Maigret nyaralni megy

Írta : Georges Simenon
Eredeti cím : Les Vacances de Maigret
Eredeti kiadás : 1947
Magyar cím : Maigret nyaralni megy
Fordította : Bánki Ágnes
Kiadó : Agave Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 165
79
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Maigret nyaralni megy a feleségével, a jól megérdemelt nyári szabadságot Les Sables-d’Olonne-ban, ebben a varázslatos, nyugat-franciaországi, tengerparti üdülőben töltik. Madame Maigret azonban a vakáció harmadnapján vakbélgyulladással kórházba kerül. Maigret minden nap kitartóan látogatja: minden nap pontban tizenegy órakor telefonál a klinikára, és pontosan három órakor becsönget a klinika főkapuján. A nővérek minden nap ugyanazt mondják (a mi kedves betegünk kitűnően aludt az éjjel, a mi kedves betegünk egyre jobban van), ő pedig minden nap egyre mélyebbeket sóhajt, mert nevetségesnek találja ezt a komikus egyhangúságot. Egy napon aztán valami felborítja a monotóniát: valaki egy rejtélyes üzenetet csempész a zsebébe: Szánja meg, kérem, és látogassa meg a 15-ösben fekvő beteget! A 15-ösben a beteg azonban meghal még mielőtt Maigret meglátogathatná.


A 15-ösben egy fiatal lány feküdt, bizonyos Hélène Godreau, aki pár napja szenvedett balesetet a városka utcáin, kiesett egy mozgó autóból. Az autót Godreau kisasszony testvérének a férje, Bellamy doktor vezette. A pipázgató, a jó, fehér bort soha meg nem tagadó Maigret nem tudja önmagát sem megtagadni, így komótosan, nem hivatalosan nyomozni kezd. Ez nála gyakorlatilag a következőkből áll: fehér bort iszik, pipázgat, megfigyel és furcsa összefüggéseket feltételezve furcsa kérdéseket tesz fel. Megfigyelései és kérdései nyomán a következőket fedezi fel: Bellamy doktor betegesen félti a feleségét; a doktor házát egy kislány látogatja meg, akit a következő napon megfojtva találnak a saját ágyában; Madame Bellamy szinte ugyanazon az útvonalon sétál minden nap; a meggyilkolt kislány bátyja napokkal korábban Párizsba utazott. Ez elég is Maigret-nek, hogy összeálljon a kép és rájöjjön, hogy ki a gyilkos.

Maigret alakjával a magyar olvasóközönség már rég megismerkedett; a hetvenes és nyolcvanas években a Magvető- és az Európa Könyvkiadó gondozásában jelentek meg Georges Simenon híres felügyelőjének történetei, a közelmúltban pedig a Park Könykiadónak köszönhetően olvashattuk magyarul is a pipázó detektív eseteit. 2011-től az Agave Könyvkiadó lett Georges Simenon magyar kiadója, és rögtön egy olyan darabbal kezdték a sorozatot, amely eddig még nem jelent meg nálunk. A Maigret nyaralni megy nem az első darab a Maigret-sorozatból, a felügyelőt nem ebben mutatja be az olvasóknak Georges Simenon, de az előző epizódokhoz egyáltalán nem kapcsolódik a történet, utalás sincs – csak éppen érezni, hogy itt már Maigret országszerte ismert és elismert nyomozó, a kis tengerparti városkában is lépten-nyomon felismerik, szinte áhítattal néznek fel rá. Maigret figurája azoknak tűnhet közelibbnek, akik már az előző – netán az első – részeket is olvasták; pipázgat és… hogy finoman fogalmazzak: nem veti meg a jó fehér bort (nem kell semmi rosszra gondolni!), de ezeknél a részleteknél a szerző nem időz el különösebben, így már arra sem tér ki, hogy esetleg a főhősünk miért kedveli ezt vagy azt a borfajtát, mikor szokott pipázni, mit vezet le a füstöléssel, stb. Hogy egyenesebben fogalmazzak: Maigret jelleme itt már adott.

De akkor minek szentel nagyobb figyelmet Simenon? – kérdezhetnénk. Hiszen a mesterdetektív gondolataiba sem igazán avatja bele az olvasót, inkább csak úgy hagyja, hogy vele tartsunk, s nekünk, a könyvet lapozó embereknek csak a legvégére áll össze a kép. Olyan a felépítése, mint például a legtöbb Hercule Poirot-történetnek: adott a bűncselekmény, lassan megkerülnek a mozaik egyes darabjai, de itt is csak a felügyelővel tarthatunk, mint Agatha Christie-nél, másra nincs rálátásunk, a gyilkos kilétét illetően csak találgathatunk, hisz a legfontosabb darab hiányzik – hacsak nincs olyan jó szimatunk, mint magának Maigret-nek. Az egésznek van viszont egy hamisíthatatlan hangulata és magával ragadó varázsa. Egyrészt az a fajta klasszikus nyomozás, amikor percről percre, azaz oldalról oldalra új és új személyekre terelődik a gyanú, és az utolsó fejezetig nem tudjuk, hogy a nyomozó kit is sejt a bűncselekmény mögött – ez úgy általában igaz ezekre a típusú regényekre, a Maigret nyaralni megy is ebbe a kategóriába tartozik, noha kevesebb izgalmakkal, mint általában. Másrészt Simenon abba a korba repít vissza, amikor még nem volt DNS-vizsgálat és arckép-azonosító szoftver, a gyilkos nyomára nem lőpornyomvizsgálat és fura hangyakolóniák viselkedése vezetett, hanem egy hétköznapi ember jó szimata és csavaros észjárása, aki ugyanúgy az utcát járta, mint a bűncselekmények áldozatai és elkövetői, nem a szuperzsaruk aurája lengte körül, neki is felesége, családja volt, nyaralni ment, emberi tulajdonságai és hibái voltak. A belga író egyik nagy érdeme a  környezet, a táj varázslatos ábrázolása: a könyv lapjain egy már letűnt kor jelenik meg, s ahogy Maigret-vel a városka utcáit járjuk, szinte halljuk a tenger hullámait, a parton napozó, a strandon fürdőző nyaralók kellemes zsivaját, érezzük a macskaköves utcák hűsítő árnyékát, betérünk az italmérőbe egy pohár fehér borra, vagy a városka piacára a hal- és zöldségárusok közé. Pár órára teljesen kikapcsol – és kell ennél több?


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •