2020 legjobb könyvei az Olvasoterem.com szerint

Vidd hírét!
  •  
  •  

A hagyományainkhoz ragaszkodva 2020-ban is az év utolsó napján publikáljuk az Olvasoterem.com összeállítását az év legjobb könyveiről. Ahogy azt már az olvasóink tudják, nálunk nincs rangsor, az alábbi cikk a recenzenseink kedvenceit tartalmazza az elmúlt évből, és talán a mostani az eddigi legszínesebb lista, hiszen akad a könyvek között gyerekkönyv, tényirodalmi alkotás, kortárs magyar, fantasy és életrajz is.


János szerint:

Anna Fifield: Kim Dzsongun (Libri)

Anna Fifield: Kim Dzsongun (Libri, 2020)


Nem szakítva az előző évek gyakorlatával, 2020-ban is egy tényirodalmi műre esett a választásom. Anna Fifield Kim Dzsongun. Az észak-koreai diktátor felemelkedése és uralma című könyve életrajzi mű és társadalomrajz egyben – a világpolitika egyik legellentmondásosabb és egyik legtitokzatosabb szereplőjének életét követi nyomon gyerekkorától napjainkig, bepillantást engedve az általa vezetett rezsim kulisszái mögé és az észak-koreai emberek mindennapjaiba is. Külpolitikai újságíróként a szerző maga többször is jár Észak-Koreában, személyes élményei és tapasztalatai mellett könyve forrásául többek között egykori észak-koreai állampolgárokkal folytatott beszélgetések szolgálnak, akik különböző okokból disszidáltak a világ egyik legelzártabb országából. Hiteles, tárgyilagos, jól dokumentált – valószínűleg az egyik legjobb, ami a témában valaha megjelent.


Pista szerint:

Slash & Anthony Bozza: Slash (Trubadúr / Helikon)

Slash és Anthony Bozza: Slash (Helikon, 2020)

A minden idők legtökéletesebb rockzenekaraként emlegetett Guns N’ Roses sztorija a mai napig milliókat von a bűvkörébe, annak ellenére, hogy a műfaj aranykorát jelentő nyolcvanas évek már rég letűntek. Ikonikus gitárosuk életrajza a banda történetével kéz a kézben halad, a bulik, önfeledt éjszakák, mámor és tragédiák mellett főhősünknek a zenekar énekeséhez és atyaistenéhez, Axl Rosehoz fűződő összetett, ellentmondásos kapcsolata is alaposan ki van vesézve. A rockzene értői és kedvelői mellett mindenkinek jó szívvel ajánlható a könyv, aki kicsit is érdeklődik a popkultúra egyik legjelentősebb zenekara és gitárosa viselt dolgai, emberi mivolta, személyisége iránt. Szórakoztató, lüktető, őszinte, szenvedélyes utazás egy olyan korszakba, amikor a rockzene uralta a világot, és a csapból is Slash szólói folytak.


Rózsa szerint:

Ljudmila Ulickaja: A lélek testéről (Magvető)
Ljudmila Ulickaja: Csak egy pestis (Magvető)

Nem tudok, és talán nem is szeretnék választani, mindkét idén megjelent Ulickaja-mű fantasztikus a maga nemében. Ljudmila Ulickaja napjaink egyik legnagyobb írója, és mind A lélek testéről, mind a Csak egy pestis lenyűgöző az első szótól az utolsóig. Az előbbi egy elbeszéléskötet, amely elvarázsol, miközben különféle női sorsokat mutat be. Nem hagy kétséget afelől, hogy az öregedés, az elmúlás közelsége, annak megélése mindannyiunk lelkében különféleképpen zajlik le, mégis összeköt. Szépségesen fájdalmas és fájdalmasan szépséges történeteket rejt a kötet.

Az utóbbi egy forgatókönyv, amelyet 42 évvel ezelőtt írt a szerző, azóta a fiókjában pihent, és mivel egy járványhelyzetet dolgoz fel, idén vált kimondottan aktuálissá a “leporolása” és kiadatása Ulickaja számára. Érdekes volt olvasni, hogy kiből mit hoz ki egy ilyen szituáció, ki hogyan reagál vészhelyzetben, és ezt összehasonlítani napjaink pandémiás világának reakciójával. Az író csodálatos stílusa még ebben a rövid történetben is megmutatkozik.


Emőke szerint:

Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona (Scolar)

Simon Stranger: Fény és sötétség lexikona (Scolar, 2020)

Simon Stranger norvég író Fény és sötétség lexikona című könyve megható, mély érzelmeket mozgató mű. A regény a második világháború tematikája köré íródott, nagyon személyes és bensőséges jellegét mindvégig megőrizve, valós történelmi eseményekre támaszkodva kalauzolja az olvasót egyre beljebb egy család szövevényes élettörténeteibe. A történetek sokrétű kibontása, a szereplők gondolatvilágának tiszta, ítéletmentes ábrázolása, az együttérzés hangsúlyossá tétele magával ragadja az olvasót. A könyvet mintha különös légkör járná át, nem csupán bemutat különböző, generációkon átívelő eseményeket, hanem értelmet is próbál adni azoknak, akár a veszteségeken keresztül is. Nem egy vidám hangvételű mű, sokkal inkább egy olyan realisztikus olvasmány, amelyet azonban mégis átjár valami szelíd, emberséges, megbocsátó érzelemvilág, és ez mindvégig érzékelhető az olvasás során. Szépen megírt, jól felépített, letehetetlen olvasmány.


Tünde szerint:

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai (Libri)

Sara Collins: Frannie Langton vallomásai (Libri, 2020)

A Frannie Langton vallomásaival Sara Collins 2020 januárjában elnyerte a legjobb első regénynek járó Costa Book Díjat. A történet Londonban, a tárgyalással kezdődik. Azzal vádolják a „mulatt mészárost”, hogy hidegvérrel meggyilkolta gazdáit, Mr. és Madame Benhamet. Tény, hogy véres kezekkel aludt a meggyilkolt nő mellett, amikor felrázták álmából, Frances azonban nem emlékszik arra az éjszakára. Frannie egy fekete nő volt a fehér férfiak világában. Művelt, szabadságra vágyó. Esélytelen volt a boldogsága. Regényében Collins a főszereplő életútján keresztül nem csak annak szenvedéseit, hányadtatását mutatja be, hanem kétség kívül az összes sorstársáét: elsősorban a rabszolgákét, de ugyanakkor minden elnyomott nőét. Collins nagyon szépen, érzékletesen megírt regénye ugyanakkor hiteles képet nyújt a kor emberéről – legyen az fehér vagy fekete –, a kor felfogásáról, a világ akkori működéséről. Nagyszerű bemutatkozás, méltó regény a díjra.


Gábor szerint:

Fonda Lee: Jáde város (Európa)

Fonda Lee: Jáde város (Európa Könyvkiadó, 2020)

Ha év elején bárki megkérdezte volna tőlem, hogy melyik a kedvenc gangster fantasy regényem, egyszerűen nem tudtam volna válaszolni, különösen, mert azt sem tudtam, hogy a zsáneren belül létezik olyasmi, hogy gangster fantasy. Amikor azonban az Európa Könyvkiadó bejelentette, hogy megjelentetik Fonda Lee amerikai-kanadai írónő Jáde város című regényét, és kicsit utánaolvastam, hogy miről is szól a könyv, egyértelművé vált számomra, hogy a gangster fantasy pont az a műfaj, ami eddig hiányzott az életemből.

A regény erőssége elsősorban a szórakoztató történetben, a különleges és egyedi mágiarendszerben, valamint a remekül megírt karakterekben rejlik. Mindennek megvan a maga helye és szerepe, minden okkal történik, a cselekmény előrehaladtával a szereplők közti kapcsolatok is tovább mélyülnek, így pedig még több információ és részlet tárul az olvasó szemei elé. Ezáltal az írónő eléri, hogy a közel hatszáz oldalas könyv a végsőkig érdekfeszítő maradjon, ugyanakkor arra sarkaljon mindenkit, hogy a folytatásokat is kézbe vegye.


Kinga szerint:

J.K. Rowling: Az Ickabog (Animus)

December elején már határozott elképzelésem volt a 2020-as top 3-ról, aztán elolvastam Az Ickabogot és az minden toplistámat felforgatta.

2020 a szorongás, bizonytalanság, bizalmatlanság, korlátozások, tiltások és veszteségek éve volt. Egy ilyen év végén megkönnyebbülés volt egy mese világába menekülni. Ahol szintén kételkedéssel és félelemmel szembesültem, nagyon negatív és pozitív főhösökkel, fondorlatos cselszövésekkel, igazság-, barátság- és bátorságpróbákkal. A történet magába szippantott, és az olvasás idejére teljesen megszűnt a valóság. Ezért került az én első helyemre Az Ickabog.

A besorolás szerint 7-10 éveseknek ajánlott, de szerintem az igazán jól megírt mese kortalan. Mosolygunk, mikor a társasjátékokon vagy építőkockákon a 3-99 éveseknek ajánlott jelzést látjuk. Ugyanígy ajánlanám én is Az Ickabogot, de nem látom, miért kellene diszkrimináljam a szépkorúakat.

Magával ragadó történet, igazi meseelemekkel és tanulságokkal. Jellegzetes varázsa az, hogy a magyar kiadásban magyar gyerekek illusztrációi teszik színesebbé az oldalakat.


Virág szerint:

Tompa Andrea: Haza (Jelenkor)

Tompa Andrea regénye olvasása közben végig azon gondolkodtam, hogy vajon ezt meg tudja érteni, át tudja érezni az, aki soha nem lakott máshol? Nem hiszem, hiszen az emigráció abszolút különleges helyzet, sajátos érzelmi reakciókkal, lelkiállapottal. Elképzelni talán lehet, de az, aki soha nem élt távol a szülőhelyétől, annak talán bizonyos mértékig zárva marad ez a könyv.

Tompa Andrea: Haza (Jelenkor, 2020)

Ahogy Tompa Andrea minden könyve eddig, ez is Erdélyről szól, de ez már valahogyan a feldolgozás, a lezárás, a megnyugvás hangján. A biztos megállapodásén, a megérkezésén. Vannak benne felismerések, természetesen, például az is, hogy nem mind egyformán birkózunk meg az elmenetel kérdésével, és van, aki nem ültethető át sikeresen. De ott van az is, nem felismerésként, hanem inkább igazolásként, hogy tényleg el lehet menni, hogy azok, akik megtették, nem lódítanak össze-vissza arról, hogy ők jól érzik magukat külföldön, beilleszkedtek és köszönik, jól vannak. Ez nem csak mese, leplezendő valamiféle gondosan titkolt, csúfos bukást, amit a jobb anyagiak megtartásának reményében tartanak fenn a hazaiaknak. Szó esik benne az eltávolodásról is, arról, hogy a világ különböző részein élő – esetünkben – volt osztálytársak mennyivel inkább alkotnak egy csoportot egymással mint az otthon maradottakkal. Többet kellene ezekről is beszélni. Arról, hogy az emberek változnak, hogy nem mindig van visszatérés, hogy visszailleszkedni sokszor egyszerűen lehetetlen, hogy a távozó és a maradó olyan mértékben el tud távolodni egymástól, hogy már közös témájuk sincs, legfőképpen pedig arról, hogy nem mindenki akar hazamenni. Tompa Andrea hangján kellene ezekről beszélni, józanul, okosan, semmi esetre sem patriotizmustól csepegő, hagymázas írásokban, noha az is egy nézőpont, csak némileg ködös és ezért nem feltétlenül értékelhető.

(Virág eredeti ajánlója a Goodreads-en olvasható. A könyvet az Olvasoterem.com-on Rózsa recenzálta, itt található az írás.)


Attila szerint:

Richard Powers: Égig érő történet (Park)

Az Égig érő történet egy nagy ívű, sokrétű, sokszereplős, időben és térben is szerteágazó történet. A természetvédelemre, a fákra és az ember környezetpusztító tevékenységére hívja fel a figyelmet, de a regény gerincét képező cselekményt, amely a főszereplők némelyikét is összehozza, tulajdonképpen egy létező mozgalom ihlette, ez pedig az Earth Liberation Front.

Richard Powers: Égig érő történet (Park, 2020)

Powers meglehetősen különleges nézőpontból szemlélteti a radikális környezetvédő aktivistákat, hiszen a kormányzati szervek ezeket az embereket következetesen ökoterroristáknak nevezik, a tevékenységük pedig kimeríti a belföldi terrorizmus (domestic terrorism) fogalmát. Az átlagember feltehetően egyetért a természetvédők céljaival, de nem tud azonosulni a gyakran erőszakos, romboló cselekedeteikkel, és végső soron elítéli azokat. A szerző az aktivisták motivációját azonban egy teljesen más szemszögből mutatja be, a “terrorizmus” fogalma fel sem merül, sem a sorok között, sem az olvasóban. Egyszerűen nem tudunk terroristaként gondolni a főszereplőkre.

Az egyre súlyosbodó klímaválság kapcsán minden irányból azt halljuk, hogy változás kell. Az emberek többsége belátja ennek szükségességét – de változtatni (az életvitelükön, az életszemléletükön) csak nagyon kevesen hajlandóak és képesek. Powers regénye pont erről szól, és a környezetünkkel kialakított kapcsolatunkról. Arról, hogy a 21. században oda jutottunk, hogy kizárólag az ember számít, és az emberi mohóság négymilliárd esztendős evolúciós folyamatnak vet gátat, hogy a bolygó legnagyobb részét “soros művelésű veteménnyé” alakítsa egyetlen faj védelmében és táplálására. Persze, minden hiába, nincsenek elég jó érvek ahhoz, hogy az ember gondolkodását megváltoztassák. Ezt csakis egy jó történettel lehet elérni. Az Égig érő történet ilyen.


Vidd hírét!
  •  
  •