A huszadik század elején egy vasútállomás női mosdójának kövezetén világra jön egy kisfiú, Harry August. Aztán újra világra jön, majd újra és újra, ugyanott, ugyanabban az évben. Ez így elég furcsának és hihetetlennek hangzik, mégis ez történik. Harry August ugyanis képtelen meghalni. Azaz meghal ugyan, mint minden más, rendhagyó ember, de abban a pillanatban újra megszületik, és újra nekifut az életének. A különbség csak az, hogy most már emlékszik minden korábban élt életére, és ennek megfelelően az események alakulását bizonyos fokig befolyásolni tudja.
Claire North, vagyis valódi nevén Catherine Webb két regényt írt ezen írói álnév alatt, ezek egyike a Harry August csodálatos élete, amely angolul 2014-ben jelent meg The First Fifteen Lives of Harry August címmel. A szerző már 14 éves korában bontogatni kezdte írói szárnyait, az iskolai szünetekben írta első művét, amelyet 2002-ben ki is adtak. Igazi tehetségnek mutatkozott, és ma huszonkilenc évesen igencsak jelentős írói pályafutást tudhat magáénak. Valóságos fantasztikum-királynő, műveinek egyik fő témája az idő és annak szokatlan és szinte megmagyarázhatatlan kapcsolódása a jelen, lineárisnak megtapasztalt életünkhöz.
Harry August ugyanúgy kezdi az életét, mint mindannyian. Bár nem éppen ideálisnak mondható körülmények között születik, mégis úgy alakul, hogy egy családban nőhet fel. Második életének viszonylag korai éveiben azonban, ahogy értelme megszilárdul, rájön, hogy olyan tények birtokában van, amelyek a jelen életének tapasztalataiból semmiképp nem származhatnak. Az idő előrehaladtával tudatosul benne, hogy már a sokadik életét éli, és minden életére az azokban történt aprólékos eseményekkel együtt tökéletesen emlékszik. A folyamat viszonylag lassú, de biztos: fokozatosan előnyt kovácsol a korábbi életek során megszerzett tudásból és tapasztalatokból, hogy azokat anyagi, tudományos és minden más téren saját maga előnyére fordíthassa az éppen aktuálisan élt sokadikban. Így nézve a dolgokat, tulajdonképpen már több száz éve él, amikor tudomást szerez arról, hogy van egy társaság, egy klub, amely a hozzá hasonló személyeket, az úgynevezett kálacsakrákat tömöríti, vagyis azokat a személyeket, akik a lét körforgásában vannak, és folyamatosan újra megszületnek. Ez azonban még nem jelenti a felhőtlen boldogságot egy olyan személy számára, aki már többször is végigjárta a történelem kulcsfontosságú eseményeit, és második életében például azért lesz öngyilkos, mert sem ő maga, sem mások nem értik, mi történik vele. Harry megismerkedik a Kronosz Klubbal, viszont a klub nem minden esetben tudja őt megvédeni attól, ami rá vár. Annál is inkább, mert maga a klub is nagyon sokszor veszélyben van, és tagjai között árulók bújnak meg, akik különböző ideológiák és célok miatt akarnak Harry Augusttal kapcsolatban állni, illetve elpusztítani őt.
Claire North regényében az elbeszélések cseppet sem lineárisak. Folytonosságra alapozott vagy arra vágyó gondolkodásunknak ez az elején elég kuszának tűnhet, és csak lassan áll össze a kép arról, hogy ki kivel van az idő és a történések labirintusában. Harry mesél a saját életéről, szubjektíven. Gondolatai a kötet első fejezeteiben csapongásnak tűnhetnek, hiszen nehéz megértenünk azt, hogy hogyan lehet visszafele üzenni az időben, hogyan lehetséges, hogy gyermekek adják át nagyapáiknak a tudást a jövőről, amit ők már „korábban” megtapasztaltak. Azt sem könnyű követni, hogy melyik életben mi történik, kik az újonnan felbukkanó személyek és hová sorolhatóak, hiszen egy másik életben lehet, hogy egyáltalán nem, vagy teljesen másképpen és más állapotban lépnek be Harry életébe. Azonban ez csak az elején van így. Ahogy Harry mesél különböző életekből vett különféle eseményekről, lassan világossá válik, hogy hogyan kapcsolódnak ezek az események egymáshoz. Felbukkannak az állandó szereplők, akik maguk is többnyire kálacsakrák és valamilyen módon kapcsolódnak Harry August életéhez. Van azonban még valami, ami még érdekesebbé teszi a történetet: a tény, hogy Harry nem úgy emlékszik vissza korábbi életeire, mint mások, vagyis nagyvonalakban. Ő ugyanis valóban mindenre emlékszik, ez teszi őt különlegessé barátai és ellenségei számára, ugyanakkor ez teszi lehetővé azt, hogy az események alakulását oly módon befolyásolja, hogy az az emberiség javát szolgálja. Ugyanis vannak, akik a jövőből származó tudást a következő életükben akarják befektetni oly módon, hogy korukat meghaladó létesítményeket, találmányokat hozzanak létre. (Az már szinte csak filozófikusan megközelíthető, mellékes tény, hogy ebben az esetben a jövő már nem az a jövő lesz, amelyet az idő lineáris folyamában ismerünk.) Ilyen személy Vincent is, aki előbb Harry legjobb barátja lesz, majd később több életben is megpróbálja kitörölni Harry emlékezetét, hogy nehogy az leleplezze a tudománnyal történő manipulációs kísérleteit. Ennek megfelelően több életen keresztül macska-egér harc folyik közöttük, ráadásul Harrynek el kell hitetnie az ellenségeivel, hogy nem emlékszik a korábbi életeire, így csak egy gyanútlan láncszem a nagy gépezetben.
Claire North regénye nagyon emberi kérdéseket jár körül, még akkor is, ha tudományos fantasztikumba van ágyazva. Úgy is mondhatjuk, hogy a „Mi lett volna, ha…?” tipikus példája, amely mindannyiunkban gyökerezik, hiszen minden egyes élet során más és más hangsúllyal, más és más lehetőségekkel lehet belemerülni, beleavatkozni a történetek sokaságába. Harry éppen ezt akarja elkerülni, ahogy a klub is, amelyhez tartozik, vagyis arra törekszik, hogy minél kevesebb nyomot hagyjon és a lehető legkevésbé avatkozzon be az eseményekbe. Emellett az, hogy mindenre emlékszik, bizonyos értelemben unalmassá teszi az ő és sorstársai életét, hiszen a sokadik élet után már nem kötik le a fejlődés normális szakaszainak tekinthető feladatok. Egy ilyen adottság előnye viszont éppen az, hogy mindaz, amit már tud, felülmúlható, minden életben új dolgokat, szakmákat tanulhat, új távlatokat járhat be és új élményekkel gazdagodhat. Emellett természetesen Harrynak is meg kell küzdenie minden ismert emberi sorsfordulattal, a magánnyal, az önzéssel, a csalódással, veszteséggel és fájdalommal. A felelősség ezzel együtt viszont az, hogy vigyázzon rá, nehogy megváltoztassa a fontosabb történelmi eseményeket. De egyszerre az olvasóban is felmerülhet a kérdés, hogy ezek után mi a lineáris idő, vagy létezik-e egyáltalán? Hogy a sok-sok leélt élet nem csupán szubjektív agyszülemény-e, illetve mennyire lehet változatlanul hagyni az eseményeket, ha már egyszer is másképp döntünk a legapróbb dologgal kapcsolatban és valljuk, hogy minden mindennel összefügg, és nincsenek véletlenek?
Talán attól jó ez a regény, mert érthető, elgondolkodtató, következetes és a körülményekhez képest nagyon valóságos is. Az, hogy Harrynek sikerül-e megakadályozni a jövő széthullását, egyáltalán nem biztos és nem eldöntött tény. Minden újabb esemény fonala az olvasóban újabb kérdéseket vet fel, ezért valahogy úgy van befejezve a mű, hogy nincs befejezve. Félig kimondva azonban ott lebeg a kérdés, vajon nem lennénk-e mi is túlságosan lusta, nemtörődöm és felelőtlen emberek abban az esetben, ha tudnánk, hogy végtelen idő áll rendelkezésünkre és elvileg elpusztíthatatlanok vagyunk, és végtelen lehetőségünk van arra, hogy a hibáinkat helyrehozzuk?