A menekültsors kihívásainak aprólékos bemutatása megrázó; a téma komor és súlyos, ám az a megközelítés, hogy egy naiv, ártatlan kamaszlány szemüvegén keresztül tekintünk a történésekre, oldja a feszültséget, és tele van élettel.
A szerző univerzuma, mondatai legtöbbször meghökkentők, arcpirítók, provokatívak, miközben maguktól értetődően természetesnek hatnak, működőképesek és folyamatosan gondolkodásra késztetnek. Ez a sokszor vulgáris szóhasználatba is átcsapó gondolatfolyam nem hagyja nyugodni az olvasót, sokszor levegővételt is alig engedélyeznek a sorok.
A regény mesteri képet fest a bizánci udvarra jellemző intrikákról, politikai machinációkról és az államszervezet ügyes-bajos dolgairól, kihívásairól. A téma iránt érdeklődők elismerően csettinthetnek, a konstantinápolyi udvari környezet és a város is eleven élőként jelenik meg az olvasó lelki szemei előtt.
A fülszövegben Dosztojevszkij Bűn és bűnhődésének lelki bugyraiba való alászállásához hasonlítják Filipenkó látomását. A nagy merítési lehetőséget adó alapanyag és a dosztojevszkiji analógia ellenére a szerzőnek nem sikerült megugrani a lécet.
Az önéletrajzi elemekkel átszőtt kafkai látomás a kétségbeesés és remény határán billeg, alaposan próbára téve az olvasót. A Kristályéjszaka másnapján Otto Silbermann élete az egyik percről a másikra gyökeres fordulatot vesz. Az egyik nap még köztiszteletben álló, megbecsült, német érzelmű tehetős zsidó polgár, első világháborús veterán, cégtulajdonos fokozatosan veszíti el mindazt, amit addig felépített: vállalkozását, feleségét, barátait, identitását, méltóságát, végül önmagát.
Az illusztrációkkal, diagramokkal, fotókkal és szakkifejezések jegyzékével ellátott kötet minden olvasói igényt kielégít. Akit érdekelnek a Csernobilban történtek, a katasztrófa következményei és utóélete, az atomerőművek és atomenergia felhasználása, annak kötelező háziolvasmány, minden felmerülő kérdésére választ kap.
Su Tong letaglózó, sodró erejű regénye megdöbbentően ábrázolja a bűn, szexualitás, erőszak, szaporodás, halál, bosszú, a mindent átható gyűlölet és az önsorsrontó döntések összefonódását. Nem csodálkoznék azon, ha kedvenc festőjét Hyeronimus Boschnak hívnák.
Wilfried Wils idős korában napló formájában számol be dédunokájának a második világháború alatti viselt dolgairól – egyszer zsidót bújtat, máskor tevőlegesen részt vesz a zsidók elleni razziában –, amelyeket magyarázni próbál. Hibáztatható-e azért, amiért egy a feje tetejére állt világban élni, túlélni próbál, miközben rátalál a szerelem?
A kötet nyelvezete nem egyszerű, a gondolatok sokrétűsége, a számos mitológiai, kultúr- és vallásantropológiai, filozófiai és szociálpszichológiai kitérők alapos odafigyelést követelnek, viszont megéri a ráfordított energiát, hisz egy olyan sajátos, eredeti kontextusban helyezi el az – 1989 után a volt kommunista országokban is – kialakuló fogyasztói társadalmat, ami garantáltan fejbe kólintja a gyanútlan olvasót.
Jamagucsi Szango regényében a legzavaróbb a karakterek árnyaltságának totális hiánya, a minimalista történetvezetés és a faék egyszerűségű párbeszédek, amelyek kezdetben megmosolyogtatók, majd egy idő után kínossá válnak. Érződik a szerző azon szándéka, hogy átadja mindazt, ami a korszakban kialakuló szamuráj társadalmat jellemezte, de a megvalósítás túlzottan didaktikusra, szájbarágósra sikeredett. Kritika a Szamurájok hajnaláról.
