Teller: Ha háború lenne nálunk

Írta : Janne Teller
Eredeti cím : Hvis der var krig i Norden
Eredeti kiadás : 2002
Magyar cím : Ha háború lenne nálunk
Fordította : Weyer Szilvia
Kiadó : Scolar Kiadó
Recenzált kiadás éve : 2012
Terjedelme (oldalszám) : 56
60
Vidd hírét!
  •  
  •  

Már belegondolni is borzasztó: mi lenne, ha háború lenne nálunk. Szinte bárhová nézünk, háború zajlik. Az arab világ forrong, az észak-afrikai országokban is lázongások vannak, a Közel-Kelet mintha az idők kezdete óta egy véget nem érő háború lenne – de jelenleg Európa békés, és ez elég ahhoz, hogy az elkényelmesedett európai polgár ne tudja beleképzelni magát a mai háborúk áldozatainak szerepébe. Legalábbis a többség nem képes erre.


Janne Teller esszéje elénk tart egy görbe tükröt, és megmutatja: milyen lenne, ha háború lenne nálunk. A szándék világos: ráébreszteni az embereket arra, hogy mit kénytelenek átélni például azok az afgán és iraki menekültek, akiket a keleti határvonalon csípnek el az őrök az utóbbi időkben. Elég, ha csak konkrétan a közelmúltat említem, és nem távolodom el Magyarország határaitól – lám, nálunk sem idegen a jelenség. Ugyanilyen menekülthullám érinti majdnem az összes európai államot, a délieket talán még intenzívebben: feltehetően Olaszországot sokkal nagyobb számú menekült árasztja el például Líbia felől. Janne Teller valami másra is rávilágít: ez az esszé azt mondja, hogy a mi békés kis világunk nagyon törékeny, és egyik évről a másikra egyszerűen csak a fejére állhat minden. Nekünk, fiataloknak talán hihetetlennek tűnik mindez, de kérdezzük csak meg nagyapáinkat, akik megélték a második világháborút és ötvenhatot. Ők tudják, milyen az, ha fegyver ropog az utcán, kiégett lakásoktól fekete a lakónegyed, nincs víz és hiánycikk a kenyér.

Noha Janne Teller osztrák és német felmenőkkel rendelkezik, ő Dániában született, és pontosan tudja, hogy a dán származású dánok el sem tudnák képzelni azt, hogy háború legyen náluk. Dánia az első világháborúban semleges maradt, a másodikban pedig szinte némán tűrte a német megszállást (a megszállás előtt csak két órán át tartott ki a hadsereg), és 1943-ig az önkormányzást is engedélyezték a németek – a dánoknak tehát (szerencséjükre) nem volt részük olyan harcokban, mint például a budapestieknek. Kijelenthetjük, hogy kevés dán nagyapó emlékszik még arra: milyen volt a háború. (Hozzáteszem: ez egy szerencsés állapot.)

Teller esszéje, amint azt a magyar kiadáshoz írt utószóban maga a szerző is megjegyzi, 2001-ben született Ha háború lenne Skandináviában címmel. Abban az időben Dániában mintha mindenki megfeledkezett volna – ahogy Teller mondja – “az európai, sőt a keresztény etika két legfontosabb alapelvéről: nevezetesen, hogy »minden ember egyenlőnek teremtetett« , és »ne tedd embertársadnak azt, amit nem kívánsz magadnak«”. A menekültek ügyét egészen sajátos módon közelítette meg nem csak a dán társadalom, de a teljes skandináv félsziget – és erről mi, európaiak, nem tudtunk. A többség egészen biztosan nem tudott arról, hogyan viszonyul egy északi egy sötét bőrű menekülthöz; a skandinávokról élt bennünk egy idealizált kép, miszerint ők a világ legszerethetőbb emberei, az idegenekkel befogadóak, jólétben élnek, az életvitelük minimum követni való példa. Hozzánk csak most ér el az, hogy a skandinávok között is élnek szép számmal nemzeti érzelműek; ők gyűlölik az idegeneket, gyakran szélsőséges cselekedetekre szánják magukat, a csendes többség soraiban pedig nagyon sokan némán bólintanak, ha egy-egy szélsőjobbos kirohanásról hallanak. Csak a felszínen olyan ez a világ, mint hittük, és a skandináv krimik közel egy évtizede ezt súlykolják belénk, de kevesen értik meg. Hosszan sorolhatnám, hogy melyik skandináv krimi hol hívja fel arra a figyelmet, hogy az idegengyűlölet miket szül Izlandtól Dániáig – de itt és most Janne Teller esszéjéről van szó, és arról, hogy ő ezt eredetileg a dánokhoz írta.

A magyar kiadást persze átírta a szerző, mert szerinte “a fordításnak tükröznie kell az adott ország történelmét és geopolitikai adottságait”, de közben arra is törekedett, hogy ne rekonstruáljon múltbéli konfliktust és ellenségeskedést. Magyarul: semmiképp sem akarta, hogy ez az esszé például arról szóljon, hogy mi lenne, ha Magyarország képzeletbeli, “terjeszkedő politikát folytató nacionalista” kormánya az első világháborút követően elcsatolt területek visszaszerzéséért folytatna háborút. Helyette egy olyan történetet választott, amely elképzelhető, de egyértelműen a képzelet szüleménye. Így aztán Magyarország Teller esszéjében Ausztriával vív háborút a szlovén tengerpart megszerzéséért, az Európai Unió képzelt összeomlása után. Ebből én mindent elhiszek, csak éppen azt nem, hogy Magyarország a szlovén tengerpartért száll majd harcba a sógorokkal.

Ebből kifolyólag aztán nem tudom igazán komolyan venni Teller esszéjét, és nem érzem át azt, amit mondani szeretne. Látom, hogy milyen irányba mutat, értem, hogy mit akar ezzel elmondani, és tudom, hogy igaza van, de az, ahogyan megmutatja, kicsit komolytalannak tűnik számomra. Igen, az Európai Unió egyszer még felbomolhat; igen, ismét lángba borulhat a kontinens; igen, egy nacionalista kormány nagyon rövid idő alatt konfliktusba sodorhatja bármelyik európai országot, és akkor könnyen elindulhat a lavina; igen, juthatunk még mi is menekültsorsba – és akkor majd azt szeretnénk, ha egyszer véget érne a háború, ha minket is befogadna valaki, ha emberszámba vennének. Ez jusson az eszünkbe, ha legközelebb a menekültekről hallunk.


Vidd hírét!
  •  
  •