A háborúskodás az emberiség egyik kedvenc időtöltése – kezdi Steve Crawford bizarr gyűjteményének bevezetőjében, amely magyarul az Athenaeum Kiadó gondozásában jelent meg. Uralkodók és birodalmak már a történelem hajnalán hadseregeket toboroztak, hogy aztán ráuszítsák szomszédaikra. A hadviselés furcsaságai körülbelül ugyanennyi idősek, bár lehet, hogy a hétköznapi olvasót nem mindegyik nyűgözi le egyformán.
Crawford könyve a legváltozatosabb érdekességeket tartalmazza. A leghosszabb és legrövidebb háborúk felsorolását az ember hümmögve veszi tudomásul – a legrövidebbeken még akár mosolyog is. A leghosszabbat Róma és Karthágó vívta egymással időszámításunk előtt 264-146 között, 118 évig tartott. A legrövidebb 1896. augusztus 27-én zajlott le Nagy-Britannia és Zanzibár között – ezt 45 perc alatt letudták. A hadvezérek, hősök és hóhányók c. fejezet sokkal nagyobb eséllyel fakaszt mosolyt az olvasóból: van itt szó alacsony, félszemű és öreg parancsnokokról, valamint szerencsés tábornokokról; Nathan Bedford Forrest az amerikai polgárháborúban négy komoly sérülést szerzett, és összesen 29 lovat lőttek ki alóla, de ő a háborút túlélte. De nem fenékig tejfel ez a része sem a különös gyűjteménynek, van olyan epizód a világtörténelemből, amely valósággal mellbe vágja az olvasót. Az első világháború alatt a Duke of Wellington ezredben szolgáló Henry Tandey közlegény a harcmezőn tanúsított bátorságáért kapott Viktória-keresztet. 1918. szeptember 28-án egy sebesült német katona botorkált a puskája elé, de Tandey képtelen volt lelőni egy sebesült embert, és futni hagyta. Tandey csak évekkel később tudta meg, hogy egy Adolf Hitler nevű osztrák életét mentette meg.
Hasonlóan sokkoló, megdöbbentő adatokra Az ég harcosai c. fejezetben bukkantam: 1965 és 1967 között (röpke két év alatt!) az Egyesült Államok több bombát dobott le Vietnamra, mint amennyit a második világháborúban a szövetségesek együttesen bevetettek Európában. Nem kevéssel múlták felül ezt a számot, több mint háromszor annyi (majdnem 3,5-ször több) bombát dobtak az ázsiai országra. 1962 és 1971 között 72 millió (!) liter növényírtót szórtak közel 2,5 millió hektárra, ebből 50 millió liter az ún. Agent Orange volt, amely elpusztította a termést, s a szervezetbe jutva rákos megbetegedéseket okozott – az amerikai katonák körében is. A vietnami háború más tekintetben is súlyos rekordokat döntött, például üzemanyagfogyasztásban. 1964-ben az Egyesült Államok hadereje 429,3 milliárd (!) liter üzemanyagot fogyasztott; ez a szám 1970-re 13,5-ször nagyobb lett, bár nem ‘70-ben fogyasztottak a legtöbbet – és még mindig csak az egyes évekről beszélünk. 1964 és 1970 között a háborúban a hadsereg összesen közel 61,2 billió liter üzemanyagot emésztett fel. Szédítő mennyiség, kiszámolni is lehetetlen, hogy mekkora hasznot hajthatott volna ez más területen – és belegondolni is ijesztő, hogy mekkora hasznot hajtott egyeseknek.
A felelőtlen, meggondolatlan hadviselés nyomait több helyen érezni évtizedekkel később is. Például Egyiptomban, ahol az ország területének 22 százaléka ma is megközelíthetetlen a második világháborúban telepített aknák miatt. Becslések szerint napjainkban még mindig 23 millió akna rejtőzik a földben több mint 26 millió km²-en.
A fentiekben persze csak néhány példát ragadtam ki a könyvből, Crawford rengeteg furcsaságot közöl a hadviselés történetéből az ókortól napjainkig. Külön fejezetekben foglalkozik a mítoszokkal és a számokkal (áldozatok eltúlzott és valós száma, legnehezebb fegyverek, golyózápor sűrűsége és más eszement statisztikák); hadvezérekkel, hősökkel és olyan hóhányókkal, akik a csatának a színét sem látták, de veteránoknak kijáró tiszteletet és különleges, busás nyugdíjat kaptak; a harcmezőn elkövetett baklövésekkel; az elit alakulatokkal (a legrégebbiektől a legújabb kommandókig); a tengerészekkel és a légierővel; a buta, értelmetlen szabályokkal és előírásokkal, és az ezekből fakadó komikus szituációkkal (például a második világháborúban a Hellész-foknál szolgáló ausztrál katonákkal, akik a meleg miatt előbb alsóneműre vetkőztek, majd, miután egy tábornok megfeddte őket, és parancsot adott, miszerint “senki sem lehet alsóneműben szolgálatban”, Ádám-kosztümre vetkőztek, és úgy láttak neki a munkának).
A könyv magyar változata megőrizte az eredeti kiadás grafikai elemeit; fényes papírra nyomták, az oldalakat színes rajzok, illusztrációk és fényképek díszítik, a szöveg kéthasábos elrendezése, a színes kiemelések, a szöveg-boxok és a táblázatok átláthatóvá, könnyen használhatóvá teszik az egészet. Crawford könyve tulajdonképpen egy különös enciklópédia, amelyet elsősorban a hadviselés iránt érdeklődők fognak sokszor és nagy élvezettel lapozni. Más jól látható helyre rakja a polcán, és tudja, hogy mit hol keressen benne, ha egy rejtvény vagy akár egy baráti beszélgetés során valamelyik információra szüksége lesz. A könyv végére név- és tárgymutató került, ez nagyban elősegíti a későbbiek során a keresést.