Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai (Park, 2020)

Frédéric Martel: A Vatikán kínos titkai

Írta : Frédéric Martel
Eredeti cím : Sodoma. Engeête au cœur du Vatican
Eredeti kiadás : 2019
Magyar cím : A Vatikán kínos titkai
Fordította : Moldvay Tamás, Pataki Pál, Gyárfás Vera
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2020
Terjedelme (oldalszám) : 580
97
Vidd hírét!
  •  
  •  

Szodoma: közel-keleti város, amelyet az Ószövetség szerint Isten elpusztított a városlakók bűnös életvitele miatt – utóbbit a kereszténység ma már szinte egyöntetűen a homoszexualitással azonosítja. Ezt a címet viseli Fréderic Martel 2019-ben megjelent könyvének eredeti francia kiadása. A francia szerző nem véletlenül adta ezt a címet tényfeltáró könyvének, hiszen nem kevesebbet állít, mint hogy a Vatikánon belül található a világ egyik legnagyobb homoszexuális közössége. A megnevezést a szerző egyik pap interjúalanya is használja, aki így köszönti az egyik beszélgetésük alkalmával: „Isten hozta Szodomában!


Fréderic Martel könyve első ránézésre is vaskosnak tűnik a maga közel 600 oldalával, a magyar kiadásba belelapozva pedig fokozzák ezt az érzést a sűrű sorközzel és kis betűmérettel szedett sorok. De igazából akkor döbbenünk rá, hogy milyen volumenű munkával állunk szemben, amikor mélyebben belemerülnünk az olvasásba. A könyv megírásához felhasznált forrásmennyiség elképesztő – a teljesség igénye nélkül csak néhány számadatot emelnék ki: közel 1500, szemtől szemben, személyes beszélgetés keretében meginterjúvolt személy Vatikánban és a világ 30 országában (köztük 41 bíboros, 52 püspök és monsignore, 45 apostoli nuncius és nagykövet, több mint 200 pap és papnövendék, illetve számos egyházon kívüli személy, köztük politikai szereplők, rendőrök, újságírók, férfi prostituáltak) – ennek eredménye 400 órát meghaladó rögzített hanganyag és több mint 80 teleírt jegyzetfüzet –, egy több mint ezer referenciából, könyvből és cikkből álló bibliográfia, illetve egy 80 fős csapat (segédkutatók, tolmácsok, tudósítók, tanácsadók, összekötők stb.), akik a kutatómunkában segítették a szerzőt. A hasonló műfajú könyvekhez képest kissé rendhagyó módon a könyv végén csak egy 16 oldalas névmutató szerepel, a forrásjegyzék, jegyzetek és bibliográfia, valamint három, a könyvben terjedelmi okokból nem szereplő fejezet – együtt mintegy 300 oldal – a könyvhöz készült weboldalon érhető el. Ennek ellenére nem teljesen hivatkozásoktól mentes a könyv, hiszen a szöveg között a szerző számtalan alkalommal jelzi például, ha az adott információt több forrásból is megerősítették, hogy az adott interjúalannyal készült beszélgetésnek van vagy nincs rögzített hanganyaga, vagy ha esetleg valakinek a nevét megváltoztatta, mivel az illető nem vállalta saját névvel az általa elmondottakat. Emellett számos szépirodalmi utalás és idézet is szerepel a szövegben – ezek többsége a francia szimbolista költő, Arthur Rimbaud életművéhez köthető.

A Vatikán kínos titkai nem csak a mögötte álló hatalmas munka miatt mondható egy igen komoly oknyomozó műnek, hanem tartalmi szempontok miatt is: a kutatómunka eredményeit és következtetéseit Martel igen merész, a Vatikánnal és a katolikus egyházzal kapcsolatos megállapítások formájában fogalmazza meg. A könyvet tulajdonképpen tizennégy állításra fűzi fel, amelyeket ő Szodoma tizennégy szabályának hív. Ezek közül csak néhányat emelnék ki. Az első szabály szerint „a papi hivatás hosszú időn keresztül ideális mentsvára volt a fiatal homoszexuálisoknak. A homoszexualitás elhivatottságuk egyik kulcsa.” (22. oldal) Ez különösen a 20. század első felének Olaszországában volt gyakori, amikor a homoszexualitás társadalmi megítélése rendkívül negatív volt, így a meleg fiatal férfiak számára, akik szerették volna elkerülni a szexualitásukkal kapcsolatos kényelmetlen kérdéseket vagy akár a megbélyegzést, szinte egyedüli kitörési lehetőséget az egyház jelentette. A második szabály szerint a homoszexuálisok jelenléte annál hangsúlyosabb, minél magasabban haladunk felfele a katolikus hierarchiában, és a bíborosi kollégiumban már „a homoszexualitás szabállyá válik, a heteroszexualitás kivétellé.” (24. oldal) Martel pedig tovább fokozza meredek kijelentéseit: a negyedik szabály szerint minél inkább homofób egy egyházi méltóság, annál esélyesebb, hogy homoszexuális (56. oldal) – ez a kijelentés számos közismert egyházi szereplő kapcsán köszön vissza a könyvben. A könyv szempontjából a szerző Szodoma hatodik szabályát nevezi a leglényegesebbnek: „A szexuális visszaélések napvilágra került ügyei mögött többnyire olyan papok és püspökök állnak, akik azért védik az elkövetőket, mert maguk is homoszexuálisok, és félnek, hogy ha botrány törne ki, ők is lelepleződnének. A titkolózás kultúrája, amely azért épült ki, hogy hallgatás övezze azt a tényt, hogy milyen mélyen átitatja a homoszexualitás az egyházat, egyben kedvező körülményeket teremtett a szexuális visszaélések elkövetéséhez és elleplezéséhez.” (107. oldal)

Püspökök és bíborosok audencián Ferenc pápánál. Fotó: AP / Andrew Medichini

Szerkezetileg a könyv felépítését mégsem a tizennégy szabály határozza meg, ezek különböző témák kapcsán, elszórva és eléggé aránytalanul elosztva jelennek meg. A könyv négy részből épül fel, mindegyik egy-egy pápa nevét viseli: az első Ferenc, majd sorrendben (VI.) Pál, (II.) János Pál és (XIV.) Benedek. Minden rész több fejezetből épül fel, ezek általában egy adott témát járnak körül, amelyek többnyire a címben megnevezett pápához köthetők vagy legalábbis az ő pápaságára nézve a legrelevánsabbak. Egy-egy fejezetben nem mindig csak az adott témát érinti a szerző, a témák között elég sok az átfedés, és gyakoriak az ismétlések, az újra és újra visszatérő gondolatok is. A felsorolt „szabályok” alátámasztása, a fejezetek által jelölt témák kifejtése nem egy szokványos oknyomozó munkát idéz, az egész könyv sokkal inkább egy véget nem érő sztorizgatás, ami stílusát is nagymértékben meghatározza. Gyakorlatilag egymásba fonódó beszámolókban van részünk, amelyek keretében a szerző a kutatómunka során készült beszélgetések és interjúk részleteit meséli el, a saját gondolatmenetét az interjúalanyai által megfogalmazott állítások segítségével igazolja. Ebben a „mesélésben” helyet kapnak leírások is (pl. amikor egy-egy magasrangú egyházi személyiséggel annak rezidenciáján találkozik, nem mulasztja el részletesen bemutatni a fizikai környezetet, vagy egy-egy meghatározó vatikáni épület, esetleg római vendéglő kapcsán is néha elmerül a részletekben), emellett számos társadalomtudományi, művészettörténeti vagy éppen irodalmi analógiát, idézetet hív segítségül mondanivalója szemléltetésére. Utóbbiak között különösen gyakran fordulnak elő a már említett Rimbaud műveiből származó részletek, amelyek kapcsán többször is az volt az érzésem, hogy egyfajta virágnyelvként használja őket, amikor nem akarja nyíltan és konkrétan kimondani azt, amire gondol. Ezek a nem mindig egyértelmű utalások, a bonyolult, összetett, néhol egészen cikornyás mondatok sokasága, valamint a rengeteg név és a hozzájuk kötődő nagyszámú történet, a tömény információmennyiség miatt elég nehézkes a könyv stílusa, nagy odafigyelést igényel, ha nem akarjuk elveszíteni a fonalat. Ez különösen igaz lehet akkor, ha valaki a könyv olvasásával párhuzamosan esetleg a hozzá tartozó online forrásanyagot is nyomon követné, vagy csak egyszerűen rákeres egy-egy névre és a hozzá kapcsolódó információkra az interneten. Nem könnyíti az olvasást az sem, hogy a könyv némely pontján erősen túlírtnak mondható, és a jól strukturált szerkezet is sokszor csak látszat, hiszen egy-egy témán belül gyakran annyira csapong a szerző, mintha nem tudná honnan hová szeretne eljutni. Valamelyest oldják a szöveg nehézkes voltát Martel humoros, sőt gyakran ironikus megjegyzései, címkéi (amelyek egy részét maguk az interjúalanyok ragasztják rá a beszélgetéseik témájául szolgáló egyházi személyekre) – ezek kapcsán viszont többször is éreztem, hogy kissé túllő a célon, mintha elfeledkezne arról, hogy mégiscsak egy tényirodalmi művet ír, amiben fontos, hogy megmaradjon pártatlannak. Minden szerkezeti és stílusbeli buktató ellenére a könyvet nehéz letenni.

Még sok mindent lehetne A Vatikán kínos titkai kapcsán mondani, nagyon sok egyéb irányból lehetne közelíteni a benne felvetett témákat, de talán érdemesebb néhány gondolat erejéig a miérttel foglalkozni. Martel egyik fontos megállapítása e tekintetben, hogy ő nem a vatikáni botrányokra akar fókuszálni, nem az egyéni tévelygőkre összpontosít, ahogyan az egyházon belüli ügyekről és botrányokról beszámoló legtöbb újságíró, hanem a „rendszerre” kíváncsi, amely szerinte az egyházi méltóságok többségének hétköznapi életét irányítja a papi szemináriumoktól a bíborosok kollégiumáig, és amelyet „egyszerre jellemez a homoszexuális kettős életvitelük és a legradikálisabb homofóbia.” (10. oldal) Nem az zavarja őt, hogy számos pap homoszexuális és többen aktívan is megélik szexualitásukat, hanem az a képmutatás, amit ebben a témában az egyház, mint intézmény, és az egyházi emberek sokasága tanúsít. Én ebben a dologban egyáltalán nem érzem elhanyagolhatónak, hogy mindezeket a megállapításokat egy olyan ember teszi, aki maga is homoszexuális és nagyon jó ismerője ennek a szubkultúrának – az én szempontomból ez egy plusz hitelességet kölcsönöz azoknak a részleteknek, amik felett egy heteroszexuális személy valószínűleg átsiklott volna vagy amiket félreértelmezett volna az interjúzás során –, illetve aki nem hívő katolikus – annak keresztelték, de „ateista katolikusként” határozza meg önmagát, aki viszont a katolikus kultúra társadalmi jelentőségét elismeri. Utóbbi lehetőséget teremt arra, hogy egyfajta távolságtartással, kívülállóként közelítsen a témához, anélkül, hogy a saját vallásos neveltetésének és tapasztalatainak szűrőjén kellene értelmeznie ezeket az egyébként nem könnyen emészthető tényeket. Érdemes még valamit kiemelni Martel könyvének hitelessége kapcsán: egy vele készült interjúban azt állítja, hogy egyetlen per sem indult ellene a könyvében megfogalmazott állítások feltételezett valótlansága miatt. Valószínűleg nem a mögötte álló 15 fős ügyvédi konzorcium léte rettentette el a becsületükben esetleg sértetteket attól, hogy jogi úton lépjenek fel a szerző ellen, hanem sokkal inkább az áll a hallgatás mögött, amit Martel az egyháznak a homoszexualitással kapcsolatos hozzáállása aranyszabályaként, Szodoma jelmondataként fogalmaz meg: „Ne firtasd, ne beszélj róla!” Ez az, amit intézményi szintre emelt képmutatásnak nevezhetünk.

Ugyanakkor ez önmagában kevés ahhoz, hogy minden általa tett megállapítás megalapozottságáról meggyőzze az olvasót: amikor azt a képmutatást próbálja bizonyítani, ami a katolikus egyházat jellemzi a szexualitással kapcsolatos kérdésekben, akkor eléggé meggyőző, amikor viszont amellett érvel, hogy a Vatikánon belüli konfliktusok többsége homoszexuális csoportok egymással történő versengésére vezethető vissza, akkor nálam nem járt teljes sikerrel. Bár témájából adódóan a (homo)szexualitás a központi motívuma ennek a könyvnek, számos egyéb, az egyházzal kapcsolatos kényes kérdés is felbukkan: pedofil ügyek, korrupció és pénzügyi botrányok, a különböző szinteken dúló hatalmi harcok, a Vatileaks-akták, XIV. Benedek lemondása. Ezek újabb érdekes színfoltjai a könyvnek, jóllehet én túlságosan leegyszerűsítőnek érzem, amikor a szóban forgó konfliktusok fő mozgatórugójaként az érintett személyek homoszexualitását határozza meg. A valóság valószínűleg ennél jóval összetettebb. Függetlenül attól, hogy mi volt a célja ezzel a könyvvel, Martel érdemei vitathatatlanok, nem csak a könyv megírásába fektetett hatalmas munka miatt, hanem azért is, mert elindított egyfajta tabumentesítést a téma kapcsán. A megjelenése óta eltelt közel két év alatt számos pro és kontra véleményt fogalmaztak meg neves sajtóorgánumok, egyháztörténészek, teológusok, és ez talán segíthet megérteni és feloldani azt a sok ellentmondást, ami a témával kapcsolatos hivatalos álláspont(ok) és a valóság között fennáll.

Frédéric Martel
A szerző:Frédéric Martel

Frédéric Martel (1967) francia író, újságíró és szociológus. Társadalomtudományi, filozófiai, jogi és politológiai diplomával rendelkezik. Saját műsora van A France Culture nevű rádióban; a Zürichi Egyetem Kreatív Gazdasági és Kulturális Ágazatok Tanszékének professzora. Közel egy tucat könyv szerzője, amelyek közül több is bestseller lett. A legutóbbi, A Vatikán kínos titkai több mint húsz nyelven jelent meg, és szinte mindenütt a sikerlisták élére került.


Vidd hírét!
  •  
  •