Az Egymásba veszve kicsit olyan, mintha kettő az egyben történet lenne. A főszereplő egy fiatal nő, Rachel, aki remete életmódot folytat, miközben a férje egy sikeres faipari vállalkozást vezet, és ennek köszönhetően rengeteget utazik. Egy nap Rachel rádöbben, hogy minden, amit a férjéről és az addigi életéről hitt csupán illúzió, és ő egy megtévesztéssel és erőszakkal szőtt összeesküvés kellős közepében találja magát. Dennis Lehane jól ír, a sztori is erős, és nincs túlírva; mégis: valami miatt nem úgy áll össze a kép, ahogyan kellene, és nekem hiányérzetem támadt a végére.
A folyamat, amelynek során Rachel rájön, hogy ő egy ronda összeesküvés közepében él, és körülötte semmi nem az, mint aminek hitte vagy a férje állította, a 350 oldalas könyv 133. oldalán kezdődik, azaz a kötet harmadánál. Ez így önmagában persze nem gond. Azt ki kell hangsúlyoznom, hogy Rachel nem feltétlenül áldozata az összeesküvésnek, de ezt nehéz elhitetni egy olyan személlyel, akinek még a tulajdon férje is mindenről hazudott. Így aztán nem csoda, ha a nő az egészet áldozatként éli meg. Rachel egyébként épp a betegsége miatt válik tökéletes bábbá abban a nagyszabású megtévesztésben, amelyet a férje és annak barátja talált ki. Rachel a pánikrohamai miatt teljesen visszahúzódó életet él, újságírói karrierje derékba tört, gyakran hónapokig tengődik a négy fal között, el sem hagyja a lakást. Ilyen szempontból ő a tökéletes feleség, ha a férj időközben valami olyant akar tenni, amit titkolna az asszony előtt. Érzésem szerint a könyv első harmada azt kellene elmesélje, hogyan vált Rachel ennyire remetévé, miként veszítette el a kapcsolatát ilyen szinten a valósággal – de nekem nem ez jött át az első 133 oldalból. Ez nem probléma, de biztosan ebből fakadt a hiányérzetem.
Rachel egy rendkívül öntörvényű anya mellett nőtt fel, aki soha nem volt hajlandó elárulni a lányának, hogy ki volt az apja. Az apa nélkül felnövő, de az apja után folyton sóvárgó és kutató Rachelt már önmagában ez is megviselte, állandóan nyomasztotta. Rachel sikeres újságíró volt; ő tudósított a Hatos csatornának a haiti földrengés helyszínéről, és a látottak terhe alatt valósággal összeroppant, itt ért véget a karrierje. Az apja utáni véget nem érő kutatás sorozatos csalódásokat okozott, énjének egy darabja minden egyes apró kudarc következtében összetört. Ezek összesen eredményezték azt, hogy Rachel a négy fal közé zárkózott és majdnem teljesen elveszítette a kapcsolatát a kinti világgal. Igen ám, de a könyv első harmada sokkal inkább az apja utáni kutatásáról szól, semmint Rachel fokozatos összeomlásáról. Sőt, az apa után kitartóan, majdhogynem makacsul kutakodó nőről egy, a körülményekhez képest erős, határozott személy képe alakul ki, és ez a benyomás erősebb, mint amit a lépcsőzetes összeomlás kelt. (Csak zárójelben jegyzem meg, hogy az élő műsorban történő idegösszeroppanást Lehane Rachel zuhanásának csúcspontjának szánta, de az én olvasatomban az csak egy rosszkor rossz helyen szituáció, és nem egy olyan kudarc, ami feltétlenül egy karrier végét kellene jelentse.) Én egyébként sokáig azt hittem, hogy a regény valamiképp a rejtélyes apáról és/vagy az utána tartó nyomozásról szól. De nem, ez csak annyiban kötődik a későbbi (fő) cselekményhez, hogy Rachel egy alkalommal megbízta a nyomozással az akkoriban még magándetektívként tevékenykedő későbbi férjét is az apja keresésével. Na meg Rachel személye révén, nyilván.
Lehane nagyon jó mesélő. Az apját kereső Rachel története ugyanolyan izgalmas, mint a megtévesztés “áldozatává” váló Rachel sztorija. Annyira lebilincselt már az első fele is a könyvnek, hogy adott ponton úgy éreztem, én szívesen olvasnám tovább azt, ahogyan Rachel az apját keresi. A könyv lapjain egy érző, sebzett és elszánt Rachel elevenedik meg, akivel teljesen mértékben tud azonosulni az olvasó, akinek minden mozdulatára, levegővételére kíváncsiak vagyunk – és ez mind a szerző érdeme. Aztán jön a váltás, és szakaszosan feltárul egy olyan összeesküvés, amely Grisham legjobb történeteit idézi. Rachel egy veszélyes játszmában passzív szereplőből aktív szereplő lesz, legyűri minden korábbi félelmét, ismét önmaga irányítja a saját életét. A nő alakjának megformálásával Lehane újra bizonyította, hogy karakterábrázolásból kiváló. A többi szereplő viszont kissé szürke marad, pedig valamennyien érdekes figurái a regénynek.
A regény megfilmesítési jogait a DreamWorks szerezte meg. A Variety szerint a forgatókönyvet maga a szerző fogja írni.