mit vagyunk képesek feláldozni a szerelemért? Meddig megyünk el az önfeladásban, az önelvesztésben? Van-e a szerelemben felelősség és lojalitás? Mikor kell meghúzni a határokat, és érdemes-e feladni szerelmet a szerelemért? Létezik-e szerelem megfontoltság nélkül? Vajon a vágyakozás ugyanaz, mint a szerelem? És vajon mitől szerelem a szerelem?

Igazi dominót látunk magunk előtt, amelyben az egyes darabok addig maradnak állva, amígy egy óvatlan pillanatban az egyik kocka kicsit megbillen. Ettől a pillanattól fogva már megállíthatatlanul dőlnek a kockák, maguk alá temetve egy illúziókra épített világot, mely önmagával meghasonult. Az írónő vonzó őszinteséggel beszél Zetről, akit a történet előrehaladtával ő maga is egyre kevésbé kedvel, és ennek megfelelően büntet a regény végén. Aki mindent akart, semmit sem kap elv alapján a megérdemelt sorsára juttatja.

Iselin C. Hermann regénye izgalmas, sokatmondó, megmozgat és felkavar. Akkor vegyük kézbe, ha képesek vagyunk a szerelem mélységeivel újra találkozni és van pár szabad óránk, ugyanis egyre nehezebb lesz letenni a kezünkből. Kizárt, hogy ne szeretnénk meg a nyelvezetét és ne azonosulnánk egyik vagy másik szereplővel.


Vidd hírét!
  •  
  •