S. K. Tremayne: Fagyos ikrek

Írta : S. K. Tremayne
Eredeti cím : The Ice Twins
Eredeti kiadás : 2013
Magyar cím : Fagyos ikrek
Fordította : Dobos Lídia
Kiadó : GABO Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2015
Terjedelme (oldalszám) : 353
67
Vidd hírét!
  •  
  •  

Egy családi tragédia rémálommá változtatja a Moorcroft-család életét: hat éves, egypetéjű ikerlányaik egyike, Lydia kizuhan a nagyszülők házának emeleti erkélyéről, és szörnyethal. Az építészként dolgozó Angus, és szabadúszó újságíró felesége, Sarah magánélete az eset után egy évvel romokban hever, nagy erőfeszítést igényel részükről, hogy megmaradt lányuk, Kirstie számára elviselhetőbbé tegyék testvére elvesztését. Nem könnyíti a dolgukat az sem, hogy Kirstie egy napon kijelenti, ő valójában Lydia, és úgy is kezd viselkedni, mint elhunyt testvére.


Amikor anyagi nehézségeik miatt egyre nehezebben képesek londoni lakásukat fenntartani, Moorcrofték úgy döntenek, hogy feladják mindenüket, és a férfi nagyanyjától örökölt kis skót szigetre költöznek. A Torran, azaz a Mennydörgés-sziget azonban korántsem maga a paradicsom: a külvilágtól elszigetelt, nehezen megközelíthető, a rajta álló ház rossz állapotban van, mindez pedig a közelgő tél miatt egyáltalán nem hangzik jól. Sarah ennek ellenére nagyon bízik abban, hogy a környezetváltozás segít majd rendbe hozni életüket. A családi rémálom azonban folytatódik, lányuk egyre furcsábban viselkedik, és ez a szülők közé még nagyobb éket ver. A bizalmatlanság pedig egyéb sötét gondolatokat is szül…

S. K. Tremayne regénye, a Fagyos ikrek műfajilag leginkább pszichothrillerként határozható meg. Az írói álnév egy brit regény- és újságírót takar, aki a Times, Daily Mail, Sunday Times című lapok számára írt, 2013-től pedig bloggerként és a Daily Telegraph kommentátoraként is dolgozik. Regényei eddig három név alatt jelentek meg: előbb Sean Thomas néven írt négy, erotikus töltetű fikciós regényt, majd 2009 és 2013 között saját neve alatt (Tom Knox) publikált öt, többnyire régészeti és vallási témájú thrillert – igen, ez a Dan Brown óta oly népszerű összeesküvés-elmélet kategória –, legutóbbi regénye pedig S. K. Tremayne néven jelent meg. Utóbbi az egyetlen, amit magyar nyelvre is lefordítottak – ezt 2015 októberében adta ki a GABO Könyvkiadó.

A Tremayne által megteremtett alaphelyzet (tragikus haláleset miatti családi problémák, nehezen magyarázható, már-már természetfelettinek ható jelenségek) és környezet (gyönyörű természeti adottságokkal megáldott, de fekvése miatt mégis rideg és barátságtalan, már-már hátborzongató, Isten háta mögötti sziget) olyan regény-alapanyagok, amikről joggal feltételezhetné bárki, hogy elegendő írói tehetséggel könnyen összedobható belőlük egy vérbeli thriller. A gond csak az, hogy ez komoly csapdahelyzet is egyben: nagyon nehéz ezekből eredeti, közhelyektől mentes történetet alkotni, amiben nem köszön vissza lépten-nyomon egy-egy korábbi olvasmányélmény, vagy esetleg filmélmény valamely részlete. Engem személy szerint olvasás közben nem egyszer a tinédzserkoromban tévében látott akárhányadik kategóriás thrillerek hangulata kísértett. De még mielőtt bárki is ezt kemény lehúzásnak venné, jelzem, hogy ekkora baj azért nincs a regénnyel. A szerző elég jól veszi az akadályt, a stílusán és a történetvezetésen látszik, hogy nem ma kezdte az írást. A sztori kerek és mindvégig jelen van benne egy bizonyos szintű izgalmi faktor, ami minden bizonnyal sok olvasó idegeit képes kellőképpen felborzolni – főként a női olvasókét, akik anyaként sokkal jobban képesek lehetnek átélni a könyv alapszituációját. Viszont sokak ingerküszöbét valószínűleg alig éri majd el – utóbbiak közé tartozom én is –, ahhoz túl kevés benne az adrenalin.

A regény igazi erőssége talán az, ahogyan a szerző a cselekményt felépíti (de nem feltétlenül maga a cselekmény is!). Az események középpontjában felváltva szerepel a két szülő, Sarah és Angus, előbbi egyes szám első személyben mesél, utóbbi esetében egyes szám harmadik személyű a narrátor. A váltott cselekményszálak igencsak alkalmasak arra, hogy fokozatosan táruljanak fel a két szereplő titkai, és szép lassan kibontakozzon minden, ami a köztük levő ellentét hátterében áll. Ez a párhuzamos történetvezetés ugyanakkor fenntart egyfajta bizonytalanságot is az olvasóban, hiszen amikor éppen kissé jobban rokonszenvezne valamelyik szereplővel, hamar kiderül, hogy nincs minden rendben körülötte, amikor pedig a másik főszereplő fele hajlana, rádöbben, hogy az sem éppen makulátlan. Így tárul elénk egy eléggé lehangoló családi dráma, és már-már a bőség zavarával küzdünk, amikor indítékokról, magyarázatokról van szó. Ez megy egy egészen pörgős ritmusban a regény végéig, ahol a szerző helyre teszi a dolgokat, és egy nem túl meggyőző csattanóval mintegy igazságot is szolgáltat, semmit sem bízva a véletlenre vagy az olvasóra.

Ebben a formában alapvetően rendben is volna minden, hogyha közben egy csomó lehetőség mellett nem robogna el a történet, és nem hagyna kihasználatlanul túl sok magas labdát a szerző. Nincsenek igazán átütő karakterek, a főszereplők (és főként Sarah) döntései nagyon sokszor ésszerűtlenek, életszerűtlenek és következetlenek, az ikrek személyiségcseréjének orvosi/pszichológiai hátteréről csak egy-egy nagyon steril, a történetbe nem eléggé szervesen illeszkedő részletből kapunk ízelítőt, és az izgalom, a borzongás messze elmarad attól, amit a környezet és a történet összefonódása lehetővé tenne. Szinte minden csak félgőzzel működik, ez pedig csak egy átlagos thrillerhez elég, ahhoz egyértelműen kevés, hogy egy igazán emlékezetes olvasmányélményt eredményezzen, amiből akár hónapok eltelte után is beugrik egy-egy ütősebb részlet. Engem tehát egyelőre nem győzött meg S. K. Tremayne, viszont lehet, hogy a saját neve alatt írt regényei ennél jobban sikerültek.


Vidd hírét!
  •  
  •