Petőcz András: Az öregasszony, aki valamikor kislány volt (Napkút, 2022)

Petőcz András: Az öregasszony, aki valamikor kislány volt

Írta : Petőcz András
Eredeti cím : Az öregasszony, aki valamikor kislány volt
Eredeti kiadás : 2022
Kiadó : Napkút Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2022
Terjedelme (oldalszám) : 104
100
Vidd hírét!
  •  
  •  

Petőcz András 2020-ban megjelent Idegen-trilógia című könyve három egymással összefüggő regényt sűrít egybe. A szépirodalmi munkásságaiban is kritikus szerző ezzel a könyvével hangulatában is megelőlegezi 2022-ben az olvasóközönség elé kerülő novelláskötetét; a Napkút Kiadó gondozásában megjelent Az öregasszony, aki valamikor kislány volt című szöveggyűjtemény többnyire magyarországi, magyar lakta településeken élő emberek sorsait eleveníti meg.


A könyv különlegessége egyrészt a narrációból fakad, a szerző letisztult írástechnikája hanyagolja a túldíszítettség minden formáját, nem kitűnni próbál, hanem élethelyzetekre fókuszál és azokat mutatja be – olyan élettörténeteket, amellyekkel az olvasó akarva-akaratlanul is azonosul, s amelyektől a könyv összecsukása után sem igazán szabadulhat. Ezt a hatást főként a szereplők nevei hiányának köszönhetjük, a könyv huszonegy novellája alig említ összesen három-négy tulajdonnevet; Petőcz az elbeszélések során csak jelzők segítségével emeli ki és irányítja az események főhőseit („a férfi, aki mindentől félt”, „a férfi, aki az ötödiken lakott”, „a lány a szomszédból”, „az öregasszony, aki valamikor kislány volt”). Ezzel a módszerrel az író azt is kihangsúlyozza, hogy a nevek használata ellehetetleníti azt, amire az olvasónak szüksége van, hiszen a név magába rögzíti a viselője életét és nem engedi változni, ebben az esetben viszont a hiányuk által bárki magára aggathatja a leírtakat: lehet az a lány vagy férfi, „aki”.

Ennek alapján épül fel a könyv szerkezeti egysége is: az első ciklus a férfi nézőpontokat (Az a férfi, aki), a második a női perspektívát erősíti (Az a lány, aki). Az elbeszélések döntő többségben olyan aktuális problémákra reflektálnak, melyek a kortárs irodalomban egyre inkább kezdik elveszíteni a tabuként kezelt titulusokat: a szexualitás, a hajléktalanság, a halál, de a múlt és a jelen közti viszonyok is előtérbe kerülnek egy-egy novellában. Az elbeszélő megfigyelőként van jelen, s bár nyelvezete nem az ítélkező hangnemet választja, mégis érezzük a szomorúságot, mely körüljárja a szövegek sorait és az emberi életeket egyaránt: „… mert tudta, hogy valóban nincs joga ott tartózkodni. Nincs neki joga semmihez. (…) Nem akart ő megsebezni senkit. Aztán már csak a nő sikolyára emlékszik.” (A hajléktalan)

A rövid, de sokkolóan tartalmas mondatok a klasszikus rövidprózákra emlékeztetnek; a kötet egyetlen különálló elbeszélése Csáth Géza stílusát nemcsak képletesen idézi fel, A varázsló különös szomorúsága a 20. századi neves írónak tulajdonított írás (Csáth Géza hagyatékból előkerült elbeszélése) kiválóan megállná helyét a pszichoanalitikus novellái között is. 

Petőcz András legújabb novelláskötetében egyszerre figyel és értelmez; a traumatizált embersorsok a történetek magjaként veszik fel a harcot a külvilággal, így hozva létre egy olyan lélekgyötrő, de katartikus gyűjteményt, melynek nincs egy lekerekített lezárása (ezzel is továbbgondolásra készteti az olvasót), hiszen a novellák végén sincs klasszikus értelembe vett csattanó, az egész történet önmagában lesz azzá.


Vidd hírét!
  •  
  •