Hosszú kihagyás után újra játékkal jelentkezünk. Ezúttal egy izgalmas, két fordulós játékra hívunk benneteket. Az Animus Kiadó a partnerünk, és a második forduló végén három olvasónk Stina Jackson új regényének, az Összezárva címűnek egy-egy példányát nyeri meg.
A feladvány első részében 2021-es Animusos regények címét kell megfejteni. A címeket eszperente nyelvre „fordítottuk”, a feladat pedig az, hogy meg kell fejteni, melyik eszperente-cím melyik regényt rejti. Az alábbi feladatlap összesen nyolc címet tartalmaz, mindegyikhez egy 2021-ben megjelent, az Animus Kiadó által jegyzett könyv tartozik. (Segítségül használhatod az Animus Kiadó honlapját. A Könyvek között keresgélj!) Minden jól megfejtett cím egy pontot jelent, vagyis egy játékos az első fordulóban legfeljebb nyolc pontot szerezhet.
Figyelem! A játék kétfordulós, és fontos, hogy ugyanazt a nevet meg email címet használd mindkét fordulóban. (A névnél némi eltérés megengedett, pl. Árpi – Árpád, de kötelezően ugyanazt az email címet kell használd mindkét fordulóban, különben nem adódnak össze a pontjaid, és a saját esélyeiden rontasz.) Az első forduló 2022. január 23.-ig, vasárnap estig tart.
Ez a játék véget ért. A helyes megfejtések:
Eszperente-címek:
- Gyermekember = A baba
- Eltemetett ember keresete felett veszekednek = Örökösök viadala
- Kellemetlen hely, melyen emberek vesznek = Vesztőhely
- Tengernek gyermeke megdermedt = A hableány halála
- Ember kerget embert = Hajsza
- Egy helyen megrepedt hegy = A hasadék
- Lemezbe lesve emberre lelsz = Tükörember
- Zene egy teljesen fekete helyen = Dal a sötétben
A képrejtvények helyes megfejtései:
A kétfordulós játékban összesen legfeljebb 13 pontot lehetett szerezni. Ez két olvasónknak sikerült. A harmadik helyen négy 12 pontos játékos végzett, így a harmadik nyertesről sorshúzással döntöttünk. Íme a nyertesek:
- Kenyeres Nikoletta (13 pont)
- Nagy Zsuzsa (13 pont)
- Kinga (12 pont)
A nyerteseket emailben is értesítjük.
A nyereményről
Stina Jackson új regénye, az Összezárva cselekménye egy távoli, magába zárt észak-svédországi faluban játszódik. Hó, végtelenbe vesző utak, sötétségbe dermedt erdők, feneketlen kút – ez Ödesmark. A település lakói közt nem egy bizarr, torz figura akad, ám egyvalami közös mindannyiukban: a gyűlölet Vidar iránt, aki mások szerencsétlenségét kihasználva tetemes vagyont halmozott fel, amelyet a pletykák szerint a házában rejteget. Az öreg a lányával, Livvel, és az unokájával él egy fedél alatt, akiket rövid pórázon tart, és megnyomorítja az életüket. A férfi árgus szemmel figyeli a szomszédok minden lépését, és nem bízik a világon senkiben. Jóllehet Vidar szívós vénember, felette is eljárt az idő, így aztán a könnyű préda lehetősége sokak fantáziáját megmozgatja. És vannak, akik az erőszaktól sem riadnak vissza… Amikor Vidart meggyilkolják, szinte lehetetlen kideríteni, ki tette, mivel a faluban szinte mindenki hajlandó lett volna rá. Ám az erdő elleplezi a zajokat, a hó elnyomja a sikolyokat, a kút elfedi a titkot, a házak elrejtik a bűnösöket, a falu pedig hallgat.
Az Ezüstút című debütáló regényével egy csapásra híressé vált Stina Jackson új lélektani krimijében ismét Svédország legészakibb tájaira kalauzolja el az olvasót, miközben a mérgező emberi kapcsolatokat és a kitörés lehetőségét vagy lehetetlenségét boncolgatja.
Játék előtt tanácsos elolvasni adatvédelmi nyilatkozatunkat. A lényeg: az e-mail címeket harmadik félnek nem adjuk át, és csak azért őrizzük meg, hogy a következő játékról értesíthessünk. Figyelem! Ha részt veszel ebben a játékban, azzal azt is engedélyezed, hogy az e-mail címedet felírjuk a játéklistára — ezt a listát csak és kizárólag játékaink alkalmával használjuk, más levelet (reklám, hírlevél) ezekre a címekre NEM küldünk. A listáról utólag bármikor leiratkozhatsz, ami azzal jár, hogy végleg törlünk az adatbázisból. Játszani továbbra is játszhatsz, egyszerűen csak nem kapsz értesítést az újabb játékokról.