A parasztgazda Benny és a könyvtáros Desirée kapcsolata eddig sem volt felhőtlen, ami a két teljesen ellentétes személyiséget és eltérő érdeklődési kört elnézve talán nem is annyira meglepő. Az első kötetben (A pasi a szomszéd sír mellől) hőseink története szakítással ért véget. Mivel azonban túl nehéz lenne csak úgy elválni egymástól, kiábrándult szerelmeseink egy kiskaput hagynak maguknak: megállapodnak, hogy három egymást követő estén még ágyba bújnak egymással, és megpróbálnak összehozni egy közös gyereket. Ha nem sikerül, akkor végleg szakítanak. Ha pedig sikerül… nos erre nem igazán gondolt egyikük sem, így fenekestől felfordul addigi életük, miután Desirée bejelenti, hogy gyereket vár.
A hír már csak azért sem a legjobbkor jön, mivel Benny a szakítás után összecuccolt Anita nevű (vélhetően távoli) unokatesójával, aki egyre többet célozgat a házasságra, Desirée pedig egy kecsegtető szakmai kihívás előtt állt: egy göteborgi mesemúzeum kialakítására kérték fel. Ennek ellenére úgy döntenek, hogy most a gyerek érkezése a fontosabb, így hát lőttek Anitának és a göteborgi állásajánlatnak egyaránt. Desirée pedig számára addig elképzelhetetlen lépésre szánja el magát: odaköltözik Bennyhez a Berkenyés tanyára.
És ekkor kezdenek hatványozottan jelentkezni a problémák kettejük kapcsolatában. Ebben pedig nem kis szerepe van annak, hogy Desiréenek elég nehezen megy a tanyasi gazdasszony szerepébe való beletanulás, és hogy Benny feje fölött összecsapni látszanak a hullámok egy rosszul kitöltött támogatási űrlap és az ebből következő csődveszély miatt. Aztán megérkezik a kis Arvid, majd – mintha egy gyerek nem forgatta volna fel eléggé az életüket – a kis Nils, és néhány évvel később a kis Klara, az említett problémák pedig mintha eltörpülnének a gyereknevelés okozta nehézségek mellett. Hőseink elszántan dacolnak az eltérő jellemükből és gondolkodásmódjukból fakadó nézetkülönbségekkel, és miközben elég sűrűn váltogatják egymást a viharos napok a napsütéses időszakokkal, igyekeznek mindent megtenni a maguk módján azért, hogy valahogy egyben tartsák igencsak sok sebből vérző kapcsolatukat.
Katarina Mazetti Családi sírbolt című regénye onnan folytatja Benny és Desiréé történetét, ahol az az előző kötetben abbamaradt. A regény szerkezetében és stílusában is nagyon hasonló az előző kötethez, az események most is párhuzamos monológ formájában bontakoznak ki, egyik fejezetet Benny, másikat Desirée meséli el, illetve van néhány fejezet, amikor Anita szemszögéből látjuk a történteket. A történet nem nélkülözi a humort, de a vidám jelenetek mellett itt már sokkal több komor, nem egyszer tragikus mozzanat is megjelenik, ami az összképre is hatással van.
A Családi sírbolt már nem két friss szerelmes megmosolyogtató sztorija, hanem két tapasztalatlan szülő szélsőségek között ábrázolt kapcsolatának humoros, de elgondolkodtató története. Persze nem kell rögtön arra gondolni, hogy vége a mókának és kacagásnak, amihez az előző kötetben hozzászokhattunk, hiszen ebben ugyanúgy lesz részünk, csak itt már sokkal inkább teret kap a mindennapi élet kőkemény valósága, a szórakoztatás mögött mindvégig ott húzódik egy jó adag komolyság. A Családi sírbolt ennek köszönhetően sokkal inkább egy görbe tükör a családi élet és gyerekvállalás problémáit kezelni nem tudó szülők, a kompromisszumképtelenség miatt egyre ellaposodó párkapcsolatok előtt, mintsem egy felhőtlenül szórakoztató, felületes kis olvasmány. Az első kötetről azt írtam, hogy „Nyilván nagy mélységekbe vagy magasságokba nem fog elkalauzolni a regény, megmarad az egészséges felületesség szintjén.” Ugyanezt a második kötetről már nem merem kijelenteni, itt ugyanis ennél valamivel többről van szó. És pont ebből fakadóan a Családi sírbolt sokkal emberközelibbnek, életszagúbbnak tűnik, mint A pasi a szomszéd sír mellől.
Ennek ellenére azt eldönteni, hogy az első vagy a második kötet sikerült-e jobban, nem könnyű, de talán nem is érdemes ezen rágódni. Aki csak a felhőtlen szórakozásra vágyik, annak feltehetően az első kötet tetszik majd jobban, aki viszont hajlandó szembenézni a humor mögött húzódó feszültségekkel, és ezáltal akár önmagába is tekinteni – mert az ember a Családi sírbolt nem egy jelenetében könnyen magára ismerhet –, az vélhetően a második kötetet fogja jobban dicsérni. Mazetti azonban ettől függetlenül hozza a formáját, nem hagyja búskomorságba feledkezni olvasóit, így a második kötet esetében is garantált a pár órányi szórakozás.
Ha felkeltette az érdeklődésedet a könyv, lapozz bele!