Jussi Adler-Olsen: Nyomtalanul

Írta : Jussi Adler-Olsen
Eredeti cím : Kvinden i buret
Eredeti kiadás : 2007
Magyar cím : Nyomtalanul
Fordította : Szöllősi Adrienne
Kiadó : Animus Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2011
Terjedelme (oldalszám) : 300
60
Vidd hírét!
 
 

A könyv fülszövege nagyon csábító volt: „középkorú, kissé kiégett nyomozót” ígért, akivel a kollégák nem szívesen dolgoznak. Egy újonnan alakult ügyosztály élére száműzik, ahol felderítetlenül maradt ügyek újravizsgálása a feladata. Az első esete rögtön egy nagy port kavart ügy: egy évekkel ezelőtt eltűnt népszerű politikusnő ügyében kell újra felvennie a nyomozás szálát. Valósággal összedörzsöltem a két tenyeremet: adott egy Monk-szerű figura, egy Döglött akták-típusú ügyosztály, és rögtön az első nyomozásuk során politikai fonal kerül a kezükbe. Aztán nem éppen azt kaptam, amire számítottam. Így jár az ember, ha alaptalan elvárásai vannak egy regénnyel szemben…

Jussi Adler-Olsen 2007-es regényében bemutatkozik Carl Mørck nyomozó. Egy balul sikerült akció nyomán elveszíti egyik társát, egy másik kollégája pedig életveszélyes állapotban kerül a kórházba. Csak Mørck ússza meg ép bőrrel a lövöldözést, és emiatt mély bűntudatot érez. Pszichológushoz nem hajlandó menni, a kollégák pedig nem szívesen dolgoznának vele. Kapóra jön az állami finanszírozású ötlet: alakítsanak a koppenhágai rendőrségen belül egy különleges ügyosztályt, amely megoldatlan bűneseteket venne újra elő. Mørcköt nevezik ki az ügyosztály élére, az irodáját az alagsorban rendezik be, és kávéfőzőnek egy Assad nevezetű arabot osztanak be mellé, akinek még a bevándorlási papírjai sincsenek rendben. Carl Mørck joggal érzi úgy, hogy ez nem igazi előléptetés. Assad azonban sokkal lelkesebb már az első perctől, és hamarosan kiderül, hogy többre képes egyszerű kávéfőzésnél. Elsőként Merete Lynggaard ügyét porolják le: a csinos és népszerű politikusnő 2002-ben tűnt el egy komp fedélzetéről. Azóta se híre, sem hamva, és ez szó szerint is érthető. Feltételezések szerint a tengerbe esett, de a holtteste nem került elő, és emiatt gyanús a történet. Vele utazott a szellemi fogyatékos testvére is, akiből viszont a rendőrség nem volt képes kiszedni egy értelmes vallomást. Mørck és Assad hozzálátnak tehát, és megpróbálnak valami új kapaszkodót találni.

Adler-Olsen két történetet vezet párhuzamosan, fejezetről fejezetre hol 2007-ben, Carl Mørck nyomozása idejében járunk, hol pedig 2002-ben, Merete Lynggaard eltűnésének évében. Ahogy előre haladunk, egyre nyilvánvalóbb lesz az olvasó számára, hogy mi történt Merete-vel, ahogy az is, hogy a két szál a végkifejletre egymásba fonódik.

A borító nagyon beszédes, ennyire spoileres csomagolással – emlékezetem szerint – még nem találkoztam. Adott a fülszöveg, miszerint egy 2002-ben nyomtalanul eltűnt nőt keres a rendőrség, a borítón meg ott egy magányos tanya, alatta meg egy mezítlábas, koszos, szemmel láthatóan fogva tartott nő. Ebből csak egyre lehet következtetni. De ne támadjuk a magyar csomagolást, mert az eredeti dán kiadás hasonlóan beszédes, az eredeti cím (Kvinden i buret) pedig azt jelenti: nő a ketrecben. Ezek tudatában az olvasó nem fogja tövig rágni a körmét, az biztos.

Engem Adler-Olsen stílusa sem fogott meg igazán. A Q-ügyosztály létrehozásának körülményeit pár oldalon lerendezte, gyakorlatilag átesett ezen a részen, de közben azért felvezette az érintetteket, teátrális párbeszédekkel érzékeltetve az eseményeket. Én jobban örültem volna, ha ezeket az előzményeket a kívülálló narrátor hangján mutatja be – John le Carré mestere az előzmények ismertetésének, attól Adler-Olsen módszere mérföldekre van. A párbeszédek helyenként túl mesterkéltnek tűntek, maga a bűntény, de leginkább az azt kiváltó ok pedig számomra nagyon valószerűtlennek tűnt. Értem én, hogy egy regény lapjain bármi megtörténhet, de egy gyerekkori autóbaleset miatt ilyen vérgőzös és kollektív bosszút állni már több mint gyerekes. Ráadásul Carl Mørck sem az a világmegváltó zseni: pont azt a nyomot követte az új vizsgálat során, amit kellett volna öt évvel korábban a kollégáknak, s ebből számomra az jött át, hogy a koppenhágai rendőrség egy csődtömeg, s csak egyetlen ember gondolkodik józanul: maga Carl Mørck.

Hozzáteszem, hogy a könyv 2010-ben elnyerte a legjobb skandináv- és a legjobb dán kriminek járó díjat is. Ez a dán író hetedik regénye, a Q-ügyosztály-sorozat első darabja, amelyet eddig további három kötet követett, és elsősorban a dán sikerlistákon értek el szép eredményeket, de Németországban is nagyon szeretik az emberek. Adler-Olsen regényeit a világ 29 országában adták ki, az Egyesült Államoktól Kínán át Hollandiáig. Mindezek tükrében elég valószínű, hogy én vagyok egyedül azzal az érzéssel, hogy nem ez az Animus Kiadó Skandináv Krimik-sorozatának legerősebb darabja.


Vidd hírét!