Colm Tóibín: Brooklyn

Írta : Colm Tóibín
Eredeti cím : Brooklyn
Eredeti kiadás : 2009
Magyar cím : Brooklyn
Fordította : Greskovits Endre
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2016
Terjedelme (oldalszám) : 309
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

A fiatal felnőtteknek, pontosabban a fiatal felnőtt nőknek (és nőkről) írt irodalom gyakran esik abba a marketing-csapdába, hogy a románcregényekkel, vagy lányregényekkel kerül egy polcra, lehetséges olvasói pedig egy jól kiszámítható, egyetlen motiváció által uralt történetet várnak tőle. Ez a motiváció pedig nem más, mint a szerelem, a Másik megtalálása, beleszeretni valakibe és ezáltal megtanulni túllátni önmagunkon, ráébredni saját és mások feladatára és világban elfoglalt helyére. Anélkül, hogy az említett határműfajokat teljes egészében értéktelennek minősítenénk, meg kell engedni egy korrekciót: hiszen a fiatal felnőttek irodalmában egészen más hangsúlyok (is) uralkodnak. Ezek a kamaszkor és felnőttkor határán lebegő emberek történetei, bizonyos tekintetben a felnőtté válásról, önmagunk és a világ megismeréséről, illetve saját helyünk megtalálásáról szólnak – sokkal inkább a főhősről magáról, mint a szerelmi kaland másikjáról.


Colm Tóibín Brooklyn című regénye is belefér ebbe a regénykategóriába: főhőse Eilis, fiatal nő (pipa), aki egy számára hihetetlenül nehéz és idegen helyzetbe kerül (pipa) és meg kell tanulnia boldogulni egy olyan világban, amelyre senki nem tudta felkészíteni, ahol fel kell fedeznie saját értékeit (ismét csak pipa). Izgalmas történeti helyzet övezi ezt a felnőtté-válást: a határhelyzetet még tovább erősíti maga a kor, illetve a szituáció, amit a regény alapjául választ. Eilis egyike annak a rengeteg ír fiatalnak, aki a háború utáni válságos helyzetben a megélhetési lehetőségek hiányában emigrációra kényszerül – Brooklynba utazik, ahol munka és egy jobb élet lehetősége várja. Így egyrészt időbeli – háború és békeidő közti – átmenettel, ugyanakkor földrajzi határátlépéssel is dolgozik a szöveg. Eilis otthoni, írországi élete és a brooklyni új világ közt így rengeteg szinten érezhető a különbség – hisz nem csak élethelyzete változik meg, de egy kulturális váltással is meg kell birkóznia.

Nagyon izgalmas, ahogyan a regény magával a történeti kerettel bánik. A Tóibín korábbi szövegeiben is látott módszer, pontosabban egy nagyon szűkös nézőpont követése, különös hatással bír: az olvasó gyakran sokkal többet tud magánál a regény hősénél. Eilis családja nem beszél a háborúról, de tudjuk, hogy az apja nemrég halt meg, a figyelmes olvasó pedig könnyedén összerakja a mozaikdarabokat; nem beszélnek a miértekről, de Eilis mindkét bátyja külföldön dolgozik, neki pedig csak heti egy nap van munkája; a nagyáruház, ahol a lány dolgozik Brooklynban, az elsők közé tartozik, amely színes bőrű vásárlókat is beenged, sőt kifejezetten nekik gyártott termékeket (vörös és barna nejlon harisnyát) árul – Eilis nem érti a többiek felháborodását, vagy legalábbis nem szeret gondolkozni rajta, az olvasó viszont saját tudása felől kiegészítheti az üresen hagyott foltokat. Rengeteg ehhez hasonló helyzettel találkozunk a szövegben, melyek szinte arra kényszerítik az olvasót, hogy ő maga is aktívan belépjen a közegbe, mellyel szembesül. Ugyanakkor az Eilisre összpontosított figyelem révén még könnyebben megragadhatóvá válik a lány helyzete. Ez a regény ugyanis nem az ötvenes évek ír bevándorlóiról szól, hanem egy fiatal lányról, akinek egyedül kell boldogulnia egy számára idegen világban – Eilis élhetne bármilyen korban, tettei, érzelmei, döntései és reakciói inkább fakadnak sajátos határhelyzetéből, mint a korból, melynek szülötte.

A szerző: Colm Tóibín (fotó: Peter Foley)
A szerző: Colm Tóibín (fotó: Peter Foley)

A regény szövege nagyon sűrű. Kezdetben szokatlanul szálkásnak és száraznak éreztem – túlságosan érzelemmentesnek egy fiatal lány történetéhez – de ahogyan beleszoktam a ritmusába, megismertem az elbeszélés módját és Eilis elképesztően szerethető, de korántsem tökéletes alakját, egyre inkább éreztem indokoltnak, sőt kifejezetten jó döntésnek a szerzőtől, hogy az Eilis érzelmi- és gondolatvilágán átvilágító narráció ennyire szikár és precíz legyen. A szöveg olvasható hihetetlenül gyorsan, könnyedséggel is, hiszen bonyolultsága nem nyelvi szinten valósul meg – hanem a kihagyásokban. Ami igazán izgalmas, az az, amit Eilis, vagy a regény többi szereplője nem mond el. Ez az elhallgatás Eilis saját kulturális hozománya. A Brooklynban töltött idő alatt megismer egy fiút – egy olasz-amerikai fiatalembert, aki egészen más kulturális és érzelmi háttérrel rendelkezik, mások az értékei, mást lát természetesnek, más az, ami számára meglepő. Tony alakjának felbukkanása az a pont, ahol nyilvánvalóvá vált számomra, hogy ez a csend, ami a narrációt és Eilis szűkszavú megszólalásait áthatja, valójában a többi brooklyni számára is szokatlan. Tony nyíltan beszél az érzelmeiről, beszél a közös jövőjükről, a félelmeiről, Eilis viszont még gondolni sem mer ilyesmire, visszafogottsága és a narráció szűkszavúsága pedig tökéletesen kidomborítják ezt az ellentétet.

A regényből készült film éppen emiatt tűnt sokkal befogadhatóbbnak: azok a ki nem mondott érzelmek, melyekre rátapint ugyan a narráció, de ahogyan Eilis nem tudja megnevezni, vagy kifejteni, úgy az elbeszélés sem időzik fölötte, a film közvetítésében sokkal egyértelműbbek: a szereplők arcára vannak írva. A színészek gyakran csak az arcukkal játszanak, az Eilist alakító Saoirse Ronan vagy a filmbeli Tony (Emory Cohen) arcát gyakran közelről, egész képet kitöltő nagyságban látjuk, a ki nem mondott érzéseket tisztán leolvashatjuk. A regény elhallgatásos technikája miatt manipulatívnak éreztem Eilis anyának alakját, aki egyedül alakítja fiatalabb lánya életét, gyakran nem engedi részt venni a döntéshozatalban. Viszont filmbéli megtestesítőjét, Jane Brennant látva, egészen másként érthető a család dinamikája, a szereplők motiváció – természetesen elképzelhető, hogy az adaptáció sarkít, mégis, a film után újraolvasva a regény néhány családi jelenetét, inkább azt láttam, hogy korábban nem hagytam elég időt magamnak a csendek kitöltésére. Mrs. Lacey sokkal komplexebb, mint ami első olvasásra megérthető belőle.

Hasonlóan, első olvasásra nagyon erősnek és szerethetőnek találtam Eilis alakját, aki ugyanazokkal a problémákkal küzd, mint minden fiatal nő, akinek életében először kell önállóan boldogulnia. A honvágy, az önbizalomhiány, a szeretetéhség, az intimitás utáni vágyakozás, ugyanakkor az attól való félelem, a büszkeség és szégyenérzet – ezek mind olyan, a korból és az ekkor fellépő helyzetekből fakadó érzések, melyekben Eilis a legtöbb fiatal nő számára ismerősként mutatkozik meg. Ha azonban figyelmesebben követjük a történéseket, azt látjuk, hogy a legtöbb fiatal felnőttek irodalmához tartozó regénnyel ellentétben itt nem egy absztrakt egyedülléttel találkozhatunk, nem egy totális kivetettséggel és önállósággal, ahol a főhősnek minden segítség nélkül, saját döntései mentén kell boldogulnia. A Brooklyn éppen attól válik olyan megragadóan feszültté és izgalmassá, hogy főhőse számára lehetetlen, teljesen illuzórikus az az önállóság, aminek megtanulásáról elméletileg ez a műfaj szól. Kiutazását családja és egy brooklyni ír lelkész intézi, az egész ügyintézés a feje felett, beleszólása és döntése nélkül zajlik. A lakhelye, a munkája, a szórakozási formái, sőt a továbbtanulása is mind nélküle és helyette meghozott döntések útján szerveződnek. Minden helyzet előre eldöntött, vagy csak látszólagosan döntésre alapozott – Eilis folyamatosan függ a családjától, Tonytól és a fiú terveitől, a kialakuló helyzetektől, a felettesei, házinénije, főnöke, stb. szeszélyeitől.

Az igazán izgalmas itt inkább az, hogy a döntések meghozása közben ugyan Eilis mindig alkalmazkodó, beletörődő, vagy akár mellékes, elfeledhető – mégis viselője és aktív résztvevője az ezek útján kialakult helyzeteknek. Valahogy sikerül azt az illúziót megtörnie a regénynek, hogy a felnőtté válás a saját döntések meghozásával, a teljes függetlenedéssel egyenlő: mindenki függ valamitől, vagy valakitől, a döntéseket nem önállóan hozzuk meg, hanem mások és saját érdekeink figyelembevételével. Ez a fajta felnőtté-válás tehát nem a döntéshozás megtanulásáról, hanem a boldogulásról és a helyzetek vállalásáról szól. Eilis azért olyan szerethető és átérezhető, mert érzi saját megkötöttségét, saját életének kiszolgáltatottságát, mégsem akad bele az önsajnálat gyakran felkínálkozó lehetőségébe, hanem a lehetőségeihez mérten megpróbálja megtalálni a helyét – megpróbál a lehető legjobb életet élni.

A regény hihetetlen érzékenységgel és pontossággal ragadja meg a felnőtté válás bizonytalanságát, a határhelyzetek nehézségét. Könnyen olvasható, de meglepően mély és megér egy-egy intenzívebb, elidőző lassítást. Hősei nagyon hihetőek, igaziak – gyengék és esendők, de szerethetőek és kitartók. A megírt helyzetek mindegyike elgondolkodtató – és éppen ezek a nagy, szövegben hagyott csöndek teszik lehetővé a rajtuk való töprengést. Colm Tóibín ismét gyöngéden és mégis biztos kézzel nyúlt egy női élet megírásához, hősnője nem kiszámítható, csak annyira klisés, amennyire minden kamaszlány az, megérthető és átérezhető. Csak ajánlani tudom.


Vidd hírét!
  •  
  •