A tavaly én is írtam arról, hogy Dennis Lehane legutóbbi regényét több helyen is úgy emlegették, mint az utolsó könyve. Az amerikai kritikusok szerint nem kérdés, hogyha ez igaz, ki lesz az, aki átveszi a stafétát Lehane-tól, és e nézetet még maga a Viharsziget és a Titokzatos folyó szerzője is osztja. S. A. Cosby 2020-ban robbant be a krimiirodalomba, és titkát többek közt Stephen King is igyekezett megfejteni egy New York Times publikációban.
Cosby Lehane munkásságának egyenes ági leszármazottja és követője, mind témái, mind feszes, kimért, sötét prózája okán, és sikerét annak is köszönheti, hogy a gazdag karakterábrázolás és a morális dilemmák ábrázolása jóval túlmutat választott műfaja kliséin, és mélyebb érzelmi dimenziókat is érint; e témák tökéletes definíciója a Bűnösök vére folyjon című atmoszférikus thriller, mely az amerikai délre kalauzol, főszereplőnek pedig egy afro-amerikai seriffet tesz meg, akinek szeretett kisvárosát egy rasszista indíttatású gyilkosság forgatja fel.
Cosby nem véletlenül nyerte el eddigi alig ötéves pályafutása során a Los Angeles Times könyvdíját, a Hammett-díjat és kétszer a Barry-díjat, melyet korábban olyanok vittek haza, mint Stieg Larsson, A tetovált lány szerzője, Lee Child vagy épp Carlos Ruiz Zafón.
Cosby 1973. augusztus 4-én született a virginiai Newport Newsban. Sokan úgy tartják, hogy déli noir stílusú műveivel megújította az amerikai bűnügyi regény műfaját, és napjainkra olyan szerzőket tudhat a legnagyobb rajongói közt, mint Dennis Lehane vagy Stephen King – ám az ünnepelt írói státuszig vezető út nem volt egyenes. Többek között kidobóemberként, építőmunkásként, kiskereskedelmi üzletvezetőként, sőt még temetkezési asszisztensként is dolgozott. Ezek a tapasztalatok segítették abban, hogy az embereket és küzdelmeiket jobban megértse, egyúttal hiteles alapanyagot szolgáltattak írásaihoz.
Az áttörést a 2020-as Blacktop Wasteland című regénye jelentette, amellyel elnyerte a Los Angeles Times könyvdíját, az International Thriller Writers díját, a Barry- és Anthony-díjat, de jelölték például a CWA Aranytőr-díjára is. A regény főszereplője Beauregard „Bug” Montage, aki menekülő sofőrként segített különböző bűnözőknek, és aki azért küzd, hogy maga mögött hagyja bűnözői múltját, miközben próbál a családjáról gondoskodni. Amikor anyagi nehézségei szorításába kerül, belesodródik egy utolsó rablásba, amely káoszba torkollik, és arra kényszeríti, hogy szembenézzen démonaival és azzal az erőszakos világgal, amely elől menekülni próbál.
Következő regénye, a Razorblade Tears (2021) egy lebilincselő történet egy fehér és egy fekete apáról, akiket a gyász és a bosszúvágy egyesít. Cosby kíméletlen őszinteséggel járja körül a faj, a maszkulinitás és a homofóbia témáit. A regény kritikai sikere és a tény, hogy felkerült a The New York Times sikerlistájára, megerősítette Cosby irodalmi státuszát. Ezt követte 2023-ban a Bűnösök vére folyjon, amelyben összetett erkölcsi dilemmák feltárására és a faji feszültségek ábrázolására vállalkozik.
Cosby írásait élénk képi világ, hiteles párbeszédek és a társadalmi kérdések őszinte feltárása jellemzi. Az amerikai délen nevelkedett vidéken, történeteihez saját tapasztalataiból merít ihletet. Regényei a régió egyedi karakterét, valamint a faji és társadalmi egyenlőtlenségekkel folytatott küzdelmet tükrözik. Könyveiben az olvasókat kényelmetlen igazságokkal szembesíti, miközben az emberi lét összetettségéről szóló párbeszédre ösztönöz.