A ‘Leningrád’ első látásra naplónak, emlékiratnak tűnhet, de jóval több ennél. Szociográfia, ifjúsági regény, de legfőképpen olyan szépirodalom, amely alapvetően azon olvasóknak mond a legtöbbet, akik határon túli magyarként ébredtek ifjonti majd felnőtti öntudatra a keleti blokk országaiban.
Az ‘Intervenciók 2020’ az elmúlt harminc év esszéiből és interjúiból álló szöveggyűjtemény, amely kiválóan alkalmas arra, hogy Houllebecqet valódi, emberközeli kapcsolatba hozza az olvasóval. Üdvözlendő szándék, hisz aki először találkozik az író nevével, elkerülhetetlenül olyan címkékbe botlik, mint rasszizmus, nőgyűlölet, iszlámellenesség, szexmánia, depresszió, sznobság és nihilizmus. A szóban forgó szövegek pedig kitűnően alkalmasak arra, hogy e felszínes, egyben kategorikus bélyegek mögé nézve, magától a szerzőtől kapjunk válaszokat az őt ért legkülönbözőbb kritikákra.
Barna Imre regénye arra is ösztönezheti az olvasót, hogy a főhőssel/főhősökkel együtt saját családja generációs mítoszainak gyökereit, azok igazságmagvait is felkutassa, ami nemcsak a felmenőkhöz való kapcsolódás esélyét hordozza magában, hanem a generációs átkoktól való megszabadulás lehetőségét is kínálja.
Az előző részhez hasonlón a Túl a renden is mélységeiben és olvasmányosan merít a pszichológiából, filozófiából, kultúra- és művelődéstörténet klasszikusaiból, a vallásból. A különbséget a feszesebb szerkesztés, alaposabban átgondolt mondanivaló, még több tudományos hivatkozás jelenti, ami fokozott odafigyelést igényel az olvasótól. A legszembetűnőbb azonban a személyesség jelenléte a sorok között, amire jó oka van a szerzőnek.
Avi Loeb könyve jóval több, mint egy jól megírt és szórakoztatóan olvasható, helyenként filozófiai kitérőket is tartalmazó, gondolatébresztő természettudományos ismeretterjesztő mű. Elsőrangú gondolatkísérlet arra, hogy paradigmaváltásra ösztönözze a tudóstársadalmat, amelynek arroganciája és szűklátókörűsége miatt Loeb szerint épphogy lemaradtunk egy földönkívüli intelligenciával való találkozásról.
A szerzőpáros grandiózus vállalkozása, hogy közel 500 oldalban megrajzolja az olasz szervezett bűnözésnek a társadalom alrendszereibe való beágyazottságát, a gazdasági, politikai és jogrendszerre, a kultúrára gyakorolt hatását, felemásra sikerült. Pedig a szerzők tudnak írni, a napjaink olasz társadalmát alaposan ismerik, filozofikusabb tablóik, az épített és természetes környezet leírása, a korrajz jelentősen segítik megérteni az felvázolt társadalmi folyamatokat.
Esszéről lévén szó, nem zavaró a szerző személyes véleményének a jelenléte, amellyel a legtöbb esetben egyet is tud érteni az olvasó. A néhol szenvedélyesbe forduló nyelvezet még inkább kidomborítja a második világháborúhoz vezető események tragikomikumát. A mű lehetséges aktuálpolitikai értelmezését kár lenne tagadni, napjaink számos jelentős közéleti, politikai fejleményére ráismerhetünk.
A bulik, átmulatott éjszakák, évek, koncertek felidézésén, és számos egyéb poénos, elgondolkodtató, megrázó, szó szerint szédületes történeten túl a könyv egy végtelenül őszinte, tiszta, nyílt, személyes vallomás egy olyan ember részéről, aki szemtelenül fiatalon elérte azt, amiről a legtöbben álmodni sem mernek.
A huszonnégy rövid történet hétköznapi, ismerős helyzetekről szól, amelyek nem mennek tovább a kérdésfelvetésnél, a műfaj a publicisztika és irodalom, a valóság és a mágikus realizmus határán mozog. Az érdeklődés kiváltására ez nálam bőven elegendőnek bizonyult, az ízlésesen szerkesztett, elegáns kiadvány pedig még inkább fokozta el előzetes várakozásaimat, amelyek sajnos csak nyomokban igazolódtak.
A könyv azoknak a benyomásoknak, pillanatnyi létállapotoknak a mikroszintű lenyomata, amelyek az első világháború utáni első hónapokban, években meghatározták egy átlagos középosztálybeli, polgári család mindennapjait. Minden líraisága és személyes hangvétele ellenére elsősorban egy kifogástalan, akár mérföldkőnek is nevezhető történészi munka.
