A Rokonság a 2006-ban elhunyt, kétszeres Hugo- és Nebula-díjas amerikai írónő, Octavia E. Butler 1979-ben megjelent könyve. A történet ötletcsírái a hatvanas évek közepén gyökereznek, amikor a szerző még egyetemi hallgató volt, a regény azonban csak mintegy másfél évtizeddel később született meg. Bár ekkor Butler már hivatásos író volt – a Patternist című sorozatából megjelent három könyvének köszönhetően csak az írásból élt –, az igazi irodalmi elismerést a Rokonság hozta el számára, amely mindmáig az egyik legnagyobb hatású regénye.
A történet főhőse egy Edana Franklin nevű fekete nő, aki Los Angelesben él író férjével, Kevinnel. Dana szintén íróvá szeretne válni, de szárnypróbálgatásai még nem képesek biztosítani számára a megélhetést, így alkalmi munkákból tartja el magát. 1976. június 9-én, huszonhatodik születésnapján valami különös dolog történik a fiatal nővel: rosszul lesz, majd egy folyó mellett eszmél, ahol egy vörös hajú, fehér kisfiú fuldoklik a tehetetlenül tébláboló anyja szeme láttára. Dana nem habozik, a vízbe veti magát és kimenti a gyereket, amikor azonban mesterséges lélegeztetésben részesítve visszahozza az életbe, egy puskacsővel kell farkasszemet néznie. Ezt követően újra Los Angeles-i otthonában ébred, ziláltan, vizesen, halálfélelemtől átjárva. Saját és férje megdöbbenésére nem hallucinált, hanem valóban távolt volt – igaz, mindössze csak pár percre –, és valóságosan is átélte a fenti élményt. Akkor még nem sejti, hogy az 1810-es években járt, és ez csak a kezdete valaminek.
Bár a fülszöveg úgy hivatkozik Octavia E. Butler Rokonság című regényére, mint a science fiction egyik meghatározó művére, igazából elég nehezen besorolható egyetlen műfajba. A tudományos fantasztikum csak egy keret, aminek segítségével a szerző kontextusba helyezi a történetet és a mondanivalóját. A regényben Dana a kisfiú, Rufus Weylin hívására többször is visszatér a múltba, egy marylandi ültetvényes – Rufus apja – birtokára. Először nem érti az összefüggéseket, de aztán rájön, hogy Rufus távoli rokona – tőle származik az egyik őse, Hagar, akitől Dana a családfáját eredezteti –, és valahányszor veszélybe kerül az élete, a nőt hívja segítségül, aki akarata ellenére felbukkan a jövőből. Az is kiderül, hogy a jelenbe nem tud saját akaratából visszatérni, hanem csak akkor jut(hat) haza, amikor az ő élete kerül veszélybe a múltban; emiatt van az, hogy időnként egész hosszú periódusokat, akár hónapokat tölt el a XIX. században – mindeközben 1976-ban mindössze pár perc vagy óra telik el. Nagyjából ennyiben összefoglalható Butler regényének a realitás határait túllépő része, és bár az időutazás technikai részletei olyan fantasztikumot csempésznek a regénybe, ami nyilván befolyásolja a műfaji besorolását, ezeknek a szerző nem szentel semmivel sem több figyelmet, mint amennyi feltétlenül szükséges. A fő hangsúly máshol van, így a Rokonság egy teljes értékű, realista történet faji és nemi egyenlőtlenségről, fájdalomról és empátiáról, valamint a vérségi kötelékek megmagyarázhatatlan erejéről.
Butler regénye azok közé tartozik, amelyek a maga rideg és könyörtelen valóságában, mindenféle idillikus máz nélkül ábrázolják a rabszolgaként elő feketék életét. Itt teljesen szokványos, hogy egy rabszolgatartó fehér ültetvénytulajdonos eladja a tulajdonában lévő rabszolgát vagy annak bármely rokonát – nem ritkán férjét, gyerekét –, családokat szakítva szét ezáltal, vagy félholtra korbácsolja, akár egy sima feleselés miatt is, esetleg ágyasává teszi a fiatal rabszolgalányokat – és ez még nem is a legdurvább, hiszen a Weylin-birtok ilyen értelemben az elviselhetőbbek közé tartozott. Egy ilyen helyzetbe csöppen bele Dana, aki egyrészt a huszadik századból hozott tapasztalatával, másrészt a korabeli feketékhez viszonyított jelentős (szellemi) túlképzettségével próbálja leküzdeni a kihívásokat, de hamar rá kell döbbennie, hogy az, amit olvasmányélményeiből tud erről a korszakról és a rabszolgaságról, némi előnyt biztosít ugyan számára, de a túléléshez kevés. A Rufus-szal való különleges kapcsolata szintén nyújt egyfajta védelmet számára, de nem tudja megkerülni azokat a társadalmi szerepeket, amelyek abban a korszakban egy fekete nő számára osztályrészül jutottak, így nem egyszer csak a sorstársai, a szintén a birtokon dolgozó fekete rabszolgák jóindulatára támaszkodva sikerül átvészelnie a nehéz helyzeteket. Nem kell ugyan a földeken dolgoznia, de megtapasztalja a rabszolgaság számos árnyoldalát. A helyzetét az sem könnyíti, hogy Rufus egyre elviselhetetlenebb személyiséggé válik, aki hajlamos átlépni korábban tabunak számító határokat is. Dana tulajdonképpen könnyen véget vethetne az egésznek azzal, hogy valamelyik visszatérésekor nem menti meg Rufus életét, de mivel rájön, hogy még nem született meg Hagar, nem meri vállalni a kockázatot, hiszen nem tud(hat)ja, ez mennyiben befolyásolhatja az ő későbbi sorsát, sőt akár a megszületését is – mondhatni, ez a múltba történő időutazások klasszikus dilemmája.
Ebben a szoros korlátok közé szorított, Dana számára nagy mozgásteret nem engedő játszmában a szerző nagyon jó érzékkel vonultat fel egy sor kiváló karaktert, akik a maguk markáns jellemvonásaival képesek visszaadni azt a kontrasztot, ami az adott korszak társadalmi berendezkedését áthatotta. Az egyik oldalon ott vannak az uralkodó osztályt megtestesítő fehérek: a gyerek, majd a felnőtté cseperedő Rufus; az ő elviselhetetlen és labilis anyja, Margaret; a szigorú, a maga módján igazságos, néha viszont kegyetlen apja, Tom Weylin; továbbá Dana férje, Kevin, aki – a múltba történő véletlen visszautazása során – pusztán a származásából adódóan találja magát a “rossz oldalon”, és ezt mintegy ellensúlyozandó bekapcsolódik a rabszolgákat mentő Földalatti Vasút nevű mozgalom tevékenységébe. A másik oldalon vannak a feketék: a sokat megélt, gondoskodó, de szigorú szakácsnő, Sarah; az intézőként dolgozó, talpraesett Luke; a szabadként élő, de rabszolgasorba taszított, büszke és lázadó Alice – Dana másik őse. Bár többük karakterében is felfedezhetünk sztereotip jellemvonásokat, ennek ellenére nem csak egy arctalan massza alkotóelemei, hanem egyéniséggel bíró hús-vér emberek, akiknek fontos szerepe van egy-egy mélyebb mondanivalóval bíró gondolat megfogalmazásában, hiteles tolmácsolásában. A két oldal között vergődik Dana, aki ugyan gondolkodásmódja, értékrendje miatt kívülállónak számít(hatna), a bőrszíne és a neme miatt azonban mindkét oldal képviselői számára egyértelmű, hogy hová tartozik – abban a korban nem is nagyon tartozhatna máshová. A regényt személyes hangvételűvé teszi az egyes szám első személyű narráció, amely során Dana helyenként rendkívül megrázó, egy-egy vallomással felérő gondolattal érzékelteti azoknak a döntéseknek és dilemmáknak a súlyát, amelyekkel huszadik századi fekete nőként a másfél évszázaddal korábbi valóságban szembe kell néznie. Dana egyébkény tipikus példája azoknak a marginalizált helyzetben lévő afroamerikai női főhősöknek, akiket Butler tudatosan szerepeltetett regényeiben, mivel elégedetlen volt azzal, ahogyan a sci-fi műfaján belül más szerzők az etnikai származás, a társadalmi osztály és a nemi szerep kérdéséhez viszonyultak.
Jóllehet a műfaji besorolását illetően vannak eltérő vélemények a Rokonság kapcsán, a kritikusok többsége elismeri, hogy a sci-fi műfajába ágyazva is rendkívül hitelesen ábrázolja a polgárháború előtti időszak társadalmi viszonyait, a keleti parti ültetvényeken dolgozó rabszolgák mindennapjait, túlélési stratégiáit, ezáltal pedig a huszadik századi ún. “új rabszolga-narratívák” egyik fontos darabja. Butler érdeme emellett abban is megnyilvánul, hogy azon első szerzők közé tartozott az amerikai irodalomban, akik regényük középpontjába egy házasságban élő, bőrszínüket tekintve vegyes párt helyeztek. A kötet végén egyébként Kritikai esszé címmel szerepel egy több mint húsz oldalas írás a Massachusettsi Egyetem professzorának, Robert Crossley-nek a tollából, amelyben szakértői szemmel és részletekbe menően járja körbe Butler regényének irodalmi jelentőségét, illetve mutat rá a benne megjelenő motívumokra, szimbólumokra, összefüggésekre. Ez azonban csak egy a Rokonságot övező kritikai visszhangok sokaságából, amelyek jól érzékeltetik nemcsak azt, hogy megjelenése idején mekkora jelentőséggel bír(hatot)t a regény, hanem azt is, hogy mondanivalója mindmáig nem veszített aktualitásából, és hogy az amerikai társadalom bizonyos szegmenseiben még mindig nem történt meg az ország történelmi múltjával való őszinte szembenézés.
Octavia E. Butler (1947–2006), a kaliforniai Pasadenában, fekete szülők gyerekeként született. A tudományos fantasztikummal gyerekkorában, a helyi könyvtárban töltött idő alatt találkozott, írni pedig a ’60-as évek végén kezdett. Egy tanára bátorítására végezte el a hathetes Clarion Science Fiction Writers Workshopot, ezt követően jelentek meg első olyan novellái, amelyekért pénzt is kapott, a Patternist című sorozatát követően pedig, 1978-tól csak az írásból élt. Több mint tíz regénye és két novelláskötete jelent meg, ezek közül a leghíresebbek a Xenogenezis-trilógia regényei, valamint a Rokonság és Földmag-duológia két kötete.