Címke: A Sakál napja

Életműdíj Frederick Forsythnak

Diamond Dagger-díjat kapott Frederick Forsyth, A Sakál napja 73 éves szerzője a Brit Krimiírók Szövetségétől. Peter James, a Szövetség elnöke azt mondta: a kutatásaira alapozott hiteles regényekkel Forsyth egy új szabványt állított fel a thriller műfajában, amelynek alapkövét több mint 40 évvel ezelőtt A Sakál napjával tette le. Az író szerényen fogadta a méltatásokat, és elárulta, hogy a korábbi híresztelésekkel ellentétben egy új regényen dolgozik.

Negyven éve született A Sakál napja

Negyven évvel ezelőtt, 1971-ben megjelent egy politikai thriller, ami mérföldkőnek számít a műfaj fejlődésében: A Sakál napja. Az addig ismeretlen, fiatal brit újságíró, Frederick Forsyth 33 évesen egy csapásra lett népszerű, és későbbi ismert szerzők munkáira volt nagy hatással. A Sakál napja – és ezt bátran kijelenthetjük – minden idők egyik legsikeresebb politikai thrillere, amiből ráadásul nem kis sikerű filmadaptáció is született 1973-ban.