Fahrenheit 451 – az a hőmérséklet, amelynél a könyvnyomó tüzet fog és elég. A történet ugyanis egy olyan korban játszódik, amikor a könyveket elégetik, méghozzá hatósági parancsra. “Ahol könyveket égetnek, ott végül embereket égetnek” – hangzik Heine állítása 1820-ból. Ray Bradbury regényében a tűzőrök is éppen ezt teszik: könyveket égetnek, és embereket égetnek. Szó szerint is, és jelképesen is: elégetik a könyveket, és ha kell, elégetik a könyvet rejtegető embert is, elégetve ezzel az egyediség, egyéniség és önálló gondolkodás még megmaradt példányait, akiket a Hatalom, a Rendszer még nem tudott a nagy és tudatlan tömeghez idomítani.
Guy Montag, a történet főhőse egy ilyen tűzőr, aki társaival együtt nem tüzeket olt, hanem éppenséggel generál. Pontosabban könyveket égetnek, házakat, amelyekben a könyveket rejtegetik, és ha ellenállással szembesülnek, akár az embert is. Ő is csak egy a nem gondolkodó, tudatlan, egyformává idomított emberek közül. Látszólag elégedett életével, és hiszi, hogy hivatásával az emberiség javát szolgálja. Egy nap azonban találkozik egy különös, fiatal lánnyal, aki furcsa dolgokat mesél neki. Clarisse – habár nagyon fiatal – úgy beszél az életről, akár egy idős, bölcs ember. Nincsenek barátai, mert ő társaságban beszélgetni szeretne, antiszociálisnak bélyegzik (épp azért mert annyira szociális) és pszichiáterhez küldik, mert különös dolgokat szeret.
„- A pszichiáter tudni akarja, miért megyek el hazulról, miért kóborlok az erdőben, miért figyelem a madarakat, s miért gyűjtök pillangókat. (…) Azt akarják tudni, mire használom fel az időmet. Azt mondom nekik: néha csak ülök és gondolkodom. De azt, hogy min gondolkodom, nem kötöm az orrukra. Hadd találgassák. Néha elmondom nekik, hogy szeretem a fejemet hátravetni… így… s hagyni, hogy az eső belehulljon a számba. Olyan íze van, akár a bornak. Kipróbálta már?”
Clarisse különös, furcsa érzéseket és gondolatokat indít el Montagban, aki estéről estére várja, hogy találkozzanak. Ismeretségük azonban rövid idejű, a lány ugyanis eltűnik, állítólag meghal, családja pedig elköltözik. Ám Montag már nem a régi, élete pedig visszafordíthatatlan változásnak indul: először beleolvas egy könyvbe, mielőtt elégetné, majd pedig ellop egy könyvet, aztán még egyet, és még egyet, és így tovább. Könyveket kezd el rejtegetni lakásában, és válaszokat keres bennük. Megpróbálja bevonni feleségét is a vívódásaiba, ám az nem mer, és nem is akar könyvekkel foglalkozni – fél tőlük és utálja őket. Férje iránt pedig nem tud, de nem is akar megértést tanúsítani, így az magára marad a tiltott könyveivel és gondolataival. Ám ekkor felmereng neki egy idős ember a múltból, aki talán megértheti és segíthet neki tisztázni a könyvek és az élet iránt támadt új érzéseit.
A Fahrenheit 451 egy disztópikus regény, aktualitása azonban zavarba ejtő. A 60 éve megírt regény számos olyan elemet tartalmaz, ami számunkra már nem a jövő. A sok fölösleges információ, amivel agyunkat tömjük, az agybutító műsörök a tévében, hirdetőtáblák hosszú sora az utak mentén – csak egy pár azon dolgok közül, amelyeket Bradbury a szellemiség gyilkosaként sorol fel a regényben. Ennél azonban jelentősebb Bradbury azon félelme, hogy ami a könyvégetéseket illeti, a történelem megismétli önmagát. Gondolunk itt leginkább az 1933-as Joseph Goebbels náci propaganda miniszter vezette nagy (több tízezres) könyvégetésre, ahol többek között olyan írók munkái estek a lángok áldozatául, mint Erich Kästner, Bertold Brecht, Karl Marx, Thomas Mann, Sigmund Freud vagy Albert Einstein. A könyvégetésnek azonban ezt megelőzően is nagyon sok példája akadt már a törénelem folyamán, például az ókori könyvtárak felgyújtása, a középkori inkvizíció és reformáció áldozatának esett könyvek, és sajnos napjainkban is hallani ilyen jellegű tevékenységekről (például a 2001-es Harry Potter-könyvek égetése a katolikus egyház által, vagy a magyarországi hungarista könyvégetések).
„Csodálatos mesélő. Szinte minden műve színtiszta költészet” – írja a St. Louis Post-Dispatch Bradbury-ről. És valóban: lenyűgöző irodalmi érzékenységgel és igényességel, olyan nagyszerű, érzékletes stílusban meséli el a történetet, amellyel ugyancsak az olvasás értékét növeli, különös hangsúlyt fektetve az értékes, tartalmas múlt és az üres jelen közötti párhuzam bemutatására.
A szereplőket illetően nem igazán kapunk egyedi jellemrajzokat, talán Clarisse-t kivéve, akinek jelenléte rövid, de annál meghatározóbb a regényben. Az emberek jellemét a tömeg alapján ítélhetjük meg. Van a hatóság, amely láthatatlanul és töretlenül munkálkodik az emberek butításán, vannak a tűzőrök, akik szentül hiszik, hogy küldetésük helyes, és vannak az átlagemberek, az egyformává idomított emberek, amelyek jelleme Mildred (Montag felesége) érzéketlen, üres karakterén keresztül van bemutatva. Montag öntudatra ébredése pedig a Rendszer értelmének megkérdőjelezését, az elnyomás elleni harcot és az emberiség tudás iránti vágyát jelképezi. A regény végén szereplő “emlékező emberek”, amelyekhez a menekülő Montag is csatlakozik, megadják a reményt a tudatlanság és az elnyomás romba döntésére. (Azokra a nácik által száműzött szerzőkre utalnak, akik 1933-at követően minden évben összegyűltek, hogy megemlékezzenek az ideológia nevében elkövetett szörnyúségekről).
A Fahrenheit 451 és más történetek a fent mesélt kisregényen kívül további öt novellát tartalmaz a sci-fi irodalom nagymesterétől. A Tűz és jég egy olyan kegyetlen világ hányattatott sorsú embereiről szól, akik 8 nap alatt felnőnek, megöregednek és maghalnak, egészen addig, mígnem megtalálják a menekülési módot arról a bizonyos bolygóról, amely a felgyorsult életciklusért felelős. Az R, mint rakéta olyan gyerekekről szól, akiknek minden vágyuk felnőttként annak a titokzatos szervezetnek a tagjává válni, amely a rakétákkal utazhat. Az Einar bácsi egy hatalmas, lepkeszerű szárnyakkal rendelkező mogorva, de kedves férfiről szól, aki elveszítette az éjjeli tájékozódás képességét, cserébe viszont otthonra lelt egy nő oldalán, akivel gyerekeik is születtek. Az időgép egy rövid, de megható történet egy idős ezredesről, aki a múlt világába kalauzolja az arra kíváncsiakat, A nyári futás hangja pedig egy kisfiúról szól, aki mindennél jobban vágyik egy új edzőcipőre.
Ezek a novellák a Bradbury-re jellemző nagyszerű stílusban íródtak, hangvételük pedig optimistább és vidámabb a Fahrenheit 451 történetéhez képest. Ugyanakkor egyre kevesebb bennük a sci-fi-elem, az utolsó történet már teljesen visszaterel minket saját fogyasztói világunkba, megmutatva, hogy egy egyszerű, hétköznapi tárgy is milyen hatalmas jelentőséggel bírhat számunkra.
Lapozó rovatunkban belelapozhatsz a könyvbe!