Az orosz irodalom „egyik legfényesebb, legeredetibb tehetsége”, Mihail Afanaszjevics Bulgakov 1891. március 14-én született Kijevben. Apja a kijevi hittudományi főiskola professzora volt. Neveltetésében egyszerre kaptak hangsúlyos szerepet a vallás és a felvilágosodás eszméi. Ifjúkorától kezdve a képzeletvilág és a természettudomány egyformán érdekelte. A gimnázium elvégzése után 1909-ben beiratkozott a kijevi orvostudományi egyetem orvostudományi szakára. Diplomáját 1916-ban kapta kézhez, majd Szmolenszkben és Vjasmában praktizált. A hetmanuralom és a polgárháború idején Kijevben él, majd magánpraxisát lemondva, 
Vlagyikavkazba megy, ahol már első darabjait is bemutatják. 1921-ben Moszkvában találjuk, újságíróként sorra jelenteti meg lírai-szatirikus cikkeit. A gyógyítás mesterségének gyakorlása közben egyre jobban vonzódott a színházhoz és benne a dráma művészetéhez. Egy vidéki színház három ifjúkori drámai kísérletét is bemutatta. A különböző eszmék és törekvések kavarodásában Bulgakov lelkesen hitt a szocializmus emberséges eszméiben, viszont materialista soha nem tudott lenni, bár kritikával szemlélte az idealista elképzeléseket is. A szép eszme mögött észrevette a megvalósítás embertelenségeit. Az ellenforradalmat elutasította, de nem söpörte le zsigerből az ellenforradalmárok érveit. Nyitottságáért inkább egyféle „útitárs”-nak tekintették, a későbbiek során már inkább belső emigránsnak, álarcos ellenségnek.
Újságíróként szellemes, szatirikus krónikása volt az akkori kavargó világnak. Regényeit a kritika néha igen erőteljesen bírálta, az olvasóközönség viszont elismeréssel fogadta. A legsikeresebb regények témáit drámaként is megírta. Jó érzékkel nyúlt a hatásos jelenetek felépítéséhez és a szemléletes jellemek megformálásához.
1925-ben a regénynek szánt, majd dramatizált A fehér gárda című, első igazi remekművében egy jóindulatú, de zavaros elképzelésekkel élő családról ír. Bulgakov valójában az ellenforradalmárok téveszméit akarta előtérbe helyezni, de mivel a regény hőse egy becsületes férfi, a kritika úgy tekintette, hogy a szerző a múltat akarja igazolni és a jelent megrágalmazni. Ez után jelent meg a Sátániáda című elbeszéléskötete, amelyben fantasztikus történetek jelképesen adnak szatirikus képet az akkori közállapotokról. Megjelenik maga a Sátán is, aki ott tevékenykedik a Szovjetunióban. Már itt megfogalmazódik Bulgakovban a fő mű, A Mester és Margarita témavilága.
Miközben Bulgakov megírta Cervantes Don Quijoté-jának legjobb színpadi feldolgozását, és a Moliere című drámát, a színpadon ebben az időben egyik általa írt darabnak sem volt hosszú élete: nem engedték bemutatni, vagy rögtön a premierek után betiltották őket. A Moliere-ben különös módját választotta a társadalmi helyzetkép ábrázolásának: egymással szembe állította Molière-t és XIV. Lajos királyt, akik a valóságban amúgy barátokvoltak, a francia király valójában kedvelte és támogatta a nagy vígjátékírót.
A kitűnő drámát a hatalom és a hatóság persze egyáltalán nem kedvelte, hiszen az abszolutizmust megtestesítő királyban Sztálin paródiáját vélték felismerni az elvtársak. Ez végképp megpecsételte Bulgakov sorsát, s élete hátralevő részében egyetlen drámáját sem engedték színpadra. A karhatalom erre is rátromfolt, és azt sem engedélyezték, hogy vezető rendező legyen. Ebben a különös „száműzetésben” írta meg A Mester és Margaritá-t, 
amely csak halála után húsz évvel, 1966-ban jelenhetett meg. A mű nemcsak a 20. századi orosz-, hanem egyben az egyetemes irodalom egyik csúcsa. Sokrétegű és megjelenése óta számtalan-féleképpen értelmezett alkotás, amelyben sok műfaj és stílus (romantika, realizmus, groteszk) keveredik, s ennek ellenére mégis többé-kevésbé egységes egészet alkot. A különös regény sajátosan elegyít három cselekménysort: egy fantasztikus történetet a Moszkvába érkezett Woland professzorról, aki maga a Sátán; egy szerelmi történetet a rejtélyes Mester, és kedvese, Margarita Nyikolajevna között; a harmadik szál pedig Jézus és Poncius Pilátus helytartó kapcsolatának egy nagyon egyedi újraértelmezése. A jelen idejű cselekményekkel párhuzamos mozzanatsor érintőlegesen kapcsolódik a Moliere konfliktusához: itt is a Szellem embere és a Hatalom között feszülő kibékíthetetlen ellentét bukkan fel. Bulgakov Pilátusa jóindulatú, becsületes ember, de a hatalom, a hivatal, az uralmi rend képviselője, ezért a hatalom előírásainak megfelelően kell ítélkeznie. A regény kapcsán fontos párhuzam vonható Margarita és Goethe Faustjának Margitja között. Margit a Faustban üdvözül, Margarita viszont a szónak ebben az értelmében nem. Fontos a bűn és bűnhődés motívuma is, a bálon a gyermekgyilkos anya azért kap feloldozást, mert Margarita cserébe a háziasszonyi szerep elvállalásért ezt kéri. Hector Berlioz romantikus zeneszerző Faust elkárhozásáról írt zeneművet, a regényben Berlioz kárhozik el. A Mester alakja mögé egyesek Bulgakovot képzelik, mások Gorkij orosz írót. Mindkét hipotézist támogatja, hogy a Mester M kezdőbetűvel hímzett sapkát hord, amelyet Margarita ajándékozott neki – az M a „Mihail”, de a „Makszim” nevek kezdőbetűjére is utalhat. A regényből több filmfeldolgozás is született.
1940. március 10-én a már hosszú ideje fekvőbeteg, s alig látó író meghal, élete művének megjelenését és hangos kritikai fogadtatását nem érhette meg.
Forrás: literatura.hu és Wikipédia