Daniel Kraus Bálnahullás című könyve azért keltette fel az érdeklődésemet, mert valahol azt olvastam, hogy hasonlít Andy Weir A marsi című könyvére. Évekkel ezelőtt olvastam, mégis élénken él az emlékezetemben a feszült izgalom, a tudományos kíváncsiság, és az adrenalin, amit éreztem olvasás közben, végigkísérve a főszereplőt az idővel vívott harca során.
Ezt szerettem volna újra átérezni, és kíváncsi voltam, hogy ennek a regénynek sikerül-e ugyanazt a hatást elérnie. A két regény között az érzéseimnél objektívebb hasonlóságok is vannak: a főszereplők képtelen helyzetben találják magukat. Egyik a Marson ragad, a másikat lenyeli egy ámbráscet. Mindketten magukra maradnak, a világtól és embertársaiktól elzárva, egyre gyorsabban fogyó erőforrásokkal, és az, hogy harc nélkül adják fel és beletörődve várják a halált, egyikük számára sem opció.
És ha már az összehasonlításnál tartunk, nem tudtam nem észrevenni a hasonlóságokat két bibliai történettel. Egyértelmű, hogy a regény gyakorlatilag egy modern Jónás könyve, de megbújik benne a tékozló fiú története is. A tékozló fiú ez esetben Jay, a 17 éves srác, aki éppen merülni készül, egyedül. A mindentudó narrátortól hamar megtudjuk, hogy ez nem egy hobbimerülés, hanem Jaynek küldetése van. Az apja, Mitt Gardiner csontjait szeretné felhozni az óceán mélyéről, így próbálja elérni, hogy anyja, a nővérei, valamint az egész búvárközösség megbocsásson neki, amiért hátat fordított haldokló apjának.
A merülés fortélyaihoz nem értek, ez számomra idegen világ. Semmit sem tudtam a dekompressziós biztonsági megállókról, a levegőintegrált jeladóról, a nitrogén narkózisról vagy az öngyilkoskapocsról. A narrátor, aki Jay teljes belső és külső világát az olvasó elé tárja, segített megérteni, valamint navigálni ebben az exkluzív, külön világban. A nyelvezet összetett, a hétköznapi és közérthető vegyült a tudományossal és specifikussal. Eleinte még ellenőriztem az adatokat, aztán miután sorozatosan helyesnek bizonyultak, felhagytam ezzel, és többé nem szakítottam meg az olvasás flow-élményét. Mi több, egyik érdekes adatot felhasználtam egy kvíz során is (Hány szíve van az óriáskalmárnak?). Tény, hogy miután a bálna lenyelte Jayt, már nem volt időm tudományos adatokat ellenőrizni, hisz az oxigéntartályban egyre csökkent a psi (a nyomás mértékegysége angolszász területen).
A regény struktúrája a következő: két nagy része van, az Igazság és a Kegyelem. A részek címére is kapunk magyarázatot. Apja legjobb barátja tanította Jaynek, hogy egy zsidó próféta jelenik meg a Koránban, akinek a legfontosabb leckéje az, hogy „Az igazság sosem lehet fontosabb a kegyelemnél.” A két rész fejezetekre tagolódik, ezek vagy a psi értékei, vagy évszámok. A psi-vel jelölt fejezetek 3000-ről indulnak és fokozatosan, egyre gyorsabban csökkennek. Ezek a fejezetek Jay jelenlegi, szorult helyzetére fókuszálnak. Más fejezetek évszámokkal vannak jelölve, így folyamatosan ugrálunk a jelen és a múlt között. A múlt egyidőben marcangolja Jayt és nyújt megoldásokat, amivel megmentheti magát. Az apja hangja végigköveti Jay minden mozdulatát. Ironikusnak tűnik egy halott emberrel rendezni a kapcsolatot, haldoklás közben. Mert Jay tagadhatatlanul haldoklik, és ami még szomorúbb, hogy Jay bálnája is haldoklik. Ekkor felmerül a kérdés, hogy egyáltalán mióta nevezzük a bálnát Jay bálnájának? Ez az apró változás észrevétlenül következett be. „A bálna az a bárka, melyre oly régóta szüksége volt; egyben börtön, iskola, templom, betegágy, bölcső.”
A könyv címe, a Bálnahullás, a bálnák halálának jelenségére utal, amikor is a holttest némán aláhullik a mélységbe, ahol saját rothadó gázaitól lágyul majd el. A borítón is egy búvárt éppen bekapni készülő bálnát látunk, és habár a fő téma valóban a búvár és a bálna haláltusája, mondanivalója ennél sokkal, de sokkal mélyebb.
Kedvenc idézetem a regényből a következő: „Senki sem hordozza magában a legjobb tulajdonságait. A legjobb tulajdonságaink azok, melyeket mások tartanak rólunk magukban.” Ez egy olyan megközelítés, ami még sosem fordult meg a fejemben.
A regény végére érve mélyet lélegeztem. Addig nem is tudatosult bennem, hogy rövideket, felszínesen lélegeztem, feszült vállal, annyira drukkoltam ennek a tékozló fiúnak. A 346 oldalt észrevétlenül hagytam magam mögött, annyira koncentráltam a történetre. Nem csak olvastam, hanem átéltem, és ez a szerző érdeme, hogy ennyire élethű környezetet teremtett. Éreztem Jay félelmét, fájdalmát. Pont ezért inkább felnőtt olvasóknak ajánlom. A leírások fájdalmasan részletesek. A félelem, a pánik, a fizikai fájdalom olykor szinte tapintható, az apa-fiú közti konfliktus mélysége legalább ennyire húsba vágó. A feloldozásig és a kegyelemig sok keserű pirulát kell lenyelni.
Daniel Kraus több tucat regény és képregény írója. Legismertebb művének a Guillermo del Toróval közösen jegyzett könyvét tekintik, A víz érintését, amelyet több, mint húsz nyelvre fordítottak le, többek közt magyarra is.