A világ több mint ezer mozijában fogják közvetíteni azt az élő interjút, amelyet Margaret Atwooddal készítenek majd A Szolgálólány meséje folytatásának megjelenése napján. Amint azt korábban megírtuk, a The Testaments szeptember 10-én jelenik meg angolul, és valószínűleg több más nyelven is. A magyar megjelenésről egyelőre nincs információnk.
A Margaret Atwood: Live in Cinemast a Londoni Nemzeti Színházból közvetítik majd. A kanadai írónőt Samira Ahmed, a BBC munkatársa fogja kérdezni a karrierjéről és arról, hogy miért tért vissza 34 év után a Szolgálólány meséjéhez. A nem éppen szokványos könyvbemutatóról Atwood elmondta, örül, hogy nem csak a londoniak számára lehet jelen, hanem a nagyvászon segítségével, virtuálisan több mint ezer másik helyszínen is az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon.
A Szolgálólány meséje 1985-ben jelent meg, a Hulu 2017-ben készített tv-sorozatot a regény alapján, amelynek 2019. június 5-én kezdődik a harmadik évada. A regény folytatása 2019. szeptember 10-én jelenik meg. A történet az előző kötet cselekménye után tizenöt évvel játszódik, és nem a tv-sorozat cselekményét követi.Atwood mozikban sugárzott könyvbemutatója nem az első ilyen esemény. 2017-ben A kémek öröksége megjelenése apropóján John le Carré tartott hasonló estet An Evening with George Smiley címmel. A szerző felolvasott az új könyvéből, és visszatérő regényalakjáról, George Smiley-ról mesélt.