A bulik, átmulatott éjszakák, évek, koncertek felidézésén, és számos egyéb poénos, elgondolkodtató, megrázó, szó szerint szédületes történeten túl a könyv egy végtelenül őszinte, tiszta, nyílt, személyes vallomás egy olyan ember részéről, aki szemtelenül fiatalon elérte azt, amiről a legtöbben álmodni sem mernek.
A huszonnégy rövid történet hétköznapi, ismerős helyzetekről szól, amelyek nem mennek tovább a kérdésfelvetésnél, a műfaj a publicisztika és irodalom, a valóság és a mágikus realizmus határán mozog. Az érdeklődés kiváltására ez nálam bőven elegendőnek bizonyult, az ízlésesen szerkesztett, elegáns kiadvány pedig még inkább fokozta el előzetes várakozásaimat, amelyek sajnos csak nyomokban igazolódtak.
A könyv azoknak a benyomásoknak, pillanatnyi létállapotoknak a mikroszintű lenyomata, amelyek az első világháború utáni első hónapokban, években meghatározták egy átlagos középosztálybeli, polgári család mindennapjait. Minden líraisága és személyes hangvétele ellenére elsősorban egy kifogástalan, akár mérföldkőnek is nevezhető történészi munka.
A menekültsors kihívásainak aprólékos bemutatása megrázó; a téma komor és súlyos, ám az a megközelítés, hogy egy naiv, ártatlan kamaszlány szemüvegén keresztül tekintünk a történésekre, oldja a feszültséget, és tele van élettel.
A szerző univerzuma, mondatai legtöbbször meghökkentők, arcpirítók, provokatívak, miközben maguktól értetődően természetesnek hatnak, működőképesek és folyamatosan gondolkodásra késztetnek. Ez a sokszor vulgáris szóhasználatba is átcsapó gondolatfolyam nem hagyja nyugodni az olvasót, sokszor levegővételt is alig engedélyeznek a sorok.
A regény mesteri képet fest a bizánci udvarra jellemző intrikákról, politikai machinációkról és az államszervezet ügyes-bajos dolgairól, kihívásairól. A téma iránt érdeklődők elismerően csettinthetnek, a konstantinápolyi udvari környezet és a város is eleven élőként jelenik meg az olvasó lelki szemei előtt.
A fülszövegben Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének lelki bugyraiba való alászállásához hasonlítják Filipenkó látomását. A nagy merítési lehetőséget adó alapanyag és a dosztojevszkiji analógia ellenére a szerzőnek nem sikerült megugrani a lécet.
Az önéletrajzi elemekkel átszőtt kafkai látomás a kétségbeesés és remény határán billeg, alaposan próbára téve az olvasót. A Kristályéjszaka másnapján Otto Silbermann élete az egyik percről a másikra gyökeres fordulatot vesz. Az egyik nap még köztiszteletben álló, megbecsült, német érzelmű tehetős zsidó polgár, első világháborús veterán, cégtulajdonos fokozatosan veszíti el mindazt, amit addig felépített: vállalkozását, feleségét, barátait, identitását, méltóságát, végül önmagát.
Az illusztrációkkal, diagramokkal, fotókkal és szakkifejezések jegyzékével ellátott kötet minden olvasói igényt kielégít. Akit érdekelnek a Csernobilban történtek, a katasztrófa következményei és utóélete, az atomerőművek és atomenergia felhasználása, annak kötelező háziolvasmány, minden felmerülő kérdésére választ kap.
Su Tong letaglózó, sodró erejű regénye megdöbbentően ábrázolja a bűn, szexualitás, erőszak, szaporodás, halál, bosszú, a mindent átható gyűlölet és az önsorsrontó döntések összefonódását. Nem csodálkoznék azon, ha kedvenc festőjét Hyeronimus Boschnak hívnák.
