Paula Hawkins neve 2015-ben vált ismertté a thriller műfaj kedvelői közt, mikor a Lány a vonaton című regénye nemzetközi bestseller lett. Ha egyetlen mondattal kellene jellemezni stílusát, azt mondanám, hogy az egyetlen, amire részéről biztosan számíthatunk, az a kiszámíthatatlanság.
Legújabb regénye, a Lassan izzó tűz nem ezt az elvet követi, amivel újból sikerült a szerzőnek meglepnie minket. Mire azt gondoltuk volna, hogy ismerjük, hogyan ír a szerző, hogyan rejt el váratlan fordulatokat, és ezt a mintát követnénk, rá kell jönnünk, hogy rossz úton járunk, és erőltetett következtetéseket próbálunk levonni, ott is csavart sejtünk, ahol nincs. Emiatt ajánlom a Hawkins-kedvelőknek, hogy ne engedjék, hogy előző tapasztalataik vegyék át az irányítást a szöveg értelmezésében.
A regény egy idézett regény-részlettel kezdődik. Ez a folytatásban is így lesz, a fejezeteket egy-egy közbeszúrt részlet választja el egymástól. Eleinte nem értjük, miért van ez, és hol kapcsolódik ez a regény a regényben a fő eseménysorhoz, de hamarosan megértjük, milyen fontos szerepe van egyes szereplők életében. A regény-részlet után egyenesen a bonyodalommal indul a cselekmény. A 23 éves Daniel Sutherland gyilkosság áldozata lett egy londoni lakóhajón. Rövid időn belül a rendőrség előállítja a fő gyanúsítottat, Laurát, egy különösen sérülékeny fiatal felnőttet. Tény és való, a helyzet nem néz ki jól: a lány beismerte, hogy nála töltötte az éjszakát, azt is, hogy veszekedtek, dulakodtak. Szemtanú állítja, hogy látta a véres Laurát elhaladni a háza előtt. Ráadásul nem ez az első összetűzése a rendőrséggel, jelenleg is zajlik egy ellene indított per, testi sértésért. Miriam, Daniel hajószomszédja segíteni próbál. Ő tudja, hogy amiért valaki rosszkor van rossz helyen, attól még lehet ártatlan.
Rövidesen, részben a rendőrök kihallgatásának köszönhetően, az összes szereplővel megismerkedünk. Egy narrátor segíti az olvasót a szereplők megismerésében, végigkalauzol az emlékek, gondolatok, érzelmek széles palettáján, valamint múltbéli eseményeket is felidéz. A fő cselekmény lineáris: Daniel meggyilkolása után zajlik a kutatás, az összes szereplő próbálja tovább élni mindennapjait, miközben a feszültség kézzel tapintható. A bizonytalanság, a félelem minden szereplőre kihat, felidéződik a fájdalommal és traumával teli múlt, mintegy kiegészítve a fő cselekményt. A hangsúly sokkal inkább a szereplőkre tolódik, mint a regénybeli eseményekre. A nyomozásba kevés bepillantást nyerünk, a nyomozók is csupán mellékszereplők.
A három női szereplő, Laura, Miriam és Carla látszólag semmiben sem hasonlítanak. Életkorban, szocio-gazdasági státuszban, de még testalkalban is különböznek. Csupán annyiban hasonlítanak, hogy mindannyian ismerték az áldozatot, valamint abban, hogy mindhárman súlyos tragédiák túlélői. Bár egyik karakter sem különösen szimpatikus vagy antipatikus, be kell látnunk, hogy a szerző remekül ábrázolja a női lelket. Ugyanakkor arra készteti az olvasót, hogy magába forduljon, és belássa (legalább önmagának), hogy bizonyos események olvasatát mennyire befolyásolják a társadalmi sztereotípiák és ezek miatt kire terelődik a gyanú. Egyik fő leckénk pont Miriámtól származik: ha valaki gyanúsnak néz ki, még nem biztos, hogy ő a tettes; a másik leckét Laurától kapjuk, és kicsit rejtettebb, de talán jobban alkalmazható a mindennapi életünkben: ha valaki nagyon idős, még mindig tud valami újat tanulni, akár a technológia terén is.
A Lassan izzó tűz, mint cím nem olyan explicit, mint amennyire néha elvárnánk ezt egy címtől. Mint szófordulat egyszer fordul elő a regényben, de az értelmére nem tudunk akkor még következtetni. A befejezés utáni elmélkedés során jövünk rá csupán, hogy mennyire találó. A lassan izzó tűz látszólag nyugodt, veszélytelen, emiatt hajlamosak vagyunk megfeledkezni, hogy ettől függetlenül még éget, és pusztító erejű lehet. Sőt, ha egy tűz bizonyos ideig lassan izzik, egy idő után robbanhat is.
Felnőtt olvasóknak ajánlom, leginkább hétvégi olvasmánynak. Bár nem a megszokott Hawkins-stílus, ritkán fordul elő, hogy azt gondoljuk, hogy na, erre nem számítottam, de végig, egyenletesen fenntartja az izgalmat, az érdeklődést. Azt is mondanám, hogy a szerző legérettebb regénye. Kellően lebilincselő, érdekfeszítő és sötét, érthető és követhető a cselekményvezetés, egyszerre zajlik a jelenben és a távoli múltban, egyszerű és nagyszerű a nyelvezet, és mindezek együttesen letehetetlenné teszik. Nagyszerűen ábrázolja a szereplőket, különös módon közelít többféle tragédiához, és átfogó képet ad arról, hogy milyen sokféleképpen élhetjük meg a gyászt, hogyan küzdünk meg vele. A regénybeli gyilkosság miatt thriller besorolásba illik, de ha pontosítani akarunk, akkor a Lassan izzó tűz pszichológiai thriller: a tragédiák feldolgozása, hosszú ideig elnyomott, majd vulkánszerűen, fékezhetetlenül előtörő indulatok azzá teszik.
Már közeledünk a regény végéhez, de még mindig nem tudjuk, ki vetett véget Daniel életének: mindannyian azonos eséllyel lehetnek gyilkosok, de ártatlanok is. A feszültség immár nem csak a cselekményben van, hanem bennünk is, muszáj mielőbb a végére érjünk, muszáj tudnunk, hogy mi történt. A végkifejlet, ha meg is lep, teljesen logikusnak tűnik, és értelmet nyer a cím is, amint összeáll az olvasóban a kép. Az egész történet egy kérdéssel végződik: az olvasó továbbgondolhatja, megpróbálhat választ adni rá elvei, értékrendje vagy akár lelkiismerete szerint.
Paula Hawkins 1972. augusztus 26-án született. A The Times újságírójaként dolgozott, majd 2015-ben debütált első regényével, A lány a vonaton című thrillerrel. Ritkán fordul elő, hogy egy elsőkötetes szerző egyszerre több ország sikerlistáját vezeti, neki sikerült. Második regénye, A víz mélyén 2017-ben jelent meg. A 2021-es Lassan izzó tűz a harmadik regénye.