Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja (Kalligram, 2021)

Rubin Eszter: Minek szenved, aki nem bírja

Írta : Rubin Eszter
Eredeti cím : Minek szenved, aki nem bírja
Eredeti kiadás : 2021
Kiadó : Kalligram Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2021
Terjedelme (oldalszám) : 280
99
Vidd hírét!
  •  
  •  

Rubin Eszter legújabb regényét a kezünkbe véve azt gondolhatjuk, hogy ennél abszurdabb címet aligha találhatott volna a szerző, mivel nem igazán van olyan ember, aki kifejezetten szenvedni akar, vagy legalábbis a szenvedést szabadon választott állapotként határozza meg, nem pedig következményként. Ennélfogva szenvedni nem olyasmit jelent, amit az ember akkor csinál, ha elbír, hanem akkor, amikor annak helye van, szóval a regény címe igencsak sokat ígér és másfajta megértésre hív.


A nyitókép a jelenben zajló eseményt mutatja, amelyben egy fiatal nő, Hanga kórházba kerül, majd felvillan egy Balin tett utazás képe a férjével, ahol egy anafilaxiás sokk billenti ki Hangát az amúgy is ingatag érzelmi egyensúlyából. A következő kép egy pszichológiai ülés, igazából itt kezdődik a regény időrendbeli cselekménysorozata, amikor a pszichológus arra kéri főhősünket, hogy meséljen a gyerekkoráról. Az események lineáris sodrásában megismerjük a fiatal lányt, aki édesanyjával él, és komoly légzési nehézségekkel küzd, amelyek megakadályozzák abban, hogy megszakítások nélkül iskolába járjon, korának megfelelően élje a kamaszok gondtalannak látszó életét, társas kapcsolatokat alakítson ki annak rendje és módja, és persze ideje szerint. A dolgok azonban  valahogyan mégis a normális mederbe terelődnek, de a lány  sokat szenved a magánytól, a kirekesztettség érzésétől és valami megmagyarázhatatlan alkalmatlanság-érzéstől is, bár akkor még nem tudja, hogy mi ez, mint ahogyan azt sem, hogy szenved. Közben pedig zajlik az élete, amelyben férfiak jönnek, Hanga pedig szeret és kötődik, aztán egyedül marad a kérdéseivel, mert a férfiak elmennek, és újabb űrt és fájdalmat hagynak maguk után. Egy napon aztán úgy tűnik, ő is révbe ér, az élete mesébe illő, a munkájában sikeres, a férje szereti, nem is vágyhatna másra, mint vidéki házukban élvezni az életet. És ez az, ami nem megy. Mintha minden nyomasztó lenne, fullasztó, fojtogató, mintha állandóan keresne valamit, amit nem talál. A kérdés az, vajon megtalálja-e, mielőtt végleg eltűnik a betegségeinek és pszichoszomatikus tüneteinek útvesztőjében.

Rubin Eszter könyve olyan hatással van az olvasóra, hogy egyszerre jut ezer és ezer dolog róla az eszünkbe, amit el szeretnénk mondani, aztán meg egyet sem tudunk szavakba önteni. Nehéz megragadni mindazt, amit ez a regény előhoz, vagy előhív, valahogy mégis olyan érzésünk lehet, hogy ismerős minden fordulat, amely benne található. Ha csak a pszichológiai vonatkozást vesszük alapul, a történet tele van mindenféle tipikus fordulattal, néhol olyannyira ordító egy érzelmi (és fizikai) bántalmazás, egy hárítás, egy szorongás, egy kényszeres magatartás, hogy szinte hangosan mondanánk ki: elég!, vagy azt, hogy: vedd már észre! A szerző azonban nem, vagy csak alig mondja ki, akkor, amikor már a szereplők is eljutnak oda, hogy megfogalmazzák maguknak. De azért jellemzően nem ez történik a regényben, hanem csak zajlanak az események, és Rubin Eszter olyan mesterien zsonglőrködik az emberi lélekkel, ami meglehetősen ritka. Nyilvánvaló, hogy ehhez hozzájárul a pszichoterápiában való jártassága is, de én azt gondolom, hogy ez azért még nem elegendő. Kell egy belső érzékenység is, egy egyensúly, rálátás, és nem utolsó sorban elengedés. Megjegyzendő, hogy a szerző maga is zsidó származású, korábbi élettapasztalatait érezhetően belevitte a regényébe, szereplőin keresztül mintha saját zsidó identitását is körvonalazná. Hanga szavaiban, nehézségeiben, dilemmáiban talán visszaköszön mindez, de a sorok között nem érezhető, hogy dühös, elveszett, céltalan, vádaskodó hangzatú érzelmeket közvetítene az olvasmány, még akkor sem, ha a regény tele van nehéz, drámai, olykor tragikus részekkel is. Ez annak is köszönhető, hogy  a szerző személyes életében valószínűleg egy megtalált identitásról beszélhetünk, amelynek történetét szépen, ívesen viszi át egy tüdőbeteg, lélegezni és élni képtelennek látszó, szorongó fiatal nő életébe, aki végül főnixként emelkedik fel az “alkalmatlanok” közül az “alkamasok világába”, ahová mindig is tartozott.

A kötetet olvasva nem tudjuk elkerülni, hogy saját életünkre asszociáljunk, hiszen mindannyiunknak vannak feldolgozatlan történései, félelmei, olyanok is, amelyek generációk óta öröklődnek, és ott lebegnek az életünkben, talán kimondatlanul, rosszabb esetben megtagadva vagy elhazudva. Hanga története nagyon tipikusnak mondható, hiszen a vívódások, a ki nem mondott kérdések, képzelgések, vágyak és legfőképpen a szorongás, ez a szinte észrevehetetlen valami mindannyiunk számára ismerős. Azt is mondhatjuk, hogy Rubin Eszter könyve egy olyan pszichológiai mű, amely transzgenerációs történeteket dolgoz fel, szinte az összes szereplője bevonásával. Rendkívül sokoldalú, és nagyon összetett, ugyanakkor érdekes és mély olvasmány, amely ugyan nagyon sok kérdésre nem ad választ, mégis éppen a felkavaró, kissé cinikus hangvételű kérdésen keresztül adja meg a feloldozást: minek szenved, aki nem bírja? Ez ad egy reményt, egy irányt, hogy semmi sem véges, hogy vannak dolgok, amelyek megváltoztathatóak, de ezt elsősorban a hozzáállásunkkal tudjuk elérni. Reményt ad arra, hogy a szenvedés nem szükségszerű, hogy ki lehet lépni a szorongásból, hogy mégiscsak van valami, ami összeköti a múltat a jelennel, hogy a kimondott igazság valóban felszabadító, és arra is, hogy ahhoz, hogy egy cseppnyi boldogsághoz jussunk, nem szükséges különleges és magasztos dolgokat véghez vinni, olykor elegendő néhány apró málnamag is.

A szerző: Rubin Eszter
A szerző: Rubin Eszter

Rubin Eszter a könyvben különös figyelmet szentel az étkezésnek és az ezzel kapcsolatos dolgoknak; ez nem véletlen, mert az írónő több szakácskönyv szerzője is (diétás szakácskönyvek hisztaminintoleranciában szenvedőknek), műveiben a történetszövés valahogy mindig az ételek, a zsidó hagyományos konyha érintésével történik, olykor – mint jelen regényében is – valóságos gasztronómiai kalandozásban részesítve az olvasót. A zsidó ételek emlegetése (és nyilván elkészítése is) szintén hozzájárul ahhoz, hogy kapcsolat keletkezzen a generációk között, a feldolgozhatatlan traumák és az elhallgatott múlt könnyebbé, elérhetőbbé, ha úgy tetszik, emészthetőbbé válik. Talán nem véletlen, hogy Hanga alapbetegsége is ide vezethető vissza, az érzelmileg „lenyelt” tudatos és tudattalan dolgok egy napon emésztetlenül távoznak a szervezetéből, mindaddig, amíg másképp kezd gondolkodni az életéről. Minek szenved, aki nem bírja? – kísér végig a kérdés, és rámutat arra, mennyire fontos a kapcsolódás, elsősorban önmagunkhoz, sorsunkhoz, múltunkhoz. Ezt azonban csak nagyfokú érzékenységgel és őszinteséggel lehet jól csinálni, és talán akkor megtapasztalható az az érzés, hogy az embernek otthona van a világban, és alkalmas rá, hogy éljen.


Vidd hírét!
  •  
  •