Gyakran mondom, hogy egy igazán jól megírt gyerekkönyv felnőttkorban is élvezhető. Ezt az állításomat most kiterjesztem jelen kötetre is. Bár kétségtelenül felnőttem, az ifjúsági irodalom továbbra is az érdeklődési körömben maradt. Olykor elszomorít, hogy egy-egy kötetet 20 évvel korábban lett volna jó olvasni, de a legerősebb domináló érzésem a (pozitív) irigység, amiért a mai kamaszok annyi nagyon jó kortárs ifjúsági irodalmi mű közül válogathatnak.
Már nem is emlékszem pontosan, hogy a borító vagy a leírás volt, ami leginkább megragadta a figyelmemet, minden esetre azonnal tudtam, hogy ezt a könyvet el akarom olvasni. A borító és a cím egyenes utalás a szereplőre, aki körül az egész cselekmény zajlik, de ahhoz, hogy erről kicsit többet megtudjunk, bele kell lessünk egy családi jelenetbe.
A történet legelső mondata máris kíváncsivá teszi az olvasót: “Kísértetek nem léteznek – jelentette ki Anya.” Annak ellenére, hogy in medias res csöppentünk egy család esti programjába és vitájába, egykettőre fel tudjuk venni a fonalat, nem érezzük betolakodónak magunkat. A család, amely végigkalauzol bennünket a regényen, egy teljesen átlagos magyar család. Hogy mit jelent az átlagos magyar család? Apa, anya, egy lány- meg egy fiúgyermek – Laura és Bence –, a szülők dolgozni, a kiskamaszok iskolába járnak, szabadidejükben barátkoznak a szomszéd gyerekkel, és tengerimalacokat sétáltatnak a parkban. Talán annyira mégsem átlagosak, ugyanis a lakóhelyüket – egy régi, XX. század elején épült pesti bérház tágas lakását – megosztják egy kísértettel. Létezésében lehet hinni vagy nem hinni, de az tény, hogy időnként történnek furcsa, megmagyarázhatatlan dolgok a lakásban. Tárgyak esnek le, ajtók csukódnak, a hőmérséklet is ingadozik egyik pillanatról a másikra. Mindez nem olyan olcsó kísértethistória stílusban, ahogyan a kísértet sem egy ijesztő, gonosz figura.
A gyerekek nemcsak látják, hanem össze is barátkoznak a kísértettel, a fehér ruhás lánnyal. Megtudják, hogy a neve Flóra, és azért szomorú, mert a vőlegényére, Mihályra vár, aki a háborúban harcolt, Olaszországban. Laura és Bence a kiskamaszokra jellemző hévvel veti bele magukat a kutatásba, ugyanis eltökélt szándékuk, hogy megtudják, mi történt Mihállyal.
Különösen értékeltem, hogy a szerző történelemleckéket rejtett el a sorok között az osztrák-magyar monarchiáról és a világháborúról. Ezt különös ügyességgel és egyszerűséggel tette – valahogy éppen a megfelelő mennyiségű információ-morzsát szórta el ahhoz, hogy az is értse, aki a regény olvasás közben nem akar külön történelmi tananyagba bonyolodni, de nagy vonalakban igenis érteni szeretné a történelmi események láncolatát.
Felnőttként, személyesen jobban örültem volna egy-egy bővebb magyarázatnak, múltbeli visszatekintésnek, de ez a regény nem kimondottan az én korosztályomnak szól. A célközönségnek pedig pont megfelelő. A szerző megtalálta a közös nyelvet a kiskamaszokkal. A regény nyelvezete egyszerű, modern és közérthető, a magyarázatokban nincsen semmi leereszkedő, amolyan eztfejtsük-ki-jobban-hisz-a-gyerekek-nem-értik… A motívumok meg a témák teljesen aktuálisak a mai kiskamaszok számára: a szülők civakodása, világjárvány és háború. Ők fájdalmasan tudják, mivel járt a világjárvány, és vigasztaló lehet tudni, hogy Laura és Bence is ismerik ezt a helyzetet. Sőt, Flóra is ismeri, hiába élt egy évszázaddal korábban. A spanyolnátha és a Covid-19 közti párhuzam, amelyre a történet épül, erős szál. A történelem bizony ismétli önmagát, bizonyos pontokon összeolvad a múlt és a jelen.
A gyerekek természetesen megoldják a rejtélyt, és kiderítik, hogy mi történt Mihállyal. Ehhez viszont kalandos utat járnak be, szükség van egy kis csínytevésre, egy nyúl szökésére és arra, hogy a megfelelő emberrel találkozzanak a megfelelő időben. Kitartásuk és kíváncsiságuk eredményre vezeti őket, a kérdéseikre választ kapnak. Még arra is, hogy vajon tud-e sírni egy kísértet.
Szeretettel ajánlom a 10 éven felüli olvasóknak. Izgalmas, aktuális témákkal (is) foglalkozó történet, szerethető karakterekkel, akikkel könnyű azonosulni, és egy icipici történelem másként. Helyenként érdekes információ-morzsákkal szolgál, úgyhogy mire a regény végére érünk, nem csak azt tudjuk meg, hogy hová vitte nyaralni a gyerekeket az utolsó magyar király, de arra is, hogyan vágjunk helyesen körmöt egy tengerimalacnak.
A kötet terjedelme rövid, 139 oldal, ez éppen ideális egy kiskamasznak – és mielőtt jönnek a kövek a sztereotip gondolkodásom miatt, ezt a hozzászólást a saját kiskamaszom fűzte hozzá. Oké, elolvassa, mert nem túl hosszú.
Benedek Szabolcs 1973. március 18-án született Budapesten. Első novellája 1990-ben jelent meg egy megyei napilapban, azóta szövegei rendszeresen olvashatóak napi- és hetilapokban, irodalmi folyóiratokban. 2010-ben József Attila-díjat, 2014-ben pedig Látó-nívódíjat nyert. A fehér ruhás lány az első ifjúsági regénye, és örülnék, ha ezt még több követné is.