Kategória: Portré

A középkor szakértője: Umberto Eco

A modern európai kultúra nagy irodalmára és tréfamestere 1932 január 5-ém született. Első nemzetközi sikerét A rózsa neve jelentette, ezt 1980-ban írta. A könyvből Hollywood filmet gyártott, az Iron Maiden eposzt írt, a BBC rádió paródiát készített, a játékipar kétféleképpen is adaptálta, de játszották színpadon Bukarestben is. Umberto Eco a mai napig nagy népszerűségnek örvend Olaszországban: ott napi- és hetilapokban publikál szellemes és humoros írásokat.

A nyelvész és mesegyűjtő: Jacob Grimm

Az első német tudományos nyelvtan megalkotója 1806 körül kezdett a mesegyűjtéssel foglalkozni. Wilhelm öccsével ketten előbb hallgatták a mesemondókat, majd felcsaptak krónikásnak. Öccsük, Ludwig készítette a rajzokat a mesékhez. Népmesegyűjteményük nagy hatással volt Andersen és Benedek Elek munkásságára is. 2010-ben a nagy mesegyűjtő születésének 225. évfordulóját ünnepeljük.

A magyar légiós: Rejtő Jenő

A magyar légiósról mindenkinek eszébe jutnak a feledhetetlen alakok: Fülig Jimmy, Piszkos Fred, Gorcsev Iván. Azt viszont, meggyőződésem, kevesebben tudják róla, hogy olvasottsága Jókai Móréval vetekszik. Nem csoda, hiszen műveit az irodalmi körök is nagyra […]