Németh Andor ellentmondásos alkatú író volt, számtalan irányban tájékozódott, sokféle műfajt kipróbált, számos irodalmi áramlattal és mozgalommal tartott kapcsolatot, de kevés igazán nagy művet alkotott. “Jobban szeretett olvasni, mint írni” – mondta róla Déry Tibor. Már fiatalon megismerte Adyt, Karinthyt, Osvátot. Fontos alakja volt a két világháború közti irodalmi életnek is, olvasta-terjesztette a világirodalmi és filozófiai újdonságokat, kávéházi vitákat folytatott Kafkáról, Proustról, Thomas Mannról, Blochról, Heideggerről, személyes hatásával inspirálta és befolyásolta Kosztolányit, Karinthyt, Déryt, és főként barátját, József Attilát. Kortársai nem annyira íróként, mint tüneményesen éles eszű, gyakran léha emberként emlékeztek meg róla. Bár három nyelvből fordított, útikönyveket és ponyvaregényeket gyártott, az osztrák és francia történelemből regényes életrajzokat írt, életművének legértékesebb darabjait mélyenszántó, filozofikus kritikusi és esszéírói munkássága adja. Számos műve máig kiadatlan, kéziratos hagyatéka a Petőfi Irodalmi Múzeumban található.
1942-ben megjelent regényének címe Egy foglalt páholy története. A cím alapján a legelső olvasói elvárásom az volt, hogy a szabadkőművességről fogok olvasni: misztikus középkori hangulat, sötét titkok, félhomályban élő szereplők… Ehhez képest teljesen más típusú páholy a történet helyszíne, mégpedig egy kávéházi páholy a XX. század elejének Budapestjén. A szereplők a kávéházi élet jellegzetes figurái: írók, költők, szerkesztők, művészemberek és az őket követő baráti- és rajongótábor.
Németh Andor regénye a fülszöveg szerint tipikus kulcsregény. Nem igényel különösebb erőfeszítést a kulcsszereplők behelyettesítése az igazi emberekkel: a főhős, Jámbor Gyula nyilvánvalóan a külföldről frissen hazatért Németh Andor, Timár Titusz maga Karinthy Frigyes, Aurélia pedig Karinthy második felesége, Böhm Aranka. A konkrét helyszín, a Beleznai tk. a Hadik kávéház, amely abban az időben Karinthy lakásához közel a Horthy Miklós úton állt (ma Bartók Béla út) és törzsvendégei közé tartozott a fent említetteken kívül Somlyó Zoltán vagy Déry Tibor, de ide járt néha Tóth Árpád és Tersánszky Józsi Jenő, sőt átrándult Pestről Füst Milán, Heltai Jenő, Rejtő Jenő és Kosztolányi Dezső is.
A kávéházi páholyokban, amelyeket a tulajdonosok fenntartottak törzsvendégeik számára, az irodalmi alkotó munka mellett bizony a kibeszélés, a pletyka műfaja is jelen volt. Akit a társaság befogadott és elfogadott, az szerencsésnek mondhatta magát, viszont akit hidegen fogadtak és elutasítottak, annak vajmi kevés esélye volt egy-egy író közelébe kerülni.
A fülszöveg ajánlója szerint a regény a fejlődési regények közé is sorolható. 
Nos, ezzel a megállapítással már kevésbé értek egyet. Jámbor Gyula személyisége messze nem változik annyit, hogy számottevő legyen. A cselekmény folyamán végig megfigyelő ő, nem aktív alakítója az eseményeknek. Igaz, hogy külső megfigyelőből idővel belső megfigyelővé válik, de ez is a véletlennek köszönhető: a társaság tagjai úgy könyvelik el, mint Giza udvarlóját, ő pedig, bár nem szerelmes a lányba, passzívan elfogadja ezt a szerepet.
Jámbor külföldről került haza, lelki gyökértelenségében talál rá a Beleznaira és az abban székelő Titusz-társaságra, így veszi fel a kapcsolatot régi barátjával, Timár Titusszal és így kerül Aurélia bűvkörébe. Jámbor jelleme azért sem fejlődő jellem, mert az a fiatalember, akit a regény elején egy szigorú pincér is meghátráltat, a végén sem jut el odáig, hogy bevallja rajongását Auréliának.
A Beleznaiban, bár Timár Titusz „foglalt páholyáról” van szó, az igazi vezéregyéniség Aurélia. Támogatva és védve barátnői és hódolói által, szeszélyeitől és pillanatnyi hangulataitól függően cselekszik, hoz ítéleteket, fogad be vagy közösít ki valakit. A legfurcsább saját férjéhez való viszonya: folyamatosan marják és megalázzák egymást, konfliktusaik néha tettlegességig fajulnak, mégis érződik egyfajta elemi vonzódás, kötődés köztük.A kulcsregény fogalma itt hozta hatását számomra: kíváncsi lettem Aurélia megihletőjére, Böhm Arankára. (Őszintén nem tudom, jót tesz-e egy regénynek, ha rögtön kulcsregénynek nevezik ki, és ezáltal az olvasás kezdetén megkapjuk az értelmezési kulcsot. Bár az írói szándék sem semleges ilyenkor…) 
Ahogy utánaolvastam, ilyen jelzőket találtam Karinthy Frigyes második feleségéről: „nemi bohóc, aki még a tudományt és az irodalmat is úgy használja, mint a vadnők a strucctollat”, „hangos volt, trágár és kihívó”, „femme fatale” volt a kor több híres férfiembere számára. Ugyanakkor éles eszűnek tartották (elvégezte az orvosi egyetemet, ezért sokan felrótták neki, hogy nem ismerte fel férje agydaganatának tüneteit, sőt viselkedésével súlyosbította azokat), jó megfigyelőnek és metsző kritikájú asszonynak ismerték kortársai. Nagyon sok férfi szívét összetörte, őt pedig elpusztította Auswitz…
De vissza a regényhez. Jámbor Gyula megfigyelői álláspontot tölt be a regényben. Jámbor Gyula pedig Németh Andor alteregójának tekinthető, szinte természetes hát, hogy a regény legerősebb részei a leírások. A kitűnő kor- és hangulatfestéseknek köszönhetően otthon érezhetjük magunkat a századelő Budapestjén. A mesteri hangulatleírásra hadd idézzem ide a kedvenc részemet:
„A mámornak, mely az este folyamán elhatalmasodott rajta, három fázisa volt. Az első, viszonylag rövid szakasz a második pohártól a negyedik pohárig tartott, fél héttől háromnegyed nyolcig; a második, feltűnően hosszú szakasz háromnegyed nyolctól háromnegyed egyig (ötödik – tizenkettedik pohár); az utolsó, kínos szakasz háromnegyed egytől fél háromig (a poharak száma nem tisztázható). […] A mámor első szakaszának első felében, a második és a harmadik pohár között Jámbor még fölényeskedett. A harmadik pohár után viszont elérzékenyedett. A mámor második szakaszában elpárolgott a jóindulata…Mikor a társaság félórával záróra után felemelkedett, tökéletesen részeg volt.”
Bán Zoltán András „szép, okos regénynek” nevezi Németh Andor Egy foglalt páholy története című művét. Egyetértek vele, de ennél azért nem sokkal több ez az írás…