Jean-Luc gyerekkori álma valóra vált. Párizsban él, egy jól menő galériát vezet, jóképű, sikeres, jó környéken lakik és nem utolsó sorban imádják a nők. Esze ágában sincs ezen változtatni, hisz békés és nyugodt életét mindenki irigyli. A szerelem városában lazán és szinte gondtalanul éli mindennapjait, a kissé már agglegényesnek mondható, független és enyhén piperkőc férfi józan, ám mégis stilizált, kalandokkal fűszerezett életében semmi sem sürgős, csak az, ami a munkával kapcsolatos. Egy nap azonban különös levelet kap egy ismeretlen feladótól, pontosabban egy olyan feladótól, aki tizennyolcadik századbeli hangvételben egy szenvedélyes szerelmes levelet ír az ő „hercegének” és magát hercegnőnek nevezi. Jean-Luc eleinte jópofa tréfának véli az egészet, komolytalan, idejétmúlt stílusa miatt úgy gondol rá, mint egy apró kis érdekességre csupán, amely kellemes színfolt élete gazdagon díszített palettáján. Azonban az ő férfias nemtörődömségén is áthatol a levél őszintén szenvedélyes, nyílt üzenete, kalandra fogékony természete pedig szintén szagot fog, és belemegy a felkínált játékba, vállalva a játékszabályokat. Eleinte úgy tűnik, hogy a rejtély, hogy kit bújtat az aláírás a sorok alján, egyszerű feladvány csupán, elég csak végigpörgetni a múltat és kikövetkeztetni, hogy melyik elhanyagolt, bosszúra éhes hölgy lehet az illető. De a kissé türelmetlen Jean-Luc nem igazán akarja húzni az időt, egyre jobban sürgeti a levélíró csodálatos lányt (vajon egyáltalán lány-e?), hogy fedje fel kilétét. Amaz azonban semmi jelét nem mutatja ennek a szándéknak, és rendkívül bosszantó tud lenni, hogy úgy tűnik, valamilyen varázslatos módon mindent tud a férfiról. Ez egyrészt növeli annak kíváncsiságát, másrészt arra tesz utalást, hogy egy olyan személyről van szó, akivel már valaha találkozott, harmadrészt mélyíti a kapcsolatot közöttük, amely bár virtuális, mégis semmihez sem fogható módon olyan lángra gyújtja a férfi szívét egy soha nem látott nő iránt, hogy Jean-Luc eszement, megszállott hajszába kezd, hogy megtalálja álmai asszonyát, a tökéletest. Ettől a perctől kezdve a bonyodalmak és a kétségek sorozatával találja szembe magát, mert sosem lehet tudni, hogy nem valami éretlen tréfa áldozata-e, akin titokban jókat nevetnek a barátai, de abban sem lehet biztos, hogy ha mégis igaz lenne, hogy egy ismeretlen lány írogat neki, az nem egy világcsúf, fogatlan, kancsal teremtés-e a valóságban, vagy éppen nem a középkorú szomszédasszonya szerelmesedett bele halálosan. Képzelgései nem egyszer a múltba röpítik vissza, ahol gyerekkori szerelmek élednek újjá az emlékezés futószalagján, aztán régi, botrányos kapcsolatok kerülnek elő a feledés jótékony homályából, Jean-Luc pedig már-már szinte kétségbeesetten keresi, kutatja a valós és vélt nyomokat.
Daniela Thiele német írónő az érettségi után újságíróként kezdte írói pályáját, majd szerkesztőként dolgozott több nagyobb kiadónál. Később azonban a regényírásra adta a fejét, és azóta több álnéven (pl. Rosalie Tavernier, Nicolas Barreau) sikerkönyveket ír és saját kiadója van, amelyet férjével közösen vezet. Jelen regénye, A világ végén megtalálsz című, egyfajta sorozat részeként is tekinthető, amelyet Nicolas Barreau írói álnéven írt, ezzel nem kevéssé megtévesztve a gyanútlan olvasót, amilyen jómagam is voltam, amikor egy korábban megjelent könyvét, az Álmaim asszonyát olvastam tőle. Kétség nem fér hozzá, hogy kivételes hitelességgel tudja visszaadni az olvasónak egy bohém, modern, franciás vérmérsékletű környezet minden apró jellegzetességét, beleértve a regényeinek főszereplőit is. Jelen esetben ez most egy vonzó, művészlelkű párizsi férfi, aki a Nőt keresi, hogy örök, romantikus, szenvedélyes, és – tegyük hozzá – idillikus szerelemben forrjon össze vele. Persze nem kell megijedni, nem egy múlt századi történet epizódjaként zajlik ez, hanem egy modern, jelenkori környezetbe illesztve. És ez a férfi, akárcsak a korábban tárgyalt Álmaim asszonya főszereplője, szinte teljesen tökéletes, csak egy aprócska dolog hiányzik még belőle, de amint a vágyott nőt megtalálja és megszerzi, minden a helyére kerül. Más kérdés persze, hogy ezt a felfedezést milyen sorozatosan elszenvedett kínos jelenetek, téves elméletek kísérik, és egyáltalán nem biztos, hogy a végén az erőfeszítéseket siker koronázza.
A történet ez esetben talán kevésbé szarkasztikus, mint az Álmaim asszonya esetében, de a humor és az önirónia megfelelő mennyiségben van jelen ahhoz, hogy olvasás közben időnként felnevessünk. Jean-Luc az a fajta férfi, aki a legtöbb nő szívét megdobogtatja, ez elegendő belső arroganciát és hiúságot ad ahhoz, hogy magától értetődőnek vegye, hogy minden szép nőt megkaphat. A titkos levélváltás azonban lassan megváltoztatja őt, a levélíró módszeresen, intelligensen játszik az érzékeivel, de az elméjével is. Ráadásul egyáltalán nem hasonlít a többi nőhöz, nem lehet sarokba szorítani, ő diktálja a játékszabályokat és az iramot, és nem adja meg magát egykönnyen. Úgy tűnik, a férfi szerelmének záloga ez, Jean-Luc lassan függővé, beteggé válik tőle. A leleplezés azonban várat magára; annak ellenére, hogy Jean-Luc-nak segítője akad egy jó barátja személyében, az utolsó percekig zajlik az üldözés egy halvány nyomra támaszkodva, mígnem a hercegnő végre úgy találja, hogy a hercege átment az erőpróbákon és sikeresen vette azokat, így megérett a találkozás kettejük között. Az első randevú azonban döbbenetes és egyszersmind megkönnyebbüléssel teli felfedezést tartogat Jean-Luc számára…
Daniela Thiele bárhogyan is csinálja, amit csinál, azt remekül teszi. A már elmaradhatatlan Eiffel tornyos, piros elemet tartalmazó borító kétszáz oldalas terjedelemben egy kiváló szórakoztató művet rejt, amely nem unalmas, sem a történések, sem az elbeszélő mód szempontjából. Leginkább az élő beszédhez közelítve hozza vissza a helyzetek valódiságát és nem feledkezik meg arról, hogy rokonszenvessé tegye a főszereplőt, hogy ismét a világ végéig szurkoljunk neki. Kiváló olvasmány a könnyed, ám fondorlatos történéseket kedvelőknek, és azoknak, akik a modernitás betontengerében még hisznek a sorsban és a szerelemben. És persze az életben, amely olyan szépen színteret ad az emberi lét tökéletességeinek és tökéletlenségeinek.