Ha receptet akarnánk adni a jó krimi előállításához nem lenne túl nehéz dolgunk: végy egy bűntényt, lehetőleg gyilkosságot (de egy féltve őrzött műtárgy ellopása, eltűnt személy is megfelel), adj hozzá valószínűtlennek, megmagyarázhatatlannak tűnő körülményeket (ízlés szerint) és végül egy kiemelkedő képességű nyomozót. Kavard meg az egészet, fokozatosan adagolva a további váratlan körülményeket, majd mikor már pattanásig feszült az összegyúrt anyag, bontsd ki a meglepő, de logikus magyarázatot: oldd meg a rejtélyt!
Detektívként válassz elképesztő képességekkel rendelkező, de különcségében nehezen elviselhető karaktert, de mindvégig tarts mellette egy intelligens, de hozzá mérten közepes teljesítményű segítőt, akinek a pozícióját én, mint olvasó is felvehetem – alulnézetből, egészen közelről, mégis biztonságos távolságból követve a nyomozó minden lépését, vele együtt, de az ő nyomfejtési képességei nélkül figyelve a rejtély megfejtését.
Amit a nyomozó tesz: absztrahál, elvonatkoztat, összefüggéseiben látja azt, ami a segítő, az átlagember és az olvasó számára egyaránt káosznak tűnik. A bűntény ok-okozati összefüggések mentén megfejthető, az igazság feltárható, az igazság birtokában a probléma megszűnik. Ehhez viszont távolság kell az ügytől. A halál a krimiben amolyan plot-device (a cselekményt elindító/előre mozdító eszköz), célja, hogy egy rejtélyt mutasson fel, amelyet meg kell oldani – maga a halál, mint egy emberi lény elpusztulása nem lényeges ebben a receptben.
Sherlock Holmes az egyik legemblematikusabb detektív-figura a világirodalomban. Definíciószerinti zseniális nyomozó, a detektívregények hősének minden vonását magán hordozza: intelligenciája kiemeli a többiek sorából, ezzel egyúttal ki is zárva őt az átlagos emberek közül, különccé, de szórakoztató és vonzóvá téve. Az őrült zseni alakja annyira vonzó a krimi olvasói számára, hogy nem is csodálkozhatunk, amiért megjelenése óta lassan megszámlálhatatlan továbbírásban, feldolgozásban, átírásban jelent meg.
Lassan a hős leszakad az eredeti szövegekről. Arthur Conan Doyle már nem kötődik szorosan az általa teremtett alakhoz, már nem tudja a közönség, melyek eredeti Holmes történetek, melyek átírások. Holmes kilépett a számára teremtett fikcióból, sokkal szélesebb teret hódítva magának. Ha csak az utóbbi néhány év Holmes feldolgozásaira gondolunk, elképesztő lehet, mennyire változatos módon lehet kimozdítani ezt az ikonikus alakot úgy, hogy mégis felismerhetően sherlocki legyen: nemet vált, kort (kontextust) vált, a világa valóságelemei változnak meg (varázslatos körülmények játszanak közre), stb. De van benne valami, ami örök: elképesztő intelligenciája és ebből fakadó különcsége.
Mitch Cullin Mr. Holmes-a éppen azért tud kilépni ebből az összemosódó detektív-hagyományból, mert a hősnek egy olyan tulajdonságát mozdítja ki, amely minden eddigi átírás-kísérlethez képest változást jelent. Cullin Mr. Homes-a 93. életévében jár, átélt két világháborút (a történet időbelisége azt mutatja, hogy ez a fikció visszanyúl az eredeti sorozat idejéhez, csak kitágítja azt), visszavonulva él, megválva Baker Street-i lakásától, eltűnik mellőle a segítő. De nem ezek a körülményváltozások teszik igazán különössé Cullin Sherlockját. A 93 éves öregúr nem csak mozgékonyságát és könnyedségét veszítette el, hanem azt a sajátosságát is, amely őt Sherlock Holmesszá tette: megcsalhatatlan memóriáját.
Az öregségnek egy elképesztően megható és erőteljes megírásával találkozunk. A hatást éppen az váltja ki, hogy a megírt emlékezetzavarokkal és -kihagyásokkal küzdő öregúr nem más, mint az emlékezetéről és megzavarhatatlan logikájáról ismertté vált nyomozó. A lehető legizgalmasabb módon rombolja szét a mítoszt ez a történet: Holmes saját magába, önazonosságába és magának az igazságnak a megismerhetőségébe vetett hitét veszíti el. Megbomlik a megcsalhatatlan eszű hős mitikussá növelt képe, Holmes nem csak arra nem emlékszik, mi történt vele kora ifjúsága idején, de az aznap délelőtt is homályba vész. Tárgyak tűnnek el és kerülnek elő látszólag megmagyarázhatatlanul, nem áll össze az események sorrendje és nem lehet ok-okozati viszonyt felállítani olyan események közt, melyek időbeli egymásutánisága nem ismert.
A memóriájával küzdő Holmes mellől ezúttal eltűnik a segítő, Holmes pozíciója az olvasó pozíciója is, nem alulról látjuk, csodálattal tekintve fel a géniuszra, hanem mellette állunk, az ő kusza gondolatait, félelmeit és gondolatmenetének buktatóit is megtapasztaljuk – ez pedig leengedi Holmest a számára emelt piedesztálról: ezúttal az olvasó a kiemelés másik oldalán áll, látja az emberek közül kiváló zseni magányát, különcségének fájdalmas voltát.
Holmes emberivé válik, lepereg róla az időtlenség illúziója (a többi Sherlock Holmes történet ugyanazt az ereje teljében levő férfit írja meg, azért lehet időben mozgatni a karaktert anélkül, hogy ez bárhogy is visszahatna rá); érezzük a regényen a történeti kort, amiben játszódik, a két háború súlyát (közvetlenül a második világháború után vagyunk). Sőt a szöveg a valóság-illúziót azáltal is nagyon ügyesen mozgatja, hogy a Holmes-ról szóló történeteket (regényeket, filmeket, stb.) is szerepelteti. Holmes maga is olvassa, vagy legalábbis tud Watson beszámolóiról, tisztában van a marketing-cselekkel (Watson saját intelligenciáját alulstilizálja, hogy Holmes géniusza még jobban látható legyen, csak a sikeres nyomozásokról számol be, nem valós körülményeket is bevesz a történet mozgalmassága érdekében, stb.), egész életében üldözi őt a személye köré épülő kultusz, ami nem azonos saját személyiségével.
Egy másik szokatlanul izgalmas gesztus, amit megtesz a szöveg: az emlékek alapján rekonstruált bűntények, illetve a Holmes környezetben történő halálesetek nem a krimi vegytiszta, steril rejtélyei: Holmes ismeri az áldozatokat, kapcsolatba kerül velük, képtelen pártatlan maradni. A krimi receptjébe egy új hozzávaló keveredik: az emberi tényező, ezzel teljesen megváltoztatva a kész történet ízét és állagát.
A regény összességében egy izgalmas kísérlet a krimi által megteremtett nem-emberi mítosz lebontására. Emberivé, halandóvá és hibákra is hajlamossá írja át a zseni felnövesztett alakját, ezzel kilép a krimi műfajából és elindul valami új felé. Nem illeszthető a regény a Sherlock Holmes történetét továbbíró szövegek sorába, de egy olyan dimenziót ad a karakternek, amelyet amúgy hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni.