A Mona Lisa Overdrive, akárcsak elődei, egy (nagyrészt) önálló történet, amely az újabb időugrásnak köszönhetően az író által megálmodott jövő immár egy harmadik változatát mutatja be. Ugyan a történetek között vannak kisebb-nagyobb átfedések, a szereplők visszautalnak egy-egy korábbi eseményre, sőt néhány korábbi szereplő fel is bukkan, egy saját lábon álló regényről van szó.
A Count Zero hasonló témákat érint, mint elődje, kezdve a társadalomba be nem illő vagy onnan már kitaszított személyek problémáitól a generációkon át halmozott vagyon és hatalom előnyeinek/hátrányainak kérdéséig. Érdekes látni, hogy Gibson, aki egykor maga is az ellenkultúra tagja volt, miképp ülteti át saját élményeit és tapasztalatait a könyv lapjaira, miféle elképzelései voltak arra vonatkozóan, hogy milyen irányba tart a világ.
A ‘Neuromancer’ igazi erőssége nem Gibson stílusa vagy az általa körüljárt témák valamelyike, hanem a karakterközpontúsága. Bár az író a világépítéssel is foglalkozik, elsősorban a szereplőire fókuszál, amelyek komplexek, valós problémákkal és félelmekkel, és egy jól “látható” karakterfejlődéssel.
Az amerikai-kanadai William Gibsont a cyberpunk egyik úttörőjeként tartják számon. Már az 1980-as években beírta nevét a sci-fi történelmébe, ennek ellenére nem feltétlenül egy termékeny író, harminc év alatt mindössze tíz regénye jelent meg. Legutóbbi 2014-ben megjelent regénye A periféria címet kapta, műfajilag krimi/thriller vonásokat magán viselő sci-fi. A regény magyar fordításban 2014 novemberében jelent meg az Agave Könyvek gondozásában.
