Dárda, a tapasztalt sztalker szokásos felszíni portyázásainak egyike után érkezik a szentpétervári Moszkovszkaja metróállomásra. Az általa elejtett zsákmánnyal, egy pterodonnal – hatalmas, emberekre vadászó szárnyas hüllő – örvendezteti meg a metró lakóit, akiktől cserében orvosságot kap a mázsányi húsért. Itt találkozik meg a Tengermenti Szövetség megbízottjaival, akik a segítségét kérik: egy expedíciót kellene elvezetnie Kronstadtba, hogy kiderítsék, honnan érkeznek a metró lakói által észlelt, értelmesnek tűnő fényjelek. Utóbbiak abban reménykednek, hogy a világot elpusztító háborút túlélő emberek adják le a jelzéseket. Dárda elvállalja a megbízást, egy feltétellel: ha kísérőül melléje adják a tizenkét éves, árva Glebet, akivel a Moszkovszkaján találkozott.
A fiú eleinte bizalmatlan a mogorva és szűkszavú Dárdával szemben, aki egy rövid kiképzés során felkészíti a fiút a felszíni világ veszélyeire, megtanítja bánni a késsel és a lőfegyverekkel, később azonban fogadott apjaként tekint rá. Az expedíció a Kirov állomásról indul. Dárda és Gleb mellett egy kilencfős csapat – a vezető Kondor, az óriás termetű Gennagyij (becenevén Füst), Sámán, Paszport, Belga, Sügér, Farid, Nata (a csapat egyetlen női tagja), valamint Iskariót, a Kivonulás nevű vallásos szekta prédikátora – vág neki az útnak. Előbb a metróban, majd a radioaktív sugárzás és a különböző mutánsok által uralt felszínen haladnak. A küldetés veszélyes, megköveteli áldozatait: ahogy egyre közelebb jutnak Kronstadthoz, úgy fogyatkozik az amúgy sem túl népes csapat. A célt már csak néhányan érik el, és valami olyasmit találnak, amire talán senki sem számított. A még gyerek, keveset látott Glebnek rá kell jönnie, hogy van valami, ami a felszínen rá leselkedő veszélyeknél is szörnyűségesebb: az emberi lélek mélyén lakozó sötétség.
Andrej Gyjakov regénye, A fény felé a Dmitry Glukhovsky által megteremtett, ma már több mint 30 regényt magában foglaló Metró 2033 Univerzum egyik legsikeresebbnek tartott regénye. A könyv 2010-ben jelent meg oroszul, magyar fordításban pedig 2013 őszén a Glukhovsky regényeit is gondozó Európa Könyvkiadó fordításában.
A fény felé egy viszonylag rövid – mindössze 295 oldal terjedelmű –, összeszedett, de jól megírt történet. A szerzőnek sikerül egy egészséges egyensúlyt teremtenie a leíró, elmélkedő részek és a pörgősebb, kalandosabb jelenetek között, emellett jó adag vizuális borzongással is fűszerezi a történetet, ami elsősorban az emberi lélek sötét bugyraiból áradó gonoszságból, a legaljasabb ösztönökből, illetve ezek következményeinek naturalisztikus megjelenítéséből fakad. Ezt hátborzongató mutáns lények felvonultatásával egészíti ki, nem egyszer horrorisztikus hangulatot teremtve. Ebből a szempontból a magyarul megjelent Metró 2033 Univerzum-regények közül talán Gyjakov regénye a leghátborzongatóbb.
A jól összerakott, nem túl bonyolult sztori és a magával ragadó hangulat mellett a regény másik erőssége a Gyjakov által a főhőssé választott kontrasztos szereplőpáros: a törékeny, de hatalmas életösztönnel rendelkező és tanulékony Gleb, aki számára a küldetés egy fontos állomás a felnőtté válás útján – az eseményeket egyébként az ő szemszögéből követhetjük nyomon –, valamint Dárda, a titokzatos, szűkszavú, erős és tapasztalt sztalker. (Talán kifogásként megfogalmazható, hogy Gleb életkorát az átélt kalandokhoz és az ezek során tanúsított magatartásához képest talán túl zsengének éreztem, ha két-három évvel idősebbnek – tizennégy-tizenöt évesnek – rajzolta volna meg a szerző, talán sok ponton hihetőbbnek tűnt volna a történet.) A nyilvánvaló fizikai kontraszt mellett a két főszereplő között végig ott húzódik egy komoly szemléletbeli különbség is: az Iskariót szavai által megfertőzött Gleb fejében ott lebeg az elképzelés egy szép, nyugalmas világról, ami valami csoda folytán túlélte a jó húsz évvel korábbi pusztulást, míg a sokat megélt Dárda már nem reménykedik semmi jóban, ő egyik napról a másikra élve teszi, amit tenni kell. Kettejük köré épít a szerző egy igen színes csapatot, amelynek tagjai jól kiegészítik hőseinket. Gyjakov ugyan nem foglalkozik nagyon sokat a szereplők megrajzolásával, azonban sikerül néhány megkülönböztető jellemzővel felruháznia szinte mindegyiküket, aminek köszönhetően pár egyedi, érdekes karaktert is találunk a regényben (ilyen pl. Füst, vagy a prédikátor, Iskariót).
A Glukhovsky-regényektől eltérőn A fény felé legnagyobb részt a felszínen játszódik, habár – ha felületesebben is – bepillantást nyerünk néhány metróállomás életébe is. A helyszín ezúttal nem az orosz főváros, hanem Szentpétervár térsége. És rögtön szólnék az ezzel kapcsolatosan bennem megfogalmazódott hiányérzetről: jól jött volna egy hasonló térkép, mint amilyen a Metró 2033 és a Metró 2034 olvasását jelentősen megkönnyítette. Jóllehet itt a hőseink által bejárt útvonal többé kevésbé lineáris, és nincs is annyi helyszínnév, mint a Glukhovsky-regényekben, én azért el tudtam volna képzelni egy pár helyszínt tartalmazó, nem feltétlenül részletekbe menő térképet – nyilván nem a metróról, hanem Szentpétervárról és környékéről –, amin nyomon lehetett volna követni az expedíció útvonalát.
Andrej Gyjakov regénye egy lényeges ponton különbözik a Metró 2033 Univerzum magyarul olvasható eddigi regényeitől: a metróalagutak homálya, a felszíni világ nyomasztó szürkesége, az emberi lélek sötétsége mögül felvillan a fény. Nem a Kronstadt világítótornyának fénye, hanem egy jobb, emberibb világé, amelyben van helye a reménynek is. A regény címe – A fény felé –, az utolsó fejezetei, valamint zárósora is egy ilyen világ reményét igyekszik felvillantani, ahol az emberség, az egymásért folytatott munka, az önfeláldozó küzdelem meghozza gyümölcsét. A regény zárósora ugyanakkor egy másik jelzést is közvetít: A fény felé csak az első lépése az orosz szerzőnek a Metró 2033 Univerzumban tett kísérletei során. Oroszul 2011-ben és 2013-ban már megjelent a regény két folytatása. Bízunk benne, hogy az olvasók hamarosan magyar fordításban is kézbe vehetik ezeket, hiszen még ha Glukhovsky regényeit (legalábbis a Metró 2033-at) nem is volt képes felülmúlni, Gyjakov bebizonyította, hogy nem volt hiábavaló kísérletezni ezzel a témával.