Jo Nesbø: A féltékenység-szakértő és más történetek (Animus, 2021)

Jo Nesbø: A féltékenység-szakértő és más történetek

Írta : Jo Nesbø
Eredeti cím : Sjalusimannen og andre fortellinger
Eredeti kiadás : 2021
Magyar cím : A féltékenység-szakértő és más történetek
Fordította : Sulyok Viktória
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2021
Terjedelme (oldalszám) : 279
77
Vidd hírét!
  •  
  •  

Közel huszonöt év írói pályafutással és több mint huszonöt könyvvel a háta mögött – ezek közül tizenkilenc krimi vagy thriller – a skandináv bűnügyi irodalom norvég fenegyereke, Jo Nesbø 2021-ben egy tőle teljesen szokatlan könyvvel rukkolt elő: egy novelláskötettel. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy 2001-ben volt még egy – sem angolul, sem magyarul nem olvasható – novelláskötete, de az a témáját és keletkezési körülményeit tekintve nem illeszkedik abba a sorba, amivel írói hírnevét megalapozta.) Amikor először találkoztam a kötet megjelenésének hírével, elsősorban azért kaptam fel a fejem, mert nehezen tudtam elképzelni Nesbøt, ahogyan a rövidpróza szabta korlátok közé szorítja a történeteit általában több cselekményszálra és váratlan fordulatra felépítő, szűkszavúnak nem éppen nevezhető stílusát. A féltékenység-szakértő és más történetek című kötet a példa rá, hogy ez sikerült, bár én olvasás után is inkább csak afféle kuriózumként tekintek rá, mintsem egy vérbeli, Nesbø írói sajátosságait szorosan magán viselő alkotásra.


A kötet hét novellát tartalmaz, amelyek között terjedelmi szempontból tetten érhető némi aszimmetria: a névadó történet a kötet közel felét teszi ki, és hosszát tekintve alig marad el a szerző eddigi legrövidebb regényétől, a Vér a havon címűtől – tehát szinte túlzás nélkül kijelenthető, hogy kisregény méretű –, a fennmaradó hat elbeszélés között pedig van tíz oldalnál rövidebb és közel ötven oldalas is. A novellák közös eleme a témájuk: valamilyen formában szerepet kap bennük a féltékenység – a legrövidebbet, a Sorban állás címűt kivéve, amiben nekem nem sikerült ezt felfedeznem, és ilyenképpen kissé ki is lóg sorból –, ami, bűnügyi elbeszélésekről lévén szó, közvetlen vagy közvetett módon szerepet játszik egy bűncselekmény – többnyire gyilkosság – elkövetésében. Hogy a témaválasztásnak mekkora a létjogosultsága, azon lehetne vitatkozni, de mindenesetre a címadó elbeszélés főszereplője, Nikosz Bálli felügyelő, az athéni rendőrség „féltékenység-szakértője” közvetett módon erre a felvetésre is választ ad: szerinte a gyilkosságok ötvenegy százalékát a féltékenység motiválja.

A műfaj sajátosságaiból adódó terjedelmi korlátok meghatározzák nemcsak azt, hogy mennyire részletesen lehet kibontani egy-egy történetet, és mekkora hátteret lehet keríteni az eseményeknek, hanem a karakterek kidolgozottságát is. Ami ezen túlmenően kissé meglepő volt számomra, hogy az írások hangulata a bennük szereplő gyilkosságok ellenére sem volt annyira sötét, feszült, mint amit a szerző legtöbb regényében megszokhattunk. A szerzőtől megszokott atmoszféra és a bonyolultabb cselekmények vagy a szereplők közti összetettebb kapcsolatrendszerek hiányában – amelyeket nyilván nehéz lenne pár oldalas történetek esetében elvárni – az írások sava-borsát egy-egy frappáns vagy váratlan végkifejlet (mint pl. A vallomás címűben, ahol egy férfi mesél a volt felesége halála ügyében nyomozó rendőrnek), egy-egy sziporkázó, az olvasó figyelmét fenntartani képes párbeszéd (pl. a London címűben, ahol egy repülőgép első osztályán egy megcsalt feleség önti ki szívét a mellette ülő ismeretlen férfinak), esetleg egy-egy érdekesebb karakter (mint pl. az Odd című novella erősen introvertált és nem mindennapi fantáziájú sikerszerzője) adja meg – esetleg ezek közül egyszerre több is. Illetve az a plusz, amit a szerző társadalomrajz vagy -kritika gyanánt, esetleg saját irodalmi és zenei ízlése, műveltsége felvillantásaként beléjük tud csempészni. Ezektől függetlenül azonban be kell ismerni, hogy bár lehet különféle élethelyzetekkel, karakterekkel és elkövetési módokkal variálni a témát, olyan nagy mozgástere nincs a szerzőnek, így ezek a történetek inkább az élvezhető, szórakoztató, de nem különösebben kiemelkedő vagy mélyebb mondanivalót hordozó kategóriába sorolhatók be.

A kötet névadó írása ezzel szemben több szempontból is kiemelkedik a többi közül, ebben már sokkal összetettebbek, színesebbek a karakterek, a háttértörténeteik is nagyobb hangsúlyt kapnak, maga a cselekmény is komplexebb, kidolgozottabb, sőt a történet a történetben technikát alkalmazva két egymástól független, de indítékaikat tekintve nagyon hasonló – és a karakterek lelki békéje szempontjából a végén szorosan összefonódó – gyilkosság is szerepel benne. A féltékenység-szakértő nemcsak a terjedelme, hanem a fentiek miatt is inkább egy kisregényhez áll közelebb. Bár ez a kötet sorrendben második írása, az időbeosztásom miatt úgy adódott, hogy előbb a rövidebb novellákat olvastam el, és ez maradt a végére. Abban az értelemben mindenképpen szerencsés döntés volt, hogy nagymértékben ez határozta meg a könyvről alkotott véleményemet. Ha pusztán novelláskötetként tekintek rá, akkor azt mondhatom, hogy bár Nesbø egy teljesen új arcát mutatta meg, összességében véve egy nem túl izmos próbálkozás volt – már csak az írások számát tekintve sem –, ha azonban úgy veszem, hogy tulajdonképpen kaptam egy egészen korrektnek mondható kisregényt, bónuszként kiegészítve pár novellával, akkor alapvetően elégedett vagyok. Nesbø-rajongóknak már csak az újszerűsége miatt is érdemes elolvasni a könyvet, azzal az előzetes megjegyzéssel, hogy azért Harry Hole-i mélységeket vagy magasságokat senki ne várjon tőle.


Vidd hírét!
  •  
  •