George R. R. Martin-kisregény és novellák érkeznek decemberben

Vidd hírét!
 
 

December 2-ától adja a Syfy az Éjvadászok (Nightflyers) című sorozatát, amit George R. R. Martin 1980-ban George R. R. Martin: Éjvadászok (Agave Könyvek, 2018)megjelent azonos című, Locus- és Seiun-díjas, illetve Hugóra jelölt sci-fi/horror kisregényéből adaptáltak. A történet szerint egy űrhajó egy idegen faj után kutat a világűr sötét örvényein át, útjuk során pedig furcsa dolgokat tapasztalnak, majd később megmagyarázhatatlan halálesetek történnek. A legénység tagjai paranoiával átszőtt, kétségbeesett nyomozásba kezdenek, mielőtt felőrölné őket a totális őrület. Maga Martin a saját szavaival úgy jellemzi a művet, hogy a Psycho az űrben.

Az Éjvadászokból készült televíziós sorozatot Jeff Buhler írta, az egyes epizódokat pedig komoly rendezői csapattal vették fel: Andrew McCarthy (Orange Is The New Black), Mike Cahill (Another Earth) és Damon Thomas (Killing Eve) is a rendezői székbe ülhetett.

Így néz ki a sorozat előzetese:

Az Éjvadászok magyarul december 3-án jelenik meg, új fordításban. A kötetben ezen kívül található lesz még egy másik kisregény (A Féreg Házában) és további négy novella, melyek korábban nem jelentek meg magyarul. Mind Martin Ezer világ nevű sci-fi univerzumában játszódnak, ami a Trónok harca világraszóló sikere óta háttérbe szorult, pedig nem kevésbé eredeti és izgalmas történetek helyszíne.


Vidd hírét!