Nora Lindqvist életmód tanácsadó, újságíró, író, feleség, háziasszony és anya. Röviden szólva, az élete nem is lehetne ennél tökéletesebb, mindene megvan, amire csak egy nő vágyhat, a családja imádja, a szomszédai csodálják, az internet sztárolja, ráadásul egy olyan házban lakik, amilyet mindig is vágyott magának és amelyet rendszerint irigyelnek tőle. Ebben a józan mámorban úszik immár néhány éve, előadásokat tart arról, hogy hogyan is lehet elérni a boldogságot pusztán azzal, hogy akarjuk, és talán magának sem vallja be, hogy valójában nem szeretné, ha bárki is eljutna ide, hiszen az az ő egyeduralmát fenyegetné. Mindaz, amit megszerzett magának, egy hosszú és nehéz út küzdelmei során, az most őt igazolja. Élete gyökeresen megváltozott, a férjével való lapcsolata nemkevésbé. Az idill és elégedettség lengi körül és ahhoz, hogy ezt az állapotot fenntartsa, folytonosságot kell biztosítania a rajongóinak és olvasóinak egyaránt. Ezért egy újabb könyv írásába kezd, amelynek témája a hét főbűn, azaz a kevélység, fösvénység, bujaság, irigység, torkosság, harag és a jóra való restség. Ettől a könyvtől várja az újabb sikereket, vagy inkább a már meglévők megkoronázását.
Rebecka Edgren Aldén svéd írőnő háromgyerekes családanya, több svéd magazin főszerkesztőjeként is dolgozott, leginkább a családdal és az anyasággal kapcsolatos témákban szólalt meg, Tinni Ernsjöö Rappéval közösen könyvet is írt, jelenleg pedig a svéd Damernas Värld (Női Világ) szerkesztője. Önálló debütregénye, A nyolcadik főbűn 2015-ben jelent meg Svédországban, ma már a magyar nyelvű kiadás mellett francia, holland, német és dán nyelvre is lefordították. Viszonylag rövid idő alatt ez igen jó eredménynek számít, ami érthető, ha figyelembe vesszük, hogy A nyolcadik főbűn rendelkezik a pszichothrillerek megszokott jellegzetességeivel: izgalmas, tényszerű, személyiségábrázolásban pontos és tipikus, társadalomkritika szempontjából pedig szerteágazó, gondoljunk csak arra, hogy a hét főbűn után egy nyolcadik is bekerül a képbe.
Nora Lindqvist tehát nagy lendülettel fog neki a legújabb sikerkönyvének megírásához. Dokumentumokat, régi vallásos könyveket, tanulmányokat halmoz fel az íróasztalán, hogy a téma, amit választott, sokoldalú és kellőképpen megalapozott legyen. Minden a megszokott és biztonságot adó mederben zajlik, egészen addig, amíg egy napon a szemközti házba beköltözik valaki. Ez az új szomszéd látszólag minden tekintetben teljesen rendben van, de bizonyos dolgok lassan és módszeresen kezdenek mégis átalakulni Nora életében, és nagyon úgy tűnik, hogy ezeknek a változásoknak valahogy köze van a szomszéd házban lakó fiatal nőhöz. Nora józan és gyakorlatias gondolkodású nő, észszerű magyarázatokat és összefüggéseket keres mindenre, ami körülötte történik. Eleinte puszta véletlenek sorozatának tudja be a szokatlan történéseket, egy bizonyos ponton túl azonban elkezd feltámadni benne a félelem és a gyanú, mindez pedig keveredik a múlt árnyaival, amelyekről azt hitte, hogy már régen maga mögött tudta őket és teljesen új életet kezdett a balesete óta. Megmagyarázhatatlan módon az események és kétségek, a félelmek, hogy az élete bármikor összeomolhat, a mögöttes fenyegetés érzései és a képzelgések sorozata valahogy összekapcsolódik ennek az új szomszédnak a felbukkanásával, aki úgy tűnik, lassan átveszi az uralmat Nora élete felett, anélkül, hogy a tettek szintjén bármit is tenne ellene. Mindez persze senkinek sem tűnik fel, ezért egy idő után Nora magában kezdi keresni a hibát, a környezete pedig ráerősít arra, hogy minden rendben van, csak a fiatal írónő kimerült, ezért olyasmiket érez és gondol, amelyek valójában nem léteznek. Nora lassan önmagát is meggyőzi arról, hogy minden jelenet, amit lát, csak a fejében játszódik le, egy ösztönös része azonban nem hagyja nyugodni, ezért sajátos nyomozásba kezd a szomszédja, Klara után. Ez a folyamat azonban nem hozza meg a várt eredményeket, mert ahelyett, hogy bizonyos rejtélyes, érthetetlen dolgokra fényt derítene, újabb és újabb titkokat hoz előtérbe, a dolgok egyszerűsítése helyett csak tovább bonyolítja azokat, és nem egyszer hazugságba keveri a főszereplőt.
Talán már elcsépelt kijelentés, mégis igaz, hogy minden krimi és pszichothriller egyben társadalomkritika is. Hogy az mennyire nyilvánvaló, az függ az írótól is és az olvasótól is. Rebecka Edgren Aldén ilyen szempontból elég erősen indít. Nem nagyon bíbelődik a körülmények megrajzolásával, mondhatni nyílt lapokkal játszik. Ennek az a következménye, hogy már a legelején elég könnyen kialakul az olvasóban egy stabil kép Nora Lindqvist életéről, környezetéről és a körülötte élőkről. Ez végül is nem egy rossz dolog, viszont talán ez az oka annak, hogy nagyjából a könyv feléig gyakorlatilag semmi nem történik, és az olvasónak az lehet az érzése, hogy nem sok jót lehet várni a továbbiakban sem. Mintha nem lehetne egyértelműen eldönteni, hogy az izgalom fokozódik-e, vagy az unalom. Azonban ha itt nem tesszük le a könyvet, vagy nem várunk el túl sokat, akkor egyszer csak megfordul ez az egész és kezd összeállni a kép, nem csupán a főszereplő, hanem az olvasó fejében is. Nora élete felfordulni látszik, pszichés tünetek és látomások gyötrik, amelyek előtt mindenki tehetetlenül áll. A rettenet, hogy mindaz, amit addig elért, egy szempillantás alatt semmivé lesz, teljesen lebénítja őt, ráadásul újabb emlékképek elevenednek meg a tudatában, amelyek kezdik átrendezni a balesete körül ismert tényeket, és mintha Frank is furcsán viselkedne egy ideje… A segítő szándék ugyan megvan a környezet részéről, de egy írónő paranoiájával szemben úgy tűnik, csak a nyugtatók hatnak. Érdekes, ahogy a szerző láttatja az eseményeket az olvasóval, bár a regény az elbeszélő szemszögéből mutatja a történéseket, mégis Nora szemén és gondolatain keresztül látunk mindent, pontosan annyira torzítva, ahogy ő, és talán eszünkbe sem jut, hogy másképp tekintsünk a személyekre és összefüggésekre, mint amit ebből sejtetni enged. Úgy is mondhatjuk, hogy az író szándékkal vagy anélkül, de félrevezeti az olvasót, mert olyasmire enged következtetni, ami csupán egyik szereplőjének a gondolat-és érzelemvilágát tükrözi. Vagyis nem hint el semmi gyanúsat, hogy másképpen rakjuk össze a rendszert arról, hogy kicsoda Klara, milyen kapcsolat fűzi őt Nora férjéhez, Frankhez, miért jönnek vissza a régi emlékképek és miért homályosak? Ezzel kétségtelenül a főszereplő mellé állítja az olvasót, de ekkor még mindig csak egy középszerű, thrillernek sem igazán nevezhető olvasmányt tartunk a kezünkben. Közben meg megfeledkezünk a hét főbűnről, hiszen maga Nora sem képes folytatni a regényét a problémái miatt. Igaz ugyan, hogy ezekről a dolgokról, amelyek az emberi együttélésekre és kapcsolatokra jellemzőek, elég kevés szó esik és az is csak néhány érintőleges párbeszéd formájában. Az utolsó fejezetekben azonban már gyanítani lehet, hogy szépen kikerekedik az egész történet. Amikor már mindenki gyanús Nora számára, még a kutya is, bekövetkezik a végső szembesítés, amely cseppet sem egyértelmű abban a tekintetben, hogy ki az, aki hazudik. És most már az is kérdés, hogy miben hazudik?
Rebecka Edgren Aldén első regényében sok dolog megtalálható, ami társadalmunkat jellemzi. Érdekes ötletnek tartom, hogy a vallási, erkölcsi normákból indul ki, és olyan „bűnöket” nevez meg, amelyek a mai modern ember számára talán már egyáltalán nem azok. Az elgondolkodtató rész azonban mégsem ezekre a bűnökre teszi a hangsúlyt, hanem egy nyolcadikra, amely lényegében alig van szó szerint megnevezve a regényben. Az, hogy érzelmi érintettség folytán milyen irányban indulunk el, nagyon meghatározó. A hét főbűn valamennyi változatát mindannyian elkövettük már kisebb-nagyobb mértében, mégis a nyolcadik az, amely betetőzi azok „bűnösségét”. A könyv teljesen visszahozta azt a színvonalat, amelyet bár várni lehetett egy piros betűs pszichothirllertől, az elején szerintem eléggé elvesztett. Az, ahogyan visszahozta, és az, amivel, az egy zseniális húzás, mert választ nem ad, nem értékel semmit, csak hagyja, hogy hasson a nyolcadik főbűn a következményeivel együtt. Következményekkel, amelyek látszólag egyáltalán nem negatívak, ha valaki esetleg erre gondolna, ezzel tökéletesen megragadva és nyilvánosságra hozva korunk legjellemzőbb „főbűnét”.
A regény végül egy nagyon jó olvasmánnyá alakult. Nem csak az egyre fokozódó, bár elhúzódó feszültségkeltés miatt, hanem a csattanója miatt is. A döntés, amelyet a tények tudatában Nora meghoz, talán meglepő, de megmagyarázható. Újra csak azzal, hogy amennyiben érzelmileg elfogultak vagyunk (és mikor nem vagyunk azok?), hajlamosak vagyunk a dolgokat úgy magyarázni a magunk számára, ahogy az nekünk a legkézenfekvőbb. Olykor teljesen függetlenül attól, hogy mi az igazság, sokkal fontosabb az, hogy mit tartunk mi annak. Rebecka Edgren Aldén rendelkezik azzal a mélyre látással, ami az okok és okozatok összefüggésének megértéséhez szükséges. A nyolcadik főbűn egy rövid, könnyen olvasható fejezetekre tagolt, izgalmas és mondanivalóval ellátott regény, azok számára lesz igazán élvezetes, akik szeretik a kevésbé egyértelmű válaszokat, vagy esetenként el tudják fogadni azt, hogy nincsen válasz. Talán épp azért, mert a kérdést sem merte feltenni senki.