A Barni, a szuperhős című könyv 7-14 éves gyerekeknek szól, és sok mindent érint: veszteséget, gyászt, barátságot, problémamegoldást, feldolgozást. A szöveg egyszerűsége és tömörsége miatt kedves kis történet, könnyed és mégis tanulságos, sőt, gyógyító lehetne, de sajnos csak lehetne. Legalábbis az ismertető szöveg és a borítón feltüntetett irodalmi díj ezt ígérte számomra, sajnos azonban minden tekintetben alulmaradt az elvárásaimon.
Arnold egy átlagos kisfiú, átlagos problémákkal: meghal a nagypapája, vannak barátai, de vannak olyan szomszéd gyerekek is, akik rosszindulatúak és bosszúságot okoznak nekik. Éjszaka azonban Arni szuperhőssé változik, nevezetesen Barnivá, aki „helyreteszi” a nappalok megoldatlan problémáit. Még halott nagyapjával is beszél, így dolgozva fel az elvesztését. Az egész történetből számomra viszont épp az hiányzik, ami értelmet adna a mesének: az érzelmek. Arnival közlik, hogy meghalt a nagypapája, a válasza: „jó”. Napközben összetűzéseik vannak a lelkész fiával és annak barátaival, éjszaka bosszút áll, viszont végig érzelmek nélkül. Napközben nagyapja temetését szervezik a szülei, éjszaka látja őt és beszél vele, de fogalmunk sincs, hogy mindez neki milyen érzés.
Egy másik dolog, ami nagyon nem tetszett a mese mondanivalójával kapcsolatban, az a hazugságok és a csínytevések. Nemcsak a „rossz fiúk” tesznek rosszat és hazudnak róla a felnőtteknek, de Arni/Barni és barátai is (a tulajdonképpeni szuperhősök, megtorlásképpen). De kérdem én, milyen szuperhős az, aki csínytevéssel és hazugsággal „tesz igazságot”? És bár a végén a rossz elnyeri méltó jutalmát, ők pedig – akik a jó oldalt kellene képviseljék – megússzák csínytevéseiket, mindezt teljesen igazságtalannak tartom, ezzel pedig számomra a méltó befejezés is elmarad.
Egy újabb negatívum, amit nagyon nem találok helyénvalónak: a felnőttek oda nem figyelése, a kommunikáció hiánya a gyerekekkel. Az pedig, hogy miért pont a lelkész fia a fő gonosz a történetben, már csak költői kérdés marad.
A Barni, a szuperhős számomra tehát egy be nem váltott ígéret, sőt egy csalódás volt. Véleményem szerint megannyi pozitív lehetőség rejlik a témában, ezek kihasználatlansága miatt viszont csak egyszerű, száraz, – elnézést kérek – semmitmondó történetnek hat. Az pedig, hogy a könyv annyira egyszerűen van szerkesztve, hogy legalább sorkizárással sem javít/szépít a megjelenésén, számomra csak fokozta a csalódottságot. Mindezek után már csak az marad kérdés számomra, hogy hogyan hatna a mese a célkorosztály számára? Én ugyanis bárhogy próbáltam nem felnőtt fejjel olvasni/értelmezni a történetet, a fenti negatívumok fölött sehogy sem tudtam szemet hunyni.