Pittacus Lore: A negyedik

Írta : Pittacus Lore
Eredeti cím : I Am Number Four
Eredeti kiadás : 2010
Magyar cím : A negyedik
Fordította : Illés Róbert
Kiadó : Cartaphilus Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 346
74
Vidd hírét!
  •  
  •  
  •  

Tíz éve érkeztek a Földre a Lorien nevű bolygóról. Tizenkét éve, amikor bolygójukat a Mogador nevű bolygó lakói, a mogadoriak megtámadták és elpusztították, kilenc gyermek (a Védők) és kilenc felnőtt (a Cêpanok, azaz az Őrzők) egy űrhajón hagyták el a Lorient, azzal a küldetéssel, hogy majd egyszer visszatérnek és újjáépítik civilizációjukat. Az egy évig tartó utazás után, a Földre érkezve szétszóródtak, anélkül, hogy tudnának egyik a másik hollétéről. Az indulás előtt egy védővarázslatot idéztek rájuk, amelynek lényege, hogy amíg külön vannak egymástól, csak egy adott sorrendben lehet őket megölni, viszont amint összegyűlnek, megtörik a varázslat.


Külsőre teljesen olyanok, mint az emberek, viszont különleges képességekkel – úgynevezett tálentumokkal – rendelkeznek, amelyek egy idő elteltével, fokozatosan fejlődnek ki bennük. Tálentumaik révén sokkal erősebbek és gyorsabbak, mint földi társaik, olyan hatalommal rendelkeznek, amelyről utóbbiak álmodni sem mernek. Szükségük is van ezekre a képességekre, hiszen a mogadoriak a nyomukban vannak, és vadásznak rájuk. Emiatt állandó költözés az életük, sehol sem állapodhatnak meg hosszú időre, a legapróbb jelre vagy bármely gyanús történés esetén tovább kell állniuk, nyomtalanul el kell tűnniük, és valahol máshol, egy másik államban, egy másik városban lehetőleg észrevétlenül új életet kezdeniük.

Jóllehet nem tudnak a többi Védőről semmit, egyvalami mégis van, ami figyelmeztetőül szolgál számukra: amikor a mogadoriak megtalálnak egy Védőt és végeznek vele, az utána következők jobb bokáján megjelenik egy kör alakú sebhely. Ez figyelmezteti őket, hogy mikor jön el az az idő, amikor ők következnek, amikor már közvetlenül ők a célpont.

Pittacus Lore regénye a negyedik Védő története. Ő meséli el egyes szám első személyben, és kissé szokatlan módon, jelen időben az eseményeket. Ötéves volt, amikor a Földre érkeztek. Az első sebhely kilenc éves korában jelent meg a jobb bokáján, a második tizenkét éves korában. A történet a harmadik sebhely megjelenésével indul, ekkor A Negyedik tizenöt éves és éppen Floridában élnek. Költözniük kell – huszonkettedik alkalommal is – és ezúttal a választásuk egy Ohio állambeli kisvárosra, Paradise-ra esik. Kilencen voltak, már csak hatan maradtak. Az elsőt Malajziában ölték meg, a másodikra Angliában csaptak le, a harmadikat Kenyában kapták el. Ő következik, a Negyedik, most már őrá vadásznak. Paradiseban kell új életet kezdenie, John Smith néven, a mindenki által az apjának hitt Cêpanjával, Henrival.

Ebben a keretben játszódik tehát A negyedik cselekménye. Amikor először vettem kézbe a könyvet és elolvastam a fülszöveget, alapvetően szimpatikusnak tűnt, a magyar kiadás fizikai kivitelezése is tetszett – a könyv egyébként a Cartaphilus Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2011-ben –, leszámítva a filmes borítót, amiktől általában kiráz a hideg és nem tudom felfogni, hogy miért a filmmel akarnak eladni egy könyvet, ami az esetek 90 fölötti százalékában amúgy is jobb, mint a vászonra vitt változata. Na de ez csak egy zárójeles megjegyzés volt, ami régóta kikívánkozik belőlem. Visszatérve: nemcsak az első benyomásom volt pozitív a könyvről, hanem a cselekmény gerincével is meg voltam elégedve. Még akkor is, hogyha bizonyos motívumai nem feltétlenül tükröztek eredetiséget. És itt ismét egy zárójel: sok helyen elhangzik bizonyos könyvekről, hogy hát nem éppen eredetiek, mert pár név emlékeztet valamelyik korábbi könyvre, vagy pár részlet nagyon hasonlít egy évtizedekkel ezelőtt publikált könyv egyes részleteire, meg hasonlók. Én azt hiszem, hogy ezzel önmagában nincs gond, hiszen a szórakoztató irodalom bármelyik műfajában nehezen tudok elképzelni olyan új alkotást, ami annyira eredeti legyen, hogy rá lehessen mondani: ez igen, mindenféle szempontból páratlan, sehol egy olyan motívum, amit már valakinél korábban ne láttunk volna. Attól még lehet valami jó, hogy nem teljesen eredeti.

Na de nem is ez a legnagyobb gondom a könyvvel – sőt ez egyáltalán nem volt számomra gond –, én inkább a töltelék miatt húzogattam a szájamat a végén. Számomra a cselekménybe beleszőtt tiniszerelem-szál túl meredek volt ebben a formában, kissé már csöpögősre sikerült (amolyan tinifilmek/vígjátékok stílusához hasonlóra), és sokszor akkora hangsúlyt kapott, hogy teljesen elnyomta az egész történet lényegét. Persze értem én, hogy akkor lehet eltűnni a legjobban, ha az ember szervesen illeszkedik környezetébe, és hát egy tizenéves srácnak teljesen normális igénye lehet az, ha végre nem menekülni szeretne, hanem hétköznapi életet élni, suliba járni, barátokat szerezni és átélni a szerelmet, és minden ami ezekkel együtt jár. De akkor is lehetett volna egy másfajta egyensúlyt találni a lorieni célok és földi mindennapok között. És főként jobban ki lehetett volna bontani a szereplők jellemét, a környezetüket, és talán a lorieni világba is nagyobb bepillantást lehetett volna adni, a néhány emlékkép és az ehhez társuló kötelező magyarázatok mellett. (Persze az is lehet, hogy ez utóbbiakat a folytatásokra tartogatják a szerzők).

Emellett, ami nem volt teljesen világos számomra, és nem éreztem, hogy ez a könyvben igazán ki lett volna bontva, az a mogadoriak indítéka. Mert ugyebár az elhangzott, hogy a Lorient azért támadták meg, mivel saját bolygójuk erőforrásait felélték és szükségük volt a virágzó bolygó erőforrásaira. És ugyanez a céljuk a Földdel is, az ők bolygójuknál jóval nagyobb és gazdagabb erőforrásokkal rendelkező bolygóval. Tehát nem a puszta gyűlölet vezérelte őket, hanem az erőforrásokért folytatott harc. Ebben az esetben viszont kissé érthetetlen, hogy miért annyira fontos az elmenekült kilenc Védő, miért kell hajtóvadászatot folytatni ellenük a Földön? Lehet persze arra gondolni, hogy tartanak attól, hogy a túlélő lorieniek egyszer visszatérnek bolygójukra, újból benépesítik és felépítik, és akkor majd bosszút szeretnének állni, esetleg a földlakókat segítik majd a mogadoriak ellen folytatott harcban. De ez elég gyenge lábakon áll, ha belegondolunk, hogy a mogadorik egy egész bolygó lakosságát irtották ki, közöttük több felnőtt és kifejlett képességekkel rendelkező Védő életétét is, nem valószínű, hogy félniük kellene a pár túlélőtől. Itt valami erősebb lábon álló indítékot talán ki lehetett volna találni.

Mindezektől eltekintve A negyedik egy olvasmányos, izgalmas sci-fi, nem kiemelkedő, de mindenképpen élvezhető olvasmány, amit elsősorban a fiatalabb korosztálynak tudok ajánlani, hiszen a tiniszerelem-szál és a hirtelen bekövetkező felnőtté válás is ebbe az irányba tolja el a regényt. A könyv egyébként egy hatkötetesre tervezett sorozat, a Lorieni krónikák első kötete. Tehát lesz még folytatás, a második kötetről – amelynek tervezett amerikai megjelenése 2011 augusztusára tehető – egy igen részletes ízelítőt/ismertetőt kapunk a könyv végén, ami alapján jómagam is kíváncsi vagyok a történet folytatására. Remélem, nem kell majd azzal szembesülnöm, hogy a folytatások – mint nagyon sok sikeres könyv és még több hasonló film esetében – egy idő után erőltetettek és ötlettelenek lesznek, és a nyilvánvaló profitszerzés/szenzációhajhászás irányába tolják el az egész ciklust, hanem a végére egy olyan hatkötetes sorozatot kapnak az olvasók, ami egy kerek egésszé áll össze, és amiben minden a helyére kerül.

Ami a szerző(ke)t illeti, a Pittacus Lore álnév. A könyvben ez a lorieni bölcsek vezetőjének a neve, a regény valójában egy szerzőpáros, James Frey és Jobie Hughes közös szerzeménye. Előbbi a Millió apró darabban című önéletrajzi ihletésű könyvével – és a körülötte kialakuló botránnyal – vált ismertté az Egyesült Államokban, amely a New York Times bestseller listáján is több hétig szerepelt; utóbbi pedig gyakorlatilag egy ismeretlen író, akinek A negyedik volt az első említésre méltó próbálkozása.

A negyedik egyébként tizenöt hétig szerepelt a New York Times bestseller listáján, ebből hetet pedig az első helyen töltött az ifjúsági könyvek kategóriában. A könyv megfilmesítési jogát a DreamWorks Pictures már 2009-ben (!) megvásárolta, és 2011-ben bemutatásra került a belőle készült film is, a Sasszem (Eagle Eye), a Disturbia, az Életeken át (Taking Lives) vagy a Pénz beszél (Two for the Money) című filmeket is jegyző D. J. Caruso rendezésében – Michael Bay-jel és Steven Spielberg-gel a produceri szerepkörben –, a fiatal Alex Pettyferrel a főszerepben. A film egyébként a Rottentomatoes filmes oldalon kimondottan gyenge kritikát kapott, és az IMDb adatbázisában sem értékelték túl magas pontszámmal.


Vidd hírét!
  •  
  •  
  •