Benyák Zoltán: A nagy illúzió

Írta : Benyák Zoltán
Eredeti cím : A nagy illúzió
Eredeti kiadás : 2016
Magyar cím : A nagy illúzió
Kiadó : Athenaeum Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2016
Terjedelme (oldalszám) : 368
100
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

„Ti, akik olvastok, még az élők közt éltek, de én, aki írom, már addig rég elköltöztem az árnyak országába. Mert valóban, különös dolgok fognak történni, s titkok fognak föltárulni…” – Egy Edgar Allan Poe-idézettel indítja Benyák Zoltán A nagy illúzió című regényét. Igazi varázsmese ez a mű, egy szürrealista varázsmese felnőtteknek. A kezdet közhelyes: Tom Pastor, a regény főszereplője egy nap arra ébred, hogy halott… Ám a folytatás már korántsem az! Hősünket a túlvilágon egy révész fogadja, de nem a görög-római mitológiából ismert csuklyás-csáklyás, aki csónakjával viszi utasait a halál folyójának túloldalára, hanem egy fiatal lány, Nina, aki egy rozoga Chevrolet-vel érkezik Tom elé. És kezdődik egy különös, titokzatos utazás időkön és tereken át, a halálon túl, ahol nincsenek fizikai határok, bármi megtörténhet, nyelvek és történelmek összeolvadnak, ahol „képes egy világban élni VIII. Henrik és Jesse James”, és „lehet, hogy Gettysburg mellett találod Hirosimát […]. Azután egy nap közéjük furakszik a nyolvanhatos Csernobil.” Itt keresi önmagát és elveszett lányát Tom Pastor. Ebben a világban tragédia csak egy történhet: ha a valós világban elfelejtenek…


„- Addig maradhatsz itt, míg odaát valaki emlékszik rád. Olyan ez, mint egy lánc, vagy horgony, vagy tudomisén. Ha elszakad, akkor huss! – [Nina] a két kezével robbanást, az ujjaival szállingózó pernyedarabokat utánzott.
– Amíg emlékeznek?
– Mindegy, hogy jó vagy rossz emlék. Az nem számít, Tom. Csak ne menj ki a fejükből! Ha ez megtörténik, elrakhatod az ecsetet. Ő előbb-utóbb eljön érted.
– A Keselyűember?
– Keselyű? – Nina kétszer is kiejtette a kezéből a cigit, mire rá tudott gyújtani. – Igen. Eljön az a rohadt Keselyűember.
– Tehát számítsak odaát. A lényeg, hogy emlékezzenek.
– Jobb, ha emlékeznek. Ha elfelednek, meghalsz!”

Benyák regényének tartalmáról nem akarok sokat mesélni. Tom Pastornak, az elszegényedett, ki nem teljesedett festőnek kell egy kis idő, míg rájön, hogy a túlvilágon van, és arra sem emlékszik, miért és hogyan halt meg. Ki kell derítenie tehát, miért nem egyenlő a halál a megsemmisüléssel, mi dolga van neki még. Ebben segít Nina, a cserfes fiatal lány, aki révésze, kalauza azon az utazáson, amelyet a túlvilágon és saját emlékeinek birodalmában tesz. Míg Tomban lassan felidéződnek élete és halála elfelejtett pillantai, rájön, hogy a lánya, Lili is meghalt. Meg kell őt találnia, ha helyre akar hozni valamicskét elrontott élete következményeiből. És Tom nagyon helyre akarja hozni hibáit, elsősorban Lili miatt. Viszont az idő a túlvilágon is szorít… Tovább nem mondom, mert kár lenne elrontani hétköznapi, időrendbe szedett mondatokkal azt a zseniálisan fűzött történetmesélést, ahogy az író vezeti hősét, előre- és visszautalásokkal szőve át azt az időutazást, amelyben Tom Pastor önmagát, emlékeit, majd lányát és a hibák helyrehozásának lehetőségeit keresi.

Nem vagyok a fantasy műfaj rajongója, sőt mondhatom, hogy nem kedvelem. Sem filmben, sem könyvben. Őszinte leszek: Benyák Zoltán regényét „feladatul” kaptam. Fenntartásokkal kezdtem neki, de nem előítélettel. Inkább várakozással… És kiderült, hogy az a fajta könyv, amit nehezen lehet letenni. Szinte együltömben olvastam ki, mert lapról lapra vártam a folytatást. És még a „heppiendet” is megkaptam: fura, szürrealisztikus, váratlan befejezés, de abszolút illő a történethez, kerek egésszé teszi az egészet. Hiányérzet nélkül tettem le a kötetet.

Szerettem olvasni, mert szinte minden olvasói énem megkapta benne, amit elvárt. Szerettem olvasni, mert annak ellenére, hogy hívő és gyakorló katolikus vagyok, és vallásomnak megvan a maga tanítása halálról, túlvilágról, nem kellett elutasítsam a regényben ábrázoltakat. Nem hiába használtam a „varázsmese felnőtteknek” kifejezést Benyák könyvére: mint a kisgyerek az „egyszervolt, hol nem volt” kezdésre, én is belevarázsolódtam a regény világába, ahol minden elhihető, elfogadható. A mese nagy úr. Együtt született az emberi beszéddel és ma is élő műfaj. Formája, hordozóanyaga változik, jellege nem: kilépni saját világunkból, problémáinkból, követni vágyainkat, megtalálni a transzcendenst. A jól kitalált mese tudja ezt a varázst. A jó regény is attól jó regény, akkor van jól kitalálva, összerakva, ha be tud ragadni a saját világába. Ha ez nem megy, akkor közepes vagy egyenesen fércmunka. És Benyák regénye jó regény…

Klasszikusokon nevelkedett olvasói énem elvárja, hogy valamilyen szinten „tanítson” egy regény. Hogy maradjon meg bennem valami mondanivaló, egy tanulság, valami, amit magamba építhetek. A nagy illúzió ezt is megadja: Tom Pastor elzüllött, lecsúszott egzisztenciájú festő, aki ennek ellenére nem rossz. Lehet drukkolni neki, hogy teljesen elrontott földi élete után sikerüljön a halálon túli életében valamit helyrehozni. Hogy felismerjen/elismerjen dolgokat, hogy megtalálja emlékeit, együtt lehessen lányával. Van jellemfejlődés a regényben, a kezdeti negatív hősből egy küzdő, kereső ember válik, akinek végre önmagán túl is fontos valaki, aki megdolgozik a kapcsolataiért, megszenved a jóért. Ezzel a hőssel együtt lehet izgulni, lehet szorítani neki. És végül (akárcsak a mesékben) a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz pedig megérdemelt büntetését.

Aztán szerettem olvasni ezt a könyvet, mert a bennem lakó értelmiségi is megkapta a maga szellemi táplálékát. Mert folyamatosan jöttek a kapcsolódások előzetes olvasmányaimhoz, a már belém épült tudáshoz. A főszereplő világokon, időkön és tereken átívelő utazása Madách Az ember tragédiáját és Dante Isteni színjátékát juttatta eszembe. Maga az utazás, mely minden kultúrában a megélt élet, az életút szimbóluma. Nem tud elcsépelt lenni, mert egyike a kollektív tudatalatti azon motívumainak, ami alapján alkotó és befogadó, író és olvasó megértik egymást. Szintén erős motívum a sziget: Tom a való életben egy szigeten találja meg viszonylagos nyugalmát, találkozik apjával és valamilyen szinten helyrehozzák elromlott kapcsolatukat. A halálon túli világban szintén a szigeten találkozik lányával. A sziget mint erős lélekszimbólum van jelen közös tudatalattinkban: a főhős nagy harcait a saját lelkében/lelkével vívja, de ott is találja meg a megoldást, megnyugvást. Tom Pastor alvilági/felvilági/másvilági utazása rokon a középkor kedvelt műfajával, a haláltánccal: egy nagy vízióban felvonul életének minden szereplője, így kap lehetőséget önmaga jobb megismerésére, hibáinak kijavítására, végső soron a boldogságra. Eszembe jutott (mert különleges, egyedi volt az is) Catherynne M. Valente regénye, a Marija Morevna és a Halhatatlan, amelyben az írónő az orosz mitológia alakjait vonultatva fel alkotja meg regénye világát. Benyák saját mitológiát teremt, melynek emberi és emberfeletti hősei Tom Pastor festményeiről kelnek életre. A velük való talákozás, ismerkedés, egyesek legyőzése, a másokkal való barátságkötés adja tulajdonképpen a főhős kalandjait, utazását az önismeret felé, harcát a feledés ellen, a boldogság lehetőségéért.

Benyák Zoltán első regényeit Jonathan Cross álnéven jelentette meg (Veszett lelkek városa, Kvartett), 2012 óta publikál saját nevén (A háború gyermeke, Ars Fatalis). Több jelölés után 2013-ban Az idő bolondjai című regénye elnyerte a Magyar Könyvek Viadalának Szépirodalmi díját. 2014-ben egy realista regénnyel, a Csavargók dalával jelentkezett, amelyben három hontalan talál egy szemétbe dobott csecsemőt. Idáig utolsó regénye A nagy illúzió, és nagyon remélem, hogy csak idáig… Én mindenesetre megkezdem a magam utazását vissza az időben, és minden eddig megjelent Benyák-regényt elolvasok…


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •