Avi Loeb: Földönkívüli - Egy idegen civilizáció első nyomai (Agave, 2021)

Avi Loeb: Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomai

Írta : Avi Loeb
Eredeti cím : Extraterrestrial: The First Sign of Intelligent Life Beyond Earth
Eredeti kiadás : 2021
Magyar cím : Földönkívüli - Egy idegen civilizáció első nyomai
Fordította : Farkas Veronika
Kiadó : Agave Könyvek
Recenzált kiadás éve : 2021
Terjedelme (oldalszám) : 256
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Nincs ember, aki hosszabb-rövidebb ideig ne töprengett volna el a földönkívüli élet lehetőségén. Az ilyesfajta gondolatok nagy részéért a filmipar, a szórakoztató irodalom a felelős, majd az életkor előrehaladtával a legtöbben elveszítik a csillagközi civilizációk iránti lelkesedésüket. Az azonosítatlan repülő tárgyak és a kis zöld emberkék köré egész iparág épült, és a spekulációkon alapuló ufókutatás koronázatlan királyának, Erich von Dänikennek a nevével csak az nem találkozott, akinek már E.T. is megfeküdte a gyomrát. Az utóbbi időszakban érezhetően csökkent az ufók iránti töretlen lelkesedés, a téma szakértői és szimpatizánsai csendes, kritikáktól mentes otthonra leltek a közösségi médiabuborékokban, így a szubkultúrára indokoltan ferde szemmel néző tudományos közeg megkönnyebbülve lélegezhetett fel.


A tudományos-fantasztikus irodalom szintén előszeretettel firtatja a földönkívüli intelligencia kérdését, ám tekintettel van a természettudományos ismeretekre, törekedik a tudományos módszerekkel szemben támasztott követelmények betartására. Sok esetben a jövőre vonatkozó alternatív elképzelései is konkrét formát öltöttek, így nem véletlen, hogy neves tudósok is nevüket adják egy-egy filmadaptációhoz. Arra viszont, hogy a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője maga álljon elő egy olyan hipotézissel, amelyik komolyan mérlegeli azt, hogy a Naprendszert 2017-ben egy távoli csillagrendszerből érkező, fejlett földönkívüli intelligencia által gyártott objektum látogatta meg, senki sem számított.   

2017. végén egy hawaii obszervatórium egy égi vándorra lett figyelmes, amelyről hamarosan kiderült, sokban különbözik egy hagyományos üstököstől. Az első bizonyítottan csillagközi objektum az Oumuamua nevet kapta, ami hawaii nyelven előőrsöt jelent. Felfedezésekor az objektum már 33 millió kilométerre járt a Földtől, így nem sok idő maradt az adatgyűjtésre. A rendelkezésre álló napok alatt a lehető legtöbb információt gyűjtöttek be a csillagászok, ezek összessége viszont jóval több kérdést vetett fel, mint amennyi anomáliára válaszolni tudott volna.

Lázas kutatás vette kezdetét az objektum alakját, sebességét, gravitációs pályáját és mozgását, anyagát és fényvisszaverő képességét, a gázképződés jelének hiányát illetően. A kutatók többsége végül a titokzatos látogató természetes eredete mellett foglalt állást, a nagy tekintélyű és világszerte elismert Avi Loeb, izraeli származású asztrofizikus azonban a tudományos konszenzussal szembe menve, az objektum mesterséges, nem földi eredetének lehetőségét vetette fel. A szóban forgó könyve elsősorban ennek a hipotézisnek a leírása, a közvetett bizonyítékok bemutatása, emellett pedig egy végtelenül bátor kísérlet arra, hogy kimozdítsa a tudományos közösséget a rá jellemző ortodox, egyre inkább beszűkülő konzervatív felfogásból, amely szerinte jelentős mértékben hátráltatja a tudományos megismerés folyamatát.

Így, aki egy újabb, bizonyosságot ígérő szenzációhajhász ufókönyvre számít jobb, ha kerüli a kötetet, hisz a szerző már az elején leszögezi: az általa felállított hipotézis a rendelkezésre álló bizonyítékok és információk alapján a legnagyobb valószínűséggel ad magyarázatot az Oumuamua megannyi rejtélyére. Loeb nem kevesebbet állít, mint hogy az Oumuamua egy napvitorla lehet, amelyet a napsugárzásból származó energia hajt. Bizonyítékai világosak, érthetők, a laikusok számára is élvezetesen fogyaszthatók, még Ockham borotvája és Sherlock Holmes módszerei is előkerülnek a bizonyítási eljárás során. A szerző nem rejti véka alá, hogy munkatársaival korábban egy hasonló elven működő fényvitorlát tervezett, amely a várakozásaik szerint minden eddiginél jóval gyorsabb űrutazásra lesz képes. Gondolatmenete világos: ha az emberiség képes volt ilyen eszközt kitalálni, ez más intelligenciának is eszébe juthatott.

A szerző: Avi Loeb, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének vezetője

A tudomány és annak módszerei iránt maximálisan elkötelezett Loeb elengedhetetlennek tartja az alázatot a tudományos megismerés során, és óva inti a hübrisz hibájába esett tudóstársadalmat attól, hogy a földi életet és értelmet kizárólagosnak tartsa.  Könyve jóval több, mint egy jól megírt és szórakoztatóan olvasható, helyenként filozófiai kitérőket is tartalmazó, gondolatébresztő természettudományos ismeretterjesztő mű. Elsőrangú gondolatkísérlet arra, hogy paradigmaváltásra ösztönözze a tudóstársadalmat, amelynek arroganciája és szűklátókörűsége miatt Loeb szerint épphogy lemaradtunk egy földönkívüli intelligenciával való találkozásról. A szerző személyes élettörténetét, családját is beleszövi a kötetbe, az innen vett párhuzammal élve rója fel a tudományos közösségnek, hogy mennyire hiányzik belőle az ösztönös, gyermeki kíváncsiság, ami teret adhatna az újszerű megközelítésmódoknak. A jelenség nem új, a fizika egész történetét végigkíséri, gondoljunk csak Kopernikusz vagy Galilei korszakalkotó felfedezéseinek korabeli fogadtatására.

Loeb könyve így amellett, hogy egy földönkívüli civilizáció létét firtatja, az emberről is szól. Arról, hogy a tudásra folyamatosan szomjazó, a lét végső értelmét kereső sapiensnek egyedül önmaga állhat az útjába. Csak rajta múlik, hogy átjut-e azon a végső szűrőn, amiről Robin Hanson jövőkutató elmélkedett jó két évtizede, és amely a Fermi-paradoxonra adott egyik válaszként is értelmezhető: minden, műszakilag magasan fejlett civilizáció jó eséllyel előrevetíti a saját pusztulását.


Vidd hírét!
  •  
  •