Karin Fossum 1954-ben született a norvégiai Sandefjordban, jelenleg Oslóban él. Irodalmi pályafutását költőként kezdte, 1974-ben jelent meg első kötete, amelyért még abban az évben elnyerte a Norvég Írószövetség Tarjei Vessa debütdíját. 
A bűnügyi irodalom világában Konrad Sejer felügyelő alakjának megalkotásával vált ismertté, amiért szintén több irodalmi díjat is elnyert: 1996-ban megnyerte a legjobb norvég bűnügyi történetért járó Riverton-díjat; 1997-ben Ne nézz vissza című regényéért elnyerte az Üvegkulcs-díjat, amelyet a Skandináv Krimiírók Szövetsége ad át évente egy dán, finn, izlandi, norvég vagy svéd szerző által írt bűnügyi regényért; 2002-ben megkapta a világ egyik legrangosabb bűnügyi-írói díját, a svéd Martin Beck-díjat, amelyet Svéd Krimiírók Akadémiája ítél oda a legjobb, svéd fordításban megjelent bűnügyi regényért. Az Ördög tartja a gyertyát című regényét 1998-ban írta, ezért az Egyesült Államokban is kitüntették. Fossumot mára már a norvég „krimikirálynőként” emlegetik.
Az Ördög tartja a gyertyát nem krimi. Legalábbis a szó szoros értelmében véve nem az. A történetnek része ugyan a bűncselekmény, nyomozás is zajlik, de az olvasó mindkettőnek mindvégig belső szemlélője. Olyannyira az, hogy nem kell az utolsó oldalakig várnia a bűnös leleplezéséhez, hanem már a nyomozást végző Sejer és Skarre felügyelők előtt részleteiben tudja, hogy mi történik, sőt, mondhatni többet tud náluk. A történetet elolvasva számomra volt egy paradoxona a könyvnek: miközben a sorozat címe Sejer felügyelő történetei, a nyomozó csak egy másodlagos szereplő. Ennek ellenére Fossum igen jól megrajzolta a nyomozó alakját – akárcsak a többi szereplőét is –, így eléggé átfogó kép alakulhatott ki a felügyelőről, még számomra is, aki első könyvemet olvastam az írónőtől, tehát még nem találkoztam Kondrad Sejer alakjával.
A regény cselekménye viszonylag egyszerű: Andreas Winther és barátja, Sivet Skorpé, alias Zipp két tizennyolc éves fiatal, akik eléggé céltalanul töltik mindennapjaikat. Furikáznak a városban, legurítanak néhány sört a kocsmában, az ehhez szükséges pénzösszeget pedig többnyire rablásból szerzik meg: gyerekektől, védtelen nőktől lopják el táskájukat, tárcájukat, az abban talált pár száz koronából pedig elvannak egy ideig. A szeptember elseje is nagyjából ugyanúgy zajlik, mint a többi nap, csakhogy egy kisgyerekes anya táskájának ellopása kis híján – illetve amint az később kiderül, nagyon is – tragédiába torkollik. Ezt követően a védtelen idős asszony, Irma Funder hazáig történő követésében látszólag semmi különös nincs, a cselekmény azonban szokatlan fordulatot vesz, amikor a kiszemelt áldozat házába behatoló Andreas egyszerűen eltűnik. Itt kezdődik a nyomozás, a történet fonalába már az elejétől beleszőtt két nyomozó, Konrad Sejer és Jakob Skarre, Andreas eltűnését próbálják megfejteni. A történet innentől kezdve három szálon fut: az egyik a nyomozás vonala, a másik a cselekményeknek Zipp szemszögéből történő láttatása, aki ugyan nem érti, hogy mi is történt valójában, viszont többet tud, mint a rendőrség, ráadásul sötét titkok is nyomasztják, a harmadik Irma Funder gondolatvilága, ami hol múltbéli emlékezés, hol a jelen eseményeinek mesélése. Eközben pedig egyre közelebb kerül egymáshoz a három szál, és egyre jobban tárul fel előttünk egy bűntény anatómiája.
A könyv vonzereje azonban nem feltétlenül a történetben rejlik. Pontosabban nem magának a bűncselekménynek és a nyomozásnak az ismertetésében. A lavinát elindító eseményeket ugyanis akár fiatalkori felelőtlenségnek is betudhatnánk, magát a bűncselekményt pedig ennek véletlen következményének. Az átütő erő az áldozat és tettes lelkivilágának az ütköztetése, amely során kőkemény kérdések fogalmazódnak meg az olvasóban. Elsőként mindjárt talán az, hogy valóban az áldozat az áldozat és a bűnös a bűnös? Igen vékony a határvonal aközött, amikor a szinte ártatlannak tűnő, pitiáner fiatalkori bűnözésből súlyos bűncselekmény lesz, valamint az áldozatból előbb magát védő tettes, majd hidegvérű gyilkos válik.
A könyv fülszövegében egy ajánlásszerű megfogalmazás olvashatunk: „A norvég «krimikirálynő» a jellegzetes «fossumos» stílusjegyet – a bűnös és az áldozat gondolkodásmódjának dermesztően valósághű ábrázolását – Stephen King thrillerhagyományait követő cselekménybe ágyazza, és elsőrendűen világítja meg a bűn hatalmába került gondolkodás mibenlétét”. Erre már a könyv kézbevételekor felkaptam a fejem, hiszen jómagam nagy rajongója vagyok Kingnek. A könyvet elolvasva a fenti megfogalmazás számomra kissé más értelmet nyert: a fossumosnak titulált stílusjegy nem csupán Stephen King-i cselekménybe van ágyazva, hanem annál több, egészen kinges stíluselemeket visel magán, nem is annyira a történet, mint inkább a szereplők lelkivilágának ábrázolása vonatkozásában. A Dolores, a Tortúra vagy akár a Bilincsben című Stephen King-művekben is találkozhattunk már azzal az ábrázolásmóddal és stílussal, amit Fossum is remekül jelenít meg ebben a könyvben.
A magyar fordításban 2010-ben, a Scolar Kiadó gondozásában megjelent regényt melegen tudom ajánlani mindenkinek, akár szereti a bűnügyi regényeket, akár nem, Fossum könyve ugyanis ennél jóval több. Nemcsak a mesteri lélekábrázolás és a jól megrajzolt szereplők, hanem gördülékeny stílusa és a cselekményszálak egy-egy közös szereplő által történő összekapcsolása is a könyv mellett szólnak, és teszik igazán átütő erejűvé a művet.