Jiří Weil: Mendelssohn a tetőn

Írta : Jiří Weil
Eredeti cím : Na střeše je Mendelssohn
Eredeti kiadás : 1960
Magyar cím : Mendelssohn a tetőn
Fordította : V. Detre Zsuzsa
Kiadó : Park Könyvkiadó
Recenzált kiadás éve : 2013
Terjedelme (oldalszám) : 298
83
Vidd hírét!
 
 

Jiří Weil (1900–1959) zsidó származású, baloldali irányultságú cseh újságíró, író volt. A harmincas években Moszkvában dolgozott újságíróként és fordítóként, a Komintern keretében. A Szergej Kirov 1934-es meggyilkolása ürügyén elindított sztálini politikai tisztogatások miatt helyzete bizonytalanná vált Oroszországban, és 1935-ben Közép-Ázsiába, a Balkas-tóhoz telepítették ki. Itteni élményeit felhasználva a világon szinte elsőként tudósított a sztálini rendszerről a Moszkva-hatás és a Fakanál című regényeiben. 1935-ben hazatelepedett Csehországba, ahonnan 1942-ben zsidó származása miatt deportálni akarták, ezért a háború végéig bujkálni kényszerült. A deportálásokról az Élet csillaggal című regényében írt. Szintén a holokauszt a témája Mendelssohn a tetőn című utolsó regényének, amelyen tizenöt évig dolgozott, és amely a halálát követő évben jelent meg. Magyar fordításban a könyvet a Park Kiadó adta ki 2013-ban.

A regény Csehország náci megszállása alatt, a Cseh-Morva Protektorátus idején játszódik. 1942-ben az akkori kormányzó, a hírhedt Reinhard Heydrich felfedezi a prágai Rudolfinum mellvédjén Felix Mendelssohn zsidó származású zeneszerző szobrát. Parancsba adja, hogy még az esti, nagyszabású protokollkoncert előtt távolítsák el onnan. Beosztottjai tovább adják a megbízatást egy Julius Schlesinger nevű SS-hivatalnoknak, aki két helyi emberét bízza meg a munka elvégzésével. Egyetlen bibi van: senki sem tudja, hogy melyik a nemkívánatos szobor. Schlesingernek mentő ötlete támad: távolítsák el a legnagyobb orrú szobrot. Csakhogy hamar kiderül, ez nem más mint a nagy német zeneszerző, Richard Wagner szobra.

Ezzel az abszurd, már-már tragikomikus jelenettel indítja Weil a Mendelssohn a tetőn című regényét. Morbid humorral mutat görbe tükröt az emberiségnek és a történelemnek, amelynek alakulása százezrek életét tiporta el (nem csak) Csehországban a XX. század harmincas-negyvenes éveiben. Történetének szereplői többnyire egyszerű emberek, elsősorban zsidók és csehek, akiket a második világháború eseményei sodortak hol azonos, hol egymással szembenálló táborokba. A regényben az áldozatok szenvedésekkel teli, túlélési ösztöntől hajtott, többnyire kilátástalan mindennapi küzdelme csap össze a náci megszállók, az SS kegyetlen és értelmetlen pusztítási vágyával és embertelenségeivel, mindez kicsúcsosodva a deportálások borzalmaiban.

A regény tulajdonképpen nem egyetlen kerek történet, hanem sok kis életkép egymásba fűzve, különböző, legtöbbször tragikus végkimenetelű emberi sorsok hiteles ábrázolása. Ezeket a szálakat az egymás útját többször is keresztező szereplők és az időben egyre inkább előre haladó történelmi események kötik össze. Szinte olyan, mintha a szerző több kisebb riportot fűzött volna egyetlen vezérfonalra, egy laza, látszólag nem szoros belső kötődésű történetbe, egy majdhogynem érzelemmentes, feszes, lecsupaszított stílusban megírva. Ez a némiképp szokatlan írói technika azonban szinte semmit sem von le az olvasóra gyakorolt hatásból. A kezdeti, morbid humorral átszőtt indítójelenetet egyre megrázóbb jelenetek váltják fel, egyre tragikusabb emberi sorsok bontakoznak ki, és az olvasó azzal szembesül, hogy a szerző által helyenként még felvillantott mosoly egyre inkább egy groteszk vigyorba merevedik. Mert milyen világ az olyan, ahol az embert „némelyik barátja irigyli, amiért kórházban haldokolhat, míg nekik az erőszakos haláltól kell rettegniük”? – tehetjük fel a kérdést a szerző által a regényben megfogalmazott, majd az utószóban Vörös István által is kiemelt súlyos gondolat alapján. Kétségtelenül egy beteg, morális válságban fuldokló világ, ahol az ember kivetkőzik önmagából, a szolgalelkűség felülírja az emberséget, a félelem és a gyávaság a segítőkészséget. A némely karakterben felbukkanó küzdeni akarás, a halált megvető bátorság, ha ritkán is, de táplálja a reményt, hogy talán még sincs veszve minden, mégsem ennyire romlott az egész, mégiscsak van helye az érzelmeknek és az igazságnak. A szerző azonban a zárófejezetek kőkemény és kegyetlen – de talán kissé eltúlzott – jelenetsoraival ennek a legapróbb csíráját is elfojtja az olvasóban. Aki a végén csak ül, és kiüresedve néz maga elé.

Jiří Weil regénye egy megrázó képsorozat a második világháború legborzalmasabb eseményeiről, a zsidók deportálásáról. Az általa segítségül hívott humor sem enyhíteni, sem elhomályosítani nem tudja a szereplők által átélt borzalmakat, hanem sokkal inkább felerősíti, még tragikusabbá teszi az egészet. Jóllehet sem tartalma, sem terjedelme, sem stílusa nem magyarázza a szerző által a regény megírásával eltöltött tizenöt évet, a hatás nem marad el, az olvasó szeme előtt leperegő képek mélyen beleégnek a tudatába. Minden hibája és hiányossága ellenére érdemes elolvasni a regényt. Sőt, érdemes lenne magyarul olvasni a szerző más regényeit is.


Vidd hírét!