Rachel Cusk: Tranzit (Par, 2021)

Rachel Cusk: Tranzit

Írta : Rachel Cusk
Eredeti cím : Transit
Eredeti kiadás : 2016
Magyar cím : Tranzit
Fordította : Kada Júlia
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2021
Terjedelme (oldalszám) : 260
90
Vidd hírét!
  •  
  •  

Rachel Cusk remek író. Persze, ezt elég sok szerzőről el lehet mondani, de kevesen tudnak valami egészen újszerűt, formabontót alkotni, felmutatni a szépirodalomban. Benne megvan az a képesség, hogy a főhős szemén keresztül másképp lássuk a világot, tulajdonképpen csupán mint szemlélő, majdhogynem érzelemmentes megfigyelő. Ettől mi is ítélkezéstől mentesen tudjuk elemezni a látottakat, hallottakat. Ez különleges képesség a remek írók között is.


Pár hónappal ezelőtt írtam Cusk trilógiájának első részéről, a Körvonalról, az írás végén pedig felmerült a kérdés, a kíváncsiság, hogy vajon a további kötetekben megtudhatunk-e többet a főszereplő Faye-ről, aki szeret az árnyékba húzódni előlünk, olvasók elől, és nem mutatott meg magából túl sokat az első kötetben. Bizton kijelenthetem, hogy újabb információmorzsákat sikerült felcsipegetni a főhősnő rejtélyes hátteréről, még a válás okát is sejteni engedi, de legalábbis kapunk valamiféle magyarázatot.

A regény elején kiderül, hogy Faye Londonba költözik a fiaival, lakást vásárol, ami felújításra szorul. A felújítás körüli hercehurca végigkövet bennünket a regény folyamán, megismerkedünk a kisvállalkozóval, aki gyakorlatilag a kocsijában él, a munkásokkal, akik szétverik Faye lakását, falakat ütnek ki, padlót szednek fel, úgymond leásnak a probléma gyökeréig, és ez párhuzamosan zajlik a Faye körül felbukkanó emberekkel való beszélgetésekkel, valószínűleg nem véletlenül. Bár ezek a beszélgetések, csakúgy, mint az első kötetben, esetlegesek, rá kell jönnünk, hogy több szempontból elég mélyek; egyik-másik beszélgetőtárs megpróbálja megfejteni saját magát, a kapcsolatait, vagyis megpróbál leásni a gyökerekig. Faye közben meg túlságosan kívülállónak tűnik a saját életében. Mindenki csak elmeséli neki a maga történetét, de mintha nem is érdekelné őket, hogy mit gondol Faye, figyel-e egyáltalán. Még az is nehezére esik az olvasónak, hogy a nevén nevezze, és ne csak főszereplőként szólítsa meg magában. Annyira távolinak tűnik az alakja, miközben a beszélgetőpartnerei szinte kilépnek a lapokból, élők, elevenek, valóságosak.

Nagyon érdekes ez a kettősség. Igazából azt sem tudjuk meg, hogy maga Faye mit gondol az elbeszélőkről, a történeteikről. Az biztos, hogy nem ítélkezik, nem kritizál, csak hagyja, hogy átfollyanak rajta a történetek szüretlenül. Az az érzésünk, hogy nagyon gyorsan jönnek egymás után ezek az emberek, akiknek többnyire mind van nevük, valamennyire a személyiségüket is megismerjük, részben Faye szemén keresztül, részben az elbeszélésük alapján. Nagyon különböznek egymástól, és a könyv felénél még mind férfiak a kitárulkozó személyek. Ez elég érdekes aspektus. És az is, hogy milyen könnyen teszik ezt a kitárulkozást. Még akkor is, ha benne van a levegőben, hogy soha többé nem találkoznak. Idegen ez az érzés számomra, ettől viszont különleges. A beszélgetőtársak maguk elemzik a saját történeteiket, ezáltal felmentve Faye-t ez alól a szerep alól, nem neki kell megoldást találnia, értelmeznie, kielemeznie, vagy akár csak véleményt formálnia, ez egy plusz érdekessége a regénynek. Másfelől viszont ott a tehetetlenség, a sodródás érzése, mintha vele csak úgy megtörténnének a dolgok, a saját akaratán kívül, ez pedig kiszolgáltatottá teszi.

A regény vége felé közeledve megtudunk egy apró, ámbár fontos részletet arról, mi vezette Faye-t a váláshoz. Nagyon érdekes, ugyanis nagyon kevés információt közöl magáról. Néha beszél a fiaival telefonon, és figyelemmel követhetjük a lakás felújítását is, de egyébként nem róla szól a könyv. És mégis. A beszélgető partnerek között felbukkannak ismerősök, rokonok, ez változás az előző kötethez képest, amelyben csupa ismeretlen, vagy csupán távoli ismerős szerepelt. Ezen ismerősök, de főleg a rokon, az unokatestvér által kerülünk picit közelebb Faye-hez, mert igenis szeretnénk jobban megismerni őt, a véleményét, a látásmódját a világról, és ezt direktebb módon szeretnénk, nem csak  az elejtett félszavakból leszűrni.

Várjuk tehát a tavasszal megjelenő Babérokat, a trilógia utolsó kötetét, remélve, hogy az ismeretségünk a főhősnőnkkel kevésbé marad felszínes.


Vidd hírét!
  •  
  •