A Szürke Ember akcióthriller. A műfaj szab bizonyos határokat, de olvastam már olyan regényt, amelyik átlépte ezeket a nem túl merev, amúgy is nehezen meghatározható korlátokat, és az eredmény jó lett, elég ha Tom Clancyre gondolok. Mark Greaney viszont a Szürke Ember-sorozat első kötetében valamiért nem merészkedett túl messzire, megmaradt annál, amit a műfaj alapvetően megkövetel, és ez nem tett jót a regénynek.
A címbeli Szürke Ember a becsületes nevén Court Gentry. Egykor a CIA szolgálatában állt, ma magányos zsoldosként dolgozik, a világ leghatékonyabb bérgyilkosaként ismerik. Éppen Szíriában végzett egy munkával, és a szomszédos Irakon keresztül távozik, amikor a kiemelésére küldött mentőegység új parancsot kap: végezni kell vele. Gentry nem lehetne a világ leghíresebb bérgyilkosa, ha egy ilyen kis kommandó kifoghatna rajta. Az egység valamennyi tagjával végez, és Európa felé indul, hogy kiderítse, miért tűzött a megbízója vérdíjat a fejére. Az olvasó Gentrynél hamarabb tudja meg a miértre a választ: a Szürke Ember megbízóját, Sir Donald Fitzroyt, a fiát és annak családját Fitzroy egyik ügyfelének, egy francia mamutcégnek a megbízásából elrabolták és túszként fogva tartják. Az idős angol üzletembert arra kényszerítik, hogy segítsen csapdába csalni Gentryt. Idővel Gentry is rájön, hogy Fitzroy és a családja tehetetlen; miközben Franciaország felé tart, hogy kiszabadítsa a Fitzroy-családot, az ellenfelei a világ legkeményebb kommandósait eresztik a nyomába. Több csapat egymással versengve arra törekszik, hogy kiiktassa Gentryt.
Úgy gondolom, hogy a fülszöveg és/vagy a fenti bekezdés elég ahhoz, hogy kitaláljuk: Gentry minden akadályt leküzdve eljut a franciaországi kastélyig, hiába lohol a sarkában a botswanai, a dél-afrikai, a líbiai, a venezuelai és még egy sor másik ország titkosszolgálatának egy-egy elit egysége. A regény végkimenetele már pár oldal után biztosan megjósolható, A Szürke Ember-ben nem az a kérdés, hogy ki győz a végén, hanem hogy milyen áron, és legfőképpen az, hogy milyen akadályokat leküzdve. A könyv savát-borsát az akciójelenetek adják, és azokból nincs hiány: közelharc egy repülőgép rakodóterében, hajmeresztő akció az osztrák Alpok jeges oldalain, bámulatos menekülés egy igazán szorult helyzetből Budapesten, macska-egér játék a Szajna partján Párizsban. A műfaj rajongóinak nem lehet okuk panaszra, aki ilyen jellegű szórakozásra vágyik, annak ez a regény kötelező darab.
Meg kell viszont említenem a mérleg másik oldalát is. Greaney sajnos klisét klisére halmoz, mindenféle csavar, előre nem látható fordulat nélkül viszi előre a főhősét, nem bízva semmit az olvasó fantáziájára. A cselekmény mozgatórugóit nehéz komolyan venni, a karakterek nincsenek kellőképpen kidolgozva, hiteltelenek, nem esnek át semmilyen változáson, fejlődésen. Gentryről, a múltjáról, a saját világáról, a belső vívódásairól, azokról a problémákról, amelyeket nem a rá vadászó zsoldosok jeletenek, hanem a hétköznapok, elég keveset tár fel a szerző, pedig általában ezektől lesz szerethető egy karakter. Talán fogjuk arra, hogy ez egy sorozat első része, s van rá remény, hogy a következő epizódokban jobban kirajzolódik a Szürke Ember alakja. Greaney további tíz regényt írt a Szürke Ember-sorozathoz, és 2023-ra várható a széria 12. része, a magyar olvasók pedig már novemberben megkapják a második részt.
A narráció egyes szám harmadik személyű, a cselekményvezetés lineáris, a történetet hol Gentry, hol pedig a Gentry utáni hajsza koordinátorai szemszögéből mutatja, néhány apró kivétellel. Greaney stílusa olvasmányos, élvezhető, a cselekmény lendületes; az akciójelenetek pörgősek, s ha képes vagy azon túllépni, hogy Gentry mindent túlél, miközben a világ legjobb fegyveres rohamcsapatai legyek módjára hullanak körülötte, akkor bizonyos fokig még talán élvezni is fogod a regényt. Engem egy adott ponton már a kíváncsiság hajtott előre: abban egészen biztos voltam, hogyan ér véget a könyv (Court Gentry győzelmével), de érdeklődve lapoztam, hadd lássam, még milyen akadályokat képes a szerző a főhőse útjába gördíteni.
Az Agave Könyvek a puhafedeles könyvet borítóvédővel adta ki, utóbbi „filmes borító”. Praktikus megoldás, aki nem szereti a filmes borítókat, egyszerűen anélkül teszi fel a polcára. A filmes borító mögötti másik a szemnek tetszetős.
A regény alapján készült a Netflix eddigi legdrágább, 200 millió dolláros költségvetéssel bíró filmje, a rendezői székben a Russo-fivérekkel (Amerika Kapitány, Bosszúállók), a Szürke Ember szerepében Ryan Goslinggal. Fontos: a film és a könyv között elég sok az eltérés, nemcsak a helyszínek másak, hanem a háttérsztori is. A filmet nagy várakozás előzte meg, de a jelek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket: a Cinematrix elszalasztott lehetőségekről ír, A Hetedik Sor Közepe szintén kihagyott ziccernek nevezi a filmet, a Filmtekercs sincs túl jó véleménnyel az adaptációról. A filmnek ugyanaz a problémája, mint a regénynek: semmi olyat nem nyújt, amit már nem ismernénk rengeteg más, hasonló alkotásból. Egy filmet képesek megmenteni az akciójelenetek – egy regény esetében az izgalmas karakterektől tud érdekes lenni a történet, de ez – mint már említettem – hiányzik a könyvből.
Mark Greaney előbb Tom Clancy társszerzőjeként szerzett hírnevet (három regényt írtak közösen), majd Clancy halála után ő vitte tovább a Jack Ryan-sorozatot. Utóbbiak közül magyarul mind a négy megjelent. Amikor a Szürke Ember-sorozat első részét írta, még nem dolgozott együtt Clancyvel. Ha a mesterrel közös munka jó hatással volt rá, mint regényíróra (és nincs okom arra, hogy ne így gondoljam), annak pozitív hozadéka érezhető lesz a sorozat többi részén.